A hetem nem volt éppen egyszerű. Sikerült túlerőltetnem a csípőmet még előző hétvégén, amire aztán még rátettem egy-két lapáttal kedden. A vége az lett, hogy szerdától kezdve úgy tartottam az óráimat, hogy eléggé fájdalmas volt mozogni. Néha szinte úgy sántikáltam be az órákra - ott persze már nem nagyon sántíthatsz.
Mivel meglehetősen aktív életet élek, nagyon nem egyszerű megélnem, ha mozgásomban egy kicsit is korlátozva vagyok. Elég dilis leszek. A hétvégén elég sokat pihentem, magamhoz képest rengeteget. Mostanra sokkal jobban vagyok.
Hajlamos vagyok megfeledkezni arról - szerintem az emberek nagy része -, hogy nem vagyok sérthetetlen, sebezhetetlen, kikezdhetetlen. Az életmódom alapeleme a mozgás, ami nagyban hozzájárul az egészséges életmódhoz. Szinte a munkámon kívül nem is kellene mozognom. Fitten tart, amiért nagyon hálás vagyok. Fontosnak tartom ugyanis azt a fajta aerob edzést, amelyben nap mint nap részem van.
A táplálkozásra is egyre jobban figyelek. Legalábbis a rendszerességre. Húsból, ha lehet inkább szárnyast és halat eszek. Gyümölcsből és zöldségből kellene még egy kicsit többet és akkor teljesen elégedett lennék. Zavarónak tartom viszont azt a sok okosságot, amelyeket a legkülönbözőbb forrásokból hallok. Sok olyan elmélet, vélekedés van, amelyet piedesztálra emelnek, aztán néhány nap múlva megdöntenek, elutasítanak. Az ember már nem is tudja, mi a jó és mi a rossz. Lassan már ott tartok, hogy minden mehet a szemétbe, hiszen mindenben ott a remény és a kétség egyaránt. Nagyon nem jó ez így.
Így van ez egyébként az új influenza oltással is. Nem amellett akarok kampányolni, hogy erre szükség van, sem amellett, hogy nincs. Egy kedves tanítványom leveléből egy részletet kiragadnék, akinek a véleményében megbízom. Ő egyébként amellett, hogy mentőorvos, egy gyógyszercég alkalmazásában is áll. (mellesleg hamarosan befejezi a jogi egyetemet - így is lehet ezt csinálni :) )
"A lényeg, amiért írok, kicsit a média rossz infókat közvetített az emberek felé, egy kicsit szeretnék az eligazodásban segíteni. Ha van egy kis időd végig olvasni a levelem.Szóval, van a hagyományos influenza, ami ellen minden évben oltják az embereket. Ha átesel a fertőzésen, már pedig szinte mindenki átesik, mert legalább egyszer náthás tüneteink vannak szert teszel egy kis védettségre. Az új influenza ellen nincs védettség, mert 3 vírusból áll, 2-vel nem találkozott még a szervezetünk. Akár le is győzheti a szervezet a fertőzést, erre 10% esély van. A vakcina, oltóanyag nem legyengített, hanem elölt kórokozót tartalmaz. Tehát nem éled fel a szervezetben. Hallottam ilyet, h gyorsan kifejlesztették. Nem volt mit kifejleszteni, mert az oltásokat fél évszázada így gyártják, csak arra kellett várni, h a WHO beazonosítsa a vírusokat és megkezdhették a gyártást. A terhes nőknél volt, h adhatják nem adhatják és ez is bizonytalanságot kelltett. Ennek a tesztelése 21 nap, az idő letelte után tudták megmondani biztosan, hogy nem okoz magzati károsodást, de ezt az időt ki kellett várni. Aztán volt még, h nehézfém, higany mérgezést okoz, persze, minden oltás tartalmaz higanyt, ami mérgazést okoz, ha minden héten adnak 4 oltást.Én nem akarok kampányolni se mellette, se ellene. Elmondtam-talán nem bonyolultan- a válaszokat. Lehet, h el lehet kerülni, de Te is nagyon sok helyen megfordulsz, sok emberrel találkozol és ha ezen múlik a biztonság és a jövő érdemes megfontolni. Nem akarom a döntést Rád eröltetni. Ismerlek annyira, h tudjam érett, intelligens, okos felnőtt ember vagy és el tudod dönteni mit szeretnél."
Mindenesetre a levél üzenete nekem teljesen átjött és meggyőző. Nevezetesen:
Ismerlek annyira, h tudjam érett, intelligens, okos felnőtt vagy! :) (na jó, csak vicceltem!)
Az oltásokkal egyrészt persze volt már probléma az emberiség történetében, másrészt az egyik legnagyobb találmány volt amelyet fajunk saját szolgálatába állíthatott. Egyszóval, ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz :) !
2009. november 1., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Köszönjük a jótanácsot! Kár,hogy senki nem tudja a tuttit, bár én már döntöttem,hogy oltatok-e vagy sem. Azonban azt hallottam, hogy határainkon túl már egy mutálódott vírus terjeng. Azt nem tudom,hogy az ellen is véd az oltás, vagy sem? Ha az oltás nem megbízható, akkor marad a fertőtlenítő kézmosó gél, és a szájmaszk...szinte látom magam előtt tomboló influenzavírus idején a maszkos salsások tömegét:)mert ugye együtt izzadunk, egymás kezét fogjuk stb. Remélem csak álom ez, s nem lesz valóság:)
VálaszTörlés