H1N1 őrület van. Oltsak vagy ne oltsak, ez itt a kérdés... Valami bűzlik Magyarországon...
Ma délelőtt óta hordozom a vírust. Mármint a leölt vírust. Ami, minthogy leölt vírus, nem tud feltámadni a szervezetben. Az oltás ugyanis ezt jelenti. Tehát, hogy érthető legyek, beoltattam magam.
Nem az a célom, hogy az oltás mellett kampányoljak, csak leírom, hogy miért döntöttem az oltás mellett és miért bíztattam szeretteimet is arra, hogy oltassák be magukat. Húgom és férje már ugyancsak beolttatták magukat, nagyrészt az én példámra és bíztatásomra. Szüleim is be fogják oltatni magukat. És én nyugodtabb leszek valamivel. Persze kicsinek tűnhet az esélye, hogy valakinek komoly szövődményei legyenek, bár annak ki tudja mekkora, hogy kapcsolatban kerüljünk a vírussal.
Ráadásul a sors fintora, hogy a fiatalok és felnőttek - magamat még némi jóindulattal ide sorolom - sokkal inkább ki vannak téve a veszélynek - ellentmondásos módon - pont erősebb immunrendszerüknek köszönhetően:
"Elsőre furcsának tűnhet, hogy éppen a fiatalok és felnőttek közül szedi a legtöbb áldozatot az új típusú influenza, az A/H1N1 variáns (A/H1N1v). Még furcsább azonban, hogy sok esetben éppen a szervezet túlságosan erős védekezése vezethet olyan állapot kialakulásához, amelyet már igen nehéz kezelni."
Mi is történik?
"Egyes fertőzöttekben az első napokban tüdőödéma és gyulladásos sejteknek a tüdőbe való nagyfokú beáramlása alakul ki a túlzott immunválasz miatt. A folyadékkal telt tüdő egyfelől elégtelen gázcserét, azaz légszomjat, fulladást eredményez, másfelől ideális táptalaj a különféle baktériumoknak, így az ödémát hamarosan bakteriális tüdőgyulladás követheti, ami sokszor halálos kimenetelű" - mondja dr. Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem immunológusa.
A gyerekekre kisebb a veszély, mivel még gyengébb az immunrendszerük, így az immunválaszuk, az idősebbek szervezete pedig esetleg találkozhatott valamilyen formában a vírushoz hasonló törzsekkel.
Szóval esetleg a vírus nem okozna komoly problémát, de mi történik, ha jön mellé valami más fertőzés pl. egy bakteriális vagy akár egy közvetlen vírusos tüdőgyulladás. A halálozási arány ezeknél már 30-60 százalék!!!
Hogy mennyi esély van egy járványra? Ukrajnában a fertőzöttek száma elérte az egymilliót. Napi több mint 30 000 ezer megbetegedés nem kevés.
Azt mondják, ha járvány lesz, minden 4-5. ember fog megbetegedni. Ismeritek a viccet, ahogy Móricka gondolkodik: A világon mintegy másfél milliárd ember kínai. Az azt jelenti, hogy minden 5. ember kínai. A mi családunkban öten vagyunk... Vagyis egyvalaki biztosan kínai... Vajon apu, anyu, Tomika öcsém, én vagy esetleg Ho-Xiao-Pen? Szetintem Tomika lesz az. :)
Nyilván faramuci a logika, de a vírus nem válogat. Szóval nem örülnék, ha a családomban bárki is megfertőződne. Vagy a baráti körömből. Vagy a tanítványaim közül. Vagy úgy egyáltalán...
Meglepetésemre sokan megrökönyödtek azon, hogy beoltatom magam. Sokan azt mondták, hogy eddig sem oltatták be magukat influenza ellen. Viszont a H1N1 annyiban sajnos más, hogy még hasonló törzzsel sem találkozhatott szervezetünk, így semmiféle védettséggel nem rendelkezünk, míg a "hagyományos" influenzával szemben már eleve rendelkezünk egyfajta védettséggel.
Aztán azt is mondják, hogy nem hatásos. Az biztos, hogy nem 100 %, hogy beoltva elkerül a járvány. De:
"A feladat éppen ezért világos: a lakosság minél nagyobb részét kell beoltani, hogy fékezzük a vírus terjedését - mondja Erdei Anna immunológus, az ELTE Immunológiai Tanszékének vezetője. A beoltott egyénben a betegség lényegesen kisebb eséllyel alakul ki, illetve sokkal enyhébb lefolyású. Ráadásul a megfertőződött személy sokkal kevésbé terjeszti a kórt, mivel sokkal kevesebb vírust ürít. Ez nagyon leszűkíti a vírus mozgásterét, és nem alakul ki nagy járvány."
Azt már csak kevesektől hallom, hogy veszélyes az oltás:
"Az újinfluenza elleni vakcina gyártásakor is alkalmazott technológiát az 1960-as évek óta használják Magyarországon, és körülbelül 20 millió embert oltottak be a szezonális törzsek ellen készített védőoltással. Súlyos mellékhatások csak néhány esetben léptek fel, de ezekről utólag bebizonyosodott, hogy nem az oltóanyag okozta őket. A súlyos mellékhatások kockázata minimális" - mondja dr. Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ tudományos tanácsadója.
Mint sejthetitek, elég alaposan átolvastam a témát. Sok számomra hiteles ember véleményét hallottam, olvastam. Egyébként néhány számomra hiteles ember ugyancsak nem rajong az oltásért. Azt is próbáltam mérlegelni, hogy mennyire befolyásolja őket alapvető hozzáállásuk a gyógyszerekhez, oltásokhoz, egészséges életmódhoz illetve mennyire kompetensek a KONKRÉT témában.
Talán úgy tűnik, hogy kampányolni próbálok az oltás mellett, pedig igen. :)
Egyébként egyelőre semmilyen mellékhatást nem érzékeltem. Bár most, hogy nézem, mintha a nemi szervem nőtt volna néhány centit. A francba :) :) :)
Uraim! Vigyázzanak tehát! :)

Kedves Balázs, én is alaposan utána néztem az oltásnak, és én is pártolom. Gyermekeimet már beoltattam, holnap én következem, férjem pedig a munkahelyén kapja meg (várjuk a kellemes mellékhatást:)) Pedig máskülönben nagyon ritkán oltatom a gyerekeket is, például kullancs ellen sem oltattam, meg még sok más ellen sem, de jelen esetben én is sokkal kevésbbé tartom rizikósnak, mint a H1N1 vírussal való megfertőződést. Nekünk, akik salsázunk, és egyéb sportot is űzünk, valamivel jobb az állóképességünk, és az egészségünk is az átlagnál, jobban ki vagyunk téve a szövődményeknek (ahogyan te is írtad). Reméljük,hogy lesz még idő a védettség kialakulására a szervezetünkben, és nem ér el minket túl hamar a járvány. Amúgy a gyermekorvosunk, akiben maximálisan megbízom, egyértelműen mondta,hogy már járványveszély van, nincs vesztegetnivaló időnk.
VálaszTörlésSzóval, minden különösebb érdek nélkül én is csak azt mondom, oltassatok!