A héten két salsa-party volt programon. Természetesen a szokásos csütörtöki állandó bulink a Széchenyi-kertben, aztán másnap Fehérváron tartottunk Salsa Fuerte Partyt.
Mind a kettőt nagyon élveztem. A zenére nem is nagyon térnék ki, hiszen ez mindig szenzációs, közsönhetően Tomi barátomnak, Dj Tombaonak. A legjobb kubai zene Magyarországon és ezt elfogulatlanság nélkül is állíthatnám.
Azért is volt különleges a két buli, mivel a kezdők közül is egész sokan ellátogattak a bulikba. Budapesten persze a pestiek (vagy 40 fő) az új kezdő csoportból. Már vagy két héttel előtte beszéltünk róla. Az első salsás élmény az ember életében többesélyes dolog. Hiszen még bátortalan, adott esetben ügyetlenke, szégyenlős és persze keveset tud, pláne a lányokat vezetni. Sok embernek elmehet a kedve a kezdeti sikertelenségtől. Igyekeztem jóelőre felkészíteni a tanítványokat, hogy ne essenek kétségbe az első szárnypróbálkozások kapcsán. Tudom, hogy ilyenkor még egy gyengébb középhaladó táncos is mount everest-i magaslatokban tündököl egy kezdő számára.
Megígértük tehát, hogy fogjuk a kezüket kedves tanáraink, tanárjelöltjeink, asszisztenseink és magasabb szinten táncoló tanítványaink segítségével. :)
Nagyon büszke voltam végül, hiszen sokan eljöttek és rengeteget táncoltak kezdő létükre. Csináltunk jónéhány ruedát (csoportos tánc), egy kis animációt, sőt, az egyéni tánctól sem riadtak vissza. Ez ám a nagy dolog, nem ám az elefánt :) ! Nagyon jó kis csapat lehet belőlük, de csak ha a tanárunk nem rontja el őket :)
A fehérvári bulira is sok kezdő elmerészkedett, bár ruedázni nem nagyon volt hely és nem is nagyon jelezték kedves kezdőim ebbéli igényüket. Még félnek tőlem. (pedig ez csak akkor lenne indokolt, ha ismernének :) ) Ők is gyönyörűen haladnak. Ráadásul a fehérvári óráknak mindig megvan az a bája, hogy elképeztő felszabadultak a tanítványok (ez kiválóan jellemzi a középhaladósokat például), hiszen az utolsó munkanapon (már akinek persze az), pénteken este van az óra. Egészen más a hangulat és nagyon sokat nevetünk. Persze így én is tisztára idióta vagyok. Mármint, hogy idiótább, mint általában. :)

Nem is gondoltam, hogy ez összefügg. (a péntek és a felszabadultság :) )
VálaszTörlés