Írtam már arról, hogyan is kezdődött táncos életem. Írtam az első szárnyaszegett próbálkozásomról az ajkai Gyermekek Házában, bár lehet, hogy akkor még Úttörő Ház volt. Aztán hamarosan jött a rock'n'roll, amelyre Petra húgom rángatott el, mert nem volt korban hozzá illő táncpartner. Ekkor már komoly lelkesedéssel vetettem bele magam a táncba. Na de nem írom le még egyszer. Inkább ígéretemhez híven egy videót mellékelek, amelyen az első táncversenyünkön szereplünk húgommal az ajkai sportcsarnokban. A szégyenlősség nem igazán jellemző rám, de most egy kicsit tényleg zavarban vagyok, hiszen ez a családi legendárium darabja volt eddig. A felvétel nagyon régi, természetesen hagyományos videokazettára készült, sőt dagerrotípiákat kellett összevágnom :) Kb. 20 évvel ezelőtt készült, ekkor kb. 10 éves lehettem, húgom talán 8, és nem táncoltam még túl régen. Ebben a korban igazából még nem is nagyon szabadott volna akrobatikákat táncolnunk (ma már ez egyáltalán nem megengedett), de ez még a rock'n'roll őskorában volt, még nagyon gyerekcipőben járt ez a műfaj. Igazán vicces felvétel, talán érdekel néhányotokat, hogy miből lett a cserebogár. :)
2010. január 13., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése