2009. október 25., vasárnap

Fárasztó hét :)

Meglehetősen fárasztó, de élményekben gazdag hét van mögöttem.

Az óráimon már a kezdők is kezdenek rákapni a salsa ízére, mondhatom, hogy minden városomban a várakozásomnál jobban haladnak. Hétközben hagyományosan sokat táncolok, de most a hétvégére is kijutott bőven, mivel egy nagyszerű kubai táncos Chiqui Dixon és felesége Kristine tartott egy egészen kiváló afro workshopot. Az afro táncokat a salsa legjelentősebb előfutáraként kell elképzelni és a salsában, mint zenében és mint táncban egyaránt markánsan megjelennek az afro elemek. (jobb esetben legalább is :) )

A továbbképzésen szombaton és vasárnap is 4-4 hatvan perces órát kaptunk tanárainktól, akik nagyon érthetően, rendkívül élvezetesen és elképesztő hitelességgel jelenítették meg számunkra a legkülönbözőbb afro táncokat. Számomra nem volt teljesen ismeretlen a műfaj, hiszen viszonylag sokat foglalkoztam már vele, de természetesen így is rengeteget tanultam, új megközelítéseket, látásmódot ismerhettem meg. Életem egyik legjobb táncos workshopja volt és amellett, hogy végigtáncoltam (ez workshopokon, kongresszusokon ritkán fordul elő), nagyon élveztem is. A táncosok tudásszintje is egész jó volt. Talán azért is, mert akit a salsa mellett az afro is érdekel, az valószínűleg mélyebben érintett a témában és talán jobban ért is hozzá. (nem meglepő, hogy a jelenlevők nagy része rendszeres látogatója Magyarország legigényesebb és legjobb kubai salsa partyjának - hát persze, hogy Dj Tombao Széchenyi-kertes partyjáról van szó :) )

Chiquitől korábban tanultam már afrot és rumbát, de most valahogy egészen más arcát ismerhettem meg és Kristine is lenyűgözött minket kedvességével, amely ugyancsak hiteles tánctudással párosult. Egészen kiváló volt közöttük az összhang és a hangulat úgy összességében is egészen szeretetteljes volt. Chiqui egyébként havannai származású, és korábban a Conjunto Folklorico táncosa és koreográfusa volt, ami igen nagy szó. Egyébként 62 éves, ami a mozgásán a legkevésbé sem látszott. Le a kalappal a tudásuk és teljesítményük előtt. Magyarországon sokan példát vehetnének arról az alázatról, ahogy viselkedtek, ahogy megmutatták és átadták tudásukat és amilyen szeretettel és lelkesedéssel viszonyultak tanítványaikhoz. Biztos vagyok benne, hogy én magam is több lettem általuk. Köszönöm!

Egy rövidke videó róluk: http://www.youtube.com/watch?v=Skui9VSdbE4

1 megjegyzés:

  1. Szia Balázs! Először is köszönöm, hogy megírtad az élményeidet a hétvégi órákról!:)
    Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Kristina és Chiqui elfogadták a meghívásomat. Rendkívül szerény és nagytudású emberek és teljesen egyetértek Veled, amit az alázatukról és szeretetükről írtál!
    Köszönöm, hogy eljöttetek!
    Puszi!
    Melkvi Zsuzsa, szervező (www.bailacuba.hu)

    VálaszTörlés