A Karácsony a szeretet ünnepe :) Máris érdemes volt elkezdened elolvasni a bejegyzést! Nyilván valami újat tudtál meg.
Most igazából nem a közhelyekről szeretnék írni. Biztosan épp elegen leírják, hogy "nemcsak Karácsonykor kell szeretni egymást", meg, hogy "mennyire elüzletiesedett a Karácsony" vagy, hogy "mennyire az ajánkékokról szól az ünnep".
A saját tapasztalataimról akartam mindössze néhány sort írni. A szeretet teremtő erejéről. Van aki erről egy egész könyvet tud írni :) (ld. Müller Péter) Arról szerettem volna írni, hogy milyen borzasztó nehéz tud lenni szeretni. Persze nem a szüleidet, a testvéredet, a legjobb barátaidat, a szerelmedet nehéz szeretni. Nehéz szeretni azokat, akik tudod, hogy nem kedvelnek, bántottak - s talán újra meg is tennék -, irigylik a sikeredet, örvendeznek károdon. Őket szeretni, ez ám a nagy dolog! Az kérded, miért kellene őket szeretnem, hiszen ők sem teszik ezt velem.
Ekkor lehet csodát tenni, apró csodát. De lehet-e egyáltalán egy csoda apró?!
Nagyon sok embert ismerek. Ez összefügg a munkámmal. Sokan kedvelnek, néhányan szeretnek, sokan nem szeretnek, sokan irigyelnek. Miért fontos, hogy tudjam szeretni mindannyiójukat? Mert ezzel megnyitok egy kaput. Segítek befogadni azt a valamit, ami belőlem jön. A gyakorlatban ez piszkosul nehéz, de egyre jobb vagyok benne. Pedig alapjában véve nem vagyok türelmetlen, nem vagyok rosszindulatú, nem vagyok kárörvendő. Mégis piszkosul nehéz. De a szeretet segít abban, hogy türelmesebb legyek, hogy érthetőbb legyek, hogy jobb legyek. Többet tudok adni általa.
Az utolsó egy-két hétben mind a munkámban, mind a magánéletemben próbáltam elengedni sérelmeket, rossz érzéseket, kudarcélményeket és szeretettel fordulni olyan emberekhez, akik megnehezítették ezt számomra. Egyszerűbben szólva tudom, hogy nem kedveltek, netán bántottak is valamilyen módon. Iszonyatosan nehéz volt rászánni magam olyan gesztusokra, amelyek a szeretet kifejezésére voltak hivatottak. Pedig még csak nem is arról volt szó, hogy meg akartam ölelni valakit. Esetenként csak nyitottan, szeretetteljesen válaszolni egy kérdésre, bátorítólag megmutatni valamit, megdicsérni az illetőt. A nehézség abban állt, hogy a megalkuvás, megalázkodás, sértettség érzéséből fel kellett építenem a szeretet közvetítésének képességét. És a gesztusok kapcsán egészen megdöbbentő módon nem éreztem, hogy megalázkodtam volna - úgy éreztem, erősebb vagyok, mint valaha -, és a hatás is döbbenetes volt. Kapuk nyíltak meg. Persze nem borult senki a nyakamba, nem kaptam virágot, csokit vagy egy üveg whiskyt :). De gesztusra gesztust kaptam. Globális felmelegedés. (na ne érts félre! :) ) Lélekemelő érzés volt. És mennyivel könnyebbé teszi az életet, boldogabbá.
Szomorúan tapasztalom, hogy sokakban szinte teljesen elveszett a szeretetre való képesség. Ismerik a hatalmat, az uralkodást, a cserét, a félelmet, az elvárást és ezeket az érzéseket azonosítják a szeretettel. Ezeket a kapukat nehéz kinyitni.
Lelki fejlődésem során az utóbbi hónapokban én is eljutottam hasonló gondolatokhoz. Rájöttem arra, hogy milyen felszabadító és örömteli érzés megbocsátani valakinek, aki akarva, vagy akaratlanul, esetleg igazságtalanul megbántott. És mennyivel könnyedebb vagyok, ha a múlt sérelmein felülemelkedek. A sértődékenység és a harag rossz tanácsadó, kártékony jellemvonás, amivel leginkább csak magunknak ártunk. Még most is az egyik legfontosabb tanulnivalómnak tartom, hogy nagyobb türelemmel viseltessek, ill. jobban tudjam tolerálni azokat az embereket, akik másképp látják a Világot, vagy különböznek tőlem, netán sértegetnek. De jó úton járok, azt hiszem. Egy kinyilvánított, vagy egy viszonzott kedves gesztus már vidámabbá teszi napjaimat! :)
VálaszTörlésTudod, egészen fantasztikus, amiket itt leírsz. Sok ember számára eleve nehézséget jelent szeretni, vagy épp kimutatni a szeretetét, még sokszor a szívének kedves emberek felé is.
VálaszTörlésSokaknak pedig komoly problémát jelent a szeretet befogadása (megjegyzem sajnos ez az esetek nagy hányadában önmaguk elfogadásának hiányából fakad).
Gyönyörűen leírtad a választ arra a nagy kérdésre, hogy: "Kell-e nekem mindenkit szeretni, még azokat is, akikkel kapcsolatban negatív megéléseim vannak?". Nekem az a véleményem, hogy nem, nem kell mindenkit szeretni, de ha az ember megért dolgokat, ha megérti a történéseket, ha megpróbálja átértékelni azt az élethelyzetet, amiből a megbántódás származik, ha igyekszik átérezni, hogy vajon a másikban mi játszódott le, amikor "megbántott", és ha képes tudatosan megélni a saját érzelmeit, akkor sokszor nagyon meglepő dolgokat tapasztalhatunk meg, és képesek lehetünk egészen más színben látni mindent. Ha pedig ez megtörténik, akkor nem okoz nehézséget sem a megbocsájtás, sem a kedves közeledő gesztus megtétele, sőt mi több, akkor még szeretni a másikat is gyerekjáték, sőt szép és könnyed érzés.
Szerencsésnek tartom magam, hogy nekem ez könnyen megy, de igazad van abban, hogy sokaknak ez "piszkosul nehéz". Valóban, a konfliktushelyzet ilyen módon történő kezelése egy olyan kaput képes megnyitni, amin átlépve eddig számunkra talán ismeretlen csodákkal találkozhatunk.
A legnehezebb az egészben nem is ezeknek a megértése és megfogalmazása, hanem valóban ezeknek a gondolatoknak a gyakorlatba ültetése. Mindannyiunk fejlődésében megvannak azok a fázisok, amikor (1.) valamit megértünk, (2.) összeáll a kép. Nagy lépés, amikor már (3.) összeszedetten meg is tudjuk fogalmazni, szavakba tudjuk önteni, és szavakként akár (4.) tovább is tudjuk adni a tudást másoknak. De vajon legbelül valóban képesek vagyunk ezeket az (5.) érzéseket megélni? Vajon Te tényleg képes vagy ezeken a "piszkosul nehéz" dolgokon túljutni, és igazán beépíteni magadba tudatosan, és nem csak eseti jelleggel?
Tiszta szívből kívánom, hogy egyszer személyesen győződhessek meg szavaid hitelességéről, arról, hogy tényleg túl tudsz lépni a „sértettség érzésén”, hogy „szeretet tudj közvetíteni” azok felé, akikkel kapcsolatban most negatív érzéseid vannak. Nyilván ez egy folyamat, hisz benned is zajlik a küzdelem, de bízom benned, még ha sokadik vagyok is esetleg a listádon :).
Hogy miért nem a valódi nevemmel regisztráltam? Nos azért, mert ezeket a köröket valóban a szívedben kell lefutnod, és nem az eszeddel, és egyszerűen tudom, hogy fogod érezni belülről, hogy miről beszélek :)!
Tetszenek az írásaid, és ha csak tized része épült be azokból az eszmefuttatásokból és szemléletekből a személyiségedbe, amikről írsz, akkor egészen fantasztikus fickó vagy már :). Szívből örülök a sikereidnek, és minimum ilyen intenzitású folytatást kívánok az új esztendőre is :)!