2009. október 23., péntek

Como camina, así cosina...

Ma Lady Style workshopon vehettek részt iskolánk hölgytanulói. Ezt a képzést - amelyet egyébként iskolánk egyik vezető tanára Zsuzsi tartott, aki mellesleg a "testvérbarátom" (olyan közeli barát, mintha az ember testvére lenne) - abból a célból tartjuk, hogy a lányok olyan stilisztikai elemeket tanuljanak, amellyel színesíthetik táncukat nőiségüket kidomborítva. Több mint 80 lány vett részt a rendezvényen (ennyien fértek be) és nagyon jól sikerült. Zsuzsi igazán kitett magáért, nagyon szépen felépítette az óráit, nagyon jól válogatta ki a tananyagot és gyönyörűen be is mutatta. Azt hiszem igazán sokat nyerhettek azok, akik eljöttek.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy az ember mindent megtegyen mozgása fejlesztéséért, erősítse testtudatát, javítsa mozgáskoordinációját, és nemcsak a tánc miatt. Az ember tartása, mozgása rengeteget elárul a személyiségéről. Azt hiszem, ez nem egy újkeletű megállapítás. Mivel jómagam már több mint 20 éve foglalkozom tánccal, vagyis a mozgás egy kifinomultabb megnyilvánulási módjával (ráadásol erőteljes elemzői hajlammal vagyok megáldva), nagyon sok következtetést tudok levonni nemcsak valakinek a táncából, hanem egyáltalán a tartásából, mozgásából. Ezek a következtetések jobbára meglepően helyesnek is bizonyulnak. Néha nem is könnyű szavakba önteni a benyomásaimat. Nagyon egyszerű meglátni valakinek a mozgásában, járásában, tartásában a zárkózottságot, az őszinteséget, a szemérmességet, a szégyenlősséget, az önbizalom hiányát, a túlfűtött szexualitást :), stb., vagy éppen ezek ellenkezőjét.
A címben egy kubai közmondást idéztem, amelyet nagyjából a következőképpen fordíthatnánk:
"Ahogy jár, úgy főz" (Kubában persze a "főz", a legkevésbé sem csak a főzést jelenti :) - főz=szexuális érintkezést folytat :) ) Ez is egy rendkívül kifejező mondás, hiszen elképesztő módon árulkodik egy nő mozgása a szexusáról. Sokszor egy egyébként esztétikus nő is kiábrándító tud lenni, ha a mozgása nem harmónikus.
Ha elfogadjuk, hogy az ember személyisége kifejeződik a mozgásában, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy személyiségünk változásával változhat a mozgásunk is. Sőt, még egy lépéssel tovább merészkedek, ha a testedet megtanulod használni, fejleszted a mozgáskoordinációdat, a személyiséged is fejlődni fog. Talán ez tűnhet a legkevésbé hihetőnek, de higgyétek el, hogy több ezer tanítványt látva egyértelműen meg tudom erősíteni ezt.
Ráadásul a mozgásunk, akár tudat alatt is, erősen befolyásolja azt, hogy mások hogyan észlelnek minket. Egy összeszedettebb, harmónikus mozgású ember sokkal vonzóbb, még akkor is, ha konkrétan nem is tudod, hogy mi van rád ilyen hatással.
Ha javítasz a mozgásodon, tartásodon, javítasz az egészségeden is. Amikor először jártam az Egyesült Államokban (tánc kapcsán), az egyik tánctanárom és kedves barátom elvitt egy olyan masszázsra, ahol a tartásodat próbálták helyrerakni egy hosszabb időtartamú kezeléssorozattal. Az egy alkalmas kezelés célja számomra inkább csak az volt, hogy közelebb vigyen a testem működésének megértésében, de megdöbbentő volt látni, hogy mások a legkülönbözőbb - a hibás testtartással látszólag össze nem függő - betegségekből gyógyultak meg azáltal, hogy a tartásukat optimális helyzetbe állították vissza pusztán az izomzat masszírozásával. És hibás tartás alatt itt most nem arról beszélek, amit orvosi értelemben annak minősítenek.
A mozgáskoordinációdat fejlesztve a mindennapi életedet, tevékenységedet is nagyban megkönnyítheted. Nagyon hatékonysággal tudsz elvégezni bizonyos feladatokat akár a munkahelyeden, akár a háztartásban vagy akár az ágyban :)
A salsaóráimon a bemelegítést általában izolációs gyakorlatokkal kezdjük, ahol az egyes testrészeinkre elkülönítve koncentrálunk, megpróbáljuk függetleníteni őket mozgás közben más testrészeinktől. Ezek a gyakorlatok rendkívüli módon fejlesztik a mozgáskoordinációt, sokan mégis félvállról veszik ezt, éppencsak ímmel-ámmal vesznek részt a gyakorlatokban. Pedig azt is láthatjátok, hogy én magam mindig teljes erőbedobással csinálom őket minden egyes órámon (pedig talán még jobban is csinálom, mint a többség :) ). Talán azért, mert értelmét látom a dolognak.
A mozgásunkat alapjaiban változtatni meg sokkal nagyobb kihívás, mint lépéseket, figurákat megtanulni, ugyanakkor a fent említett okokból és a mozgás élményének köszönhetően többet is nyerhetünk vele.
A mai továbbképzésen is voltak sokan, akik számára nem volt egyszerű követni a mozgásokat (persze ilyenkor nem is az a cél, hanem az, hogy legyen mit gyakorolni később), de mindenki elkövetett minden tőle telhetetőt. Öröm volt nézni a lelkesedést és akarást. Iskolánk lányai összességében felülmúlták várakozásainkat. Remélem, hogy továbbhaladnak majd a megkezdett úton, ami nem rövid..., ellenben hosszú. :) :) :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése