2010. január 18., hétfő

Közvélemény-kutatás

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Örömmel jelenthetem, hogy a Blogom szavazása lezárult. Méghozzá várakozásomon felüli eredménnyel :) . Meggyőződhettem arról, hogy jobbára igazi zeneértő, vájtfülű tanítványok látogatják óráimat. :) (feltételezvén, hogy olyanok szavaznak elsősorban, akik rendszeres résztvevői óráimnak)

A kérdés ugyebár az volt: "Énekeljen-e Balázs az órákon a zeneszámok mellett?"

Természetesen már a kérdés felvetése is poén volt, ami onnan eredeztethető, hogy néha tényleg bekapcsolódom kedvenc zenéim éneklésébe az óráimon, hiszen - bármily meglepő - jó kedvem van és néhány zenét kifejezetten imádok. (nyilván nem éneklem végig ezeket a számokat sem)

Szombathelyi csoportom - igazi figyelmességgel (ebben nagyon jók) - egyik születésnapom alkalmával 10 alkalmas, énektanárnál beváltható bérlettel "kedveskedtek" nekem. Igazán jó poén volt és kedves fricskázás is egyszerre. (pedig tőlem az ilyen gesztusok teljes mértékben távol állnak :) :) :) ) (Csak nemrég derült ki, hogy tényleg lejárhattam volna, szóval teljesítés is lett volna mögötte.) Egy szó mint száz, sztenderd poén lett a Balázs éneklésével való élcelődés. Ezért is igazán megnyugtató a szavazás eredménye, ugyanakkor kiváló példa, hogy a statisztikákban nem mindig lehet megbízni. Ahogy a viccben is szerepel:

A kisunoka megkérdezi a nagypapát:
- Nagypapi mi az, hogy statisztika?
- A statisztika egy nagy hazugság!
- Miért?
- Mert átlagokkal dolgozik.
- Mi az az átlag?
- Hát nézd csak... Az átlag azt jelenti, hogy te 8 éves vagy, én 80, tehát ketten együtt 88 évesek vagyunk, vagyis átlagban 44 évesek. Na most itt van a hazugság, mert elvileg a 44 év a legszebb férfikor, valójában azonban te sem tudsz d*gni, meg én sem!
Az eredmény tehát 85 szavazat összesítését követően a következő:
(és itt jön a manipuláció része a dolognak)

Azt gondolnád, hogy a Balázs iránti szánalomtól vezérelt szavazók nyerték a közvéleménykutatást 32 szavazattal. (Óránként max. egyszer. Csak, hogy örüljön!) Valóban ez a válasz kapta a legtöbb szavazatot. (a szavazatok 37 %-át)

Igen ám, de az igen szavazók két táborra szakadtak. Az egyik tábor (Igen, ez emeli az órák élvezeti szintjét!) 19 szavazattal 22 %-ot teljesített, ami a harmadik helyre lenne elegendő. A másik "igen" tábor - és lássuk be, minden valószínűség szerint a zeneileg legmagasabban képzett tanítványok csoportja :) - (Feltétlenül. Sőt, hogy jobban érvényesüljön zenére nincs is szükség.) 26 szavazattal 30 %-os kimagasló eredményt ért el.

Így a két igennel szavazó tábort összesítve elmondhatjuk, hogy az igen (Balázs énekeljen az órákon!) összességében 45 szavazattal (52 %-al) győzött. Kodály Zoltán szülőhazájában ez igazán megnyugtató eredmény :)

A nem szavazat - mint a szélsőséges vélemények általában :) - bizonyára felülreprezentált még a 8 szavazattal is, ami az egész mindössze 9 %-a. :) :) :)

Kedves olvasóim! Köszönöm szépen, hogy velem játszottatok és vettétek a lapot. Természetesen marad a zene és a "mérsékelt zenei aláfestés", annak ellenére, hogy számos híres kubai énekessel volt már módom együtt fellépni :)



Bamboleo koncert Taniával:


http://www.youtube.com/watch?v=MgKMcdyf6S8





vagy éppen Azucar Negra koncert Ailynnal:

2 megjegyzés:

  1. Húsz, Balázs, húsz és nem tíz a biztonság kedvéért. És most, hogy a szavazás után így bezsongtál, valahogy biztosan be tudunk protezsálni azokra az elmaradt énekórákra. A tanárnő rendkívül türelmes és módfelett megértő amellett, hogy abszolút hallása van. :DD
    Sz

    VálaszTörlés
  2. Drága Balikám!
    Látom, a szociológus-közgazdász szakon elemzett statisztikák nagy hatással voltak rád... :D:D:D
    Csináltál SPSS rendszerben is elemzést? :D
    Na pussz!
    Zsuzsika

    VálaszTörlés