Jelen pillanatban éppen Szombathelyen vagyok a családomnál. Este itt tartok órát.
Ahogy korábban említettem, régebben a húgom tartotta az itteni és zalaegerszegi órákat, de én is sokszor részt vettem rajtuk, ha éppen itthon voltam. Később, azért is vállaltam fel ezeket az órákat, mert nagyon fontos számomra a családom. Így hétfőn és kedden nagyrészt Szombathelyen vagyok, de természetesen sokszor a hétvége egy részét is itt töltöm.
Az emberek többségének fontos a család, mégis úgy érzem a miénk igazán különleges. (lehet, mindenki így érzi a sajátjával kapcsolatban:) ) Úgy érzem, hogy a legnagyobb érték, amit kaphattam - és Istennek hála, sok csodálatos dolgot kaptam -, maga a család, ahová születtem. A szüleim odaadása, önfeláldozó szeretete, amely nem ismer határokat, olyan biztonságot teremtett, amit csak később voltam képes felfogni. Csak remélni tudom - bár a kétségek sokszor kínoznak -, hogy legalább megközelítőleg hasonló önzetlen szeretettel tudjak lenni majdan saját gyermekeim iránt, nem mellőzve adott esetben a szigort és a következetes nevelést sem. Amivé lettem, azt elsősorban a családomnak köszönhetem, amely persze csak húgommal, Petrával teljes, aki ugyancsak ebben a bennsőséges családi környezetben lett emerré, nővé, anyává. Mindig megkaptunk mindent, ami fontos volt testi, lelki és szellemi fejlődésünk szempontjából, ha úgy ítéled meg, kedves olvasó, hogy ez a fejlődés végeredményében mégsem volt egészséges :), akkor az már nem a szüleim hatásának köszönhető. :)
Talán a fent említettek megmagyarázzák azt is, hogy miért is vagyok olyan sokat Szombathelyen, miért alakítottam úgy az életem, hogy egy kis szeletében a munkám is ide kössön. Soha nem tudtam elképzelni, hogy hosszabb ideig külföldön dolgozzak, bár kósza elképzelések, sőt, konkrét szárnyaszegett próbálkozások is voltak, de mindig visszahúzott elsősorban a családom, bár a hazámat is nagyon szeretem.
Talán csöpögősnek találod a leírtakat, amit még hosszan folytathattam volna, de nem találtam kifejezőbb leírást arra, amit számomra a család jelent.
2009. október 20., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Szívemből szóltál!Az én fejemben is sokszor megfordult a külföldi munka lehetősége,de hogy itthagyjam a családot és a barátokat arra sosem voltam képes.
VálaszTörlés