This is it. Vasárnap megnéztem. Nem lehetett nem megnéznem. Már korai gyermekkoromban lenyűgözött, tizenévesen hatalmas rajongója voltam, később is mindig figyelemmel kísértem és talán még jobban értettem nagyságát, most pedig könnyekig meghatódtam. Egy ember, akiben isteni szikra lobogott. Hogyan is érthettük volna?Sokan sokféleképpen vélekednek róla. Talán az egyetlen dolog, amit szinte senki nem vitat, hogy elképesztő zsenialitás lakozott benne. Minden idők legnagyobb hatású előadója volt. Világszerte énekesek, táncosok, előadóművészek millióit inspirálta - beleértve engem is. Vannak tehát dolgok, amelyeket nem lehet vitatni.
Bármilyen felvételt megnézhetsz róla, mindig képes megérinteni. Láthatod, hogy legyen az ismert politikus, énekes, színész, sportoló -világsztárok és kevéssé ismertek - vagy éppen saját koncertjének rendezője, jelenlétében olyan megilletődöttséget érezhetsz rajtuk, ami szinte felfoghatatlan. A közönség mintha egy másik dimenzióba kerülne abban a pillanatban, amint megjelenik akár a legnagyobb világsztárok között is.
Olyan hatással volt a szórakoztatás világára, amilyenre sem előtte, sem utána senki más. Úttörő volt. És minden, amit valaha csinált, ma is lenyűgöző, nem veszít aktualitásából. Általa bármi értelmet nyer. A rövid nadrág fehér zoknival már ifjúkoromban is főbenjáró bűn lett volna, rajta azonban ikonná vált. De csak rajta.A film nagyon tetszett. Jobban megismertük. Egy kicsit. Láttuk hogyan dolgozik, hogyan készül élete utolsó turnéjára, amelytől megfoszttattunk. Érzékeny veszteség.
Láthattuk az embereket, akik körülveszik, szemükben alázattal, csodálattal és a hitetlenség döbbenetével, hogy egyáltalán bálványuk közelében lehetnek. Pedig ők is mindannyian szakmájuk csúcsán vannak, nem is dolgozhatnának vele máskülönben.
Láthattuk természetesen zsenialitását! Amiért az előadóművészet legnagyobb alakja lett. Énekelt és táncolt. Nem adott bele mindent, hiszen kímélte a hangját és erejét. ("Majd a koncerten.") De elrejteni nem tudta!!!
Láthattuk emberségét, amelyet sok kritika ért - ki tudja joggal-e vagy sem. Ahogy zenésztársaival, táncosaival és más munkatársaival bánt. "Szeretettel."
Tisztában vagyok vele, hogy ez végülis egy film. Senki nem akar rosszat mondani arról, aki csak nemrég távozott közülünk, pláne ha bizonyos üzleteti érdekek esetleg még ezt is diktálják. Nekem viszont őszintének tűnt a kép, amit kaptam. Egy szeretetteljes emberről, aki még mindig imád játszani, aki talán kicsit túl gyakran is használja, hogy "I love you". De hát kérem szépen! Lehet ezt elég gyakran használni?! Főleg, ha érzed, hogy ez kétségkívül IGAZ.
Két, talán kevésbé ismert videó:
Csillagok háborúja, avagy istenadta zsenik, ha találkoznak:
http://www.youtube.com/watch?v=qSl3T2e_e3I
Jackson 5 és Diana Ross:
http://www.youtube.com/watch?v=lYVT3Gg_rek
RIP Micheal!
:( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :(

Teljesen egyetértek a írásoddal Balázs.
VálaszTörlésR.I.P. Jackson
MJ... Tehetség, profizmus, szeretet.
VálaszTörlés"Áldás Rátok!" :)