2010. január 20., szerda

Széchenyi fürdő

Magyarország a gyógyvizek országa. Ebben elsők vagyunk a világon. A Széchenyi-fürdő pedig az első gyógyfürdő a gyógyvizek városában, Budapesten. Már csak az ország műemlékei, építészeti kincsei iránt érdeklődő turistáknak is érdemes ellátogatni a Városligetbe és megtekinteni ezt a neobarokk stílusban épült műremeket. Ha pedig össze akarjuk kötni a kellemest a kellemessel :) , érdemes belülről is megcsodálni a fürdő lenyűgöző ornamentikájú, gyönyörű freskókkal, szobrokkal díszített belső terét. Ehhez természetesen célszerű fürdőruhát is magunkkal vinni. (Persze kétség sem férhet hozzá, hogy a fürdő legnagyobb nevezetessége az oldalában üzemelő Széchenyi-kertben heti rendszerességgel megtartott salsa party, DJ Tombaoval :) :) :) )
Már jónéhány éve ismerem a "Szecskát", többé-kevésbé rendszeres látogatója is vagyok. Nagyon jól esik egy-egy megterhelő hét után elmerülni a fürdő medencéiben, elüldögélni a szaunában vagy a gőzfürdőben. Összesen egyébként 18 kisebb-nagyobb medencével rendelkezik a létesítmény, ebből 3 nagyobb medence található az épület szívében, a szabad ég alatt. 1997-óta a fürdő jelentős felújítási munkálatokon ment keresztül, ami az igazat megvallva rá is fért. Sajnos a jegyárak is drasztikus mértékben növekedtek az utóbbi időben, de ismerve más wellness-központok, élményfürdők árait, a Széchenyi-fürdő unikális élménye megér egy misét.
Több barátommal is jártam már itt. Leggyakrabban talán Zoli barátommal látogatunk el ide. És éppenséggel nem a csajok miatt. Azért nem igazán érdemes. Minthogy sosem látni ezen a helyen jó csajokat, azt kell feltételeznem, hogy valami extrém válogatási elv érvényesül a belépők árusításánál. Utolsó alkalommal akkor láttam szép nőt, amikor vittem magammal :)
Más kérdés, hogy a fürdő látogatóinak átlagéletkora nagyjából 60 év körül van. Egyszóval minden esetben kiugró adatpont vagyok a "csekély" 30 évemmel. Ráadásul kiemelkedően nagy a külföldiek aránya, főleg hétköznapokon.
Barátaimat egyébként azzal szoktam bíztatni, hogy menjenek be a vízbe bátran. Kiválóan alkalmas a víz a vizelettartási problémák kezelésére, ezért is jár ide olyan sok idős ember :) :) :) Ettől persze megnő a merülési kedvük :)
(egyébként a viccet félretéve a víz a következő esetekben javallott: Kopásos jellegű ízületi és gerinc betegségek - Krónikus izületi gyulladások, - Gerincbántalmak - Izületi gyulladások - Idegfájdalmak, - Csontrendszer mészhiánya)
A nagy kedvencem egyébként a thermálvizes kinti medencén kívül - ami télen hatalmas gőzfelhőbe burkolózik - a szaunák és a gőzfürdő. Ebben nem éppen a szolgáltatások csúcsát nyújtja a Szecska, bár van egy-két nagyon kultúrált infra-, aroma- és fényterápiás szauna, valamint egy felújított gőzfürdő is (amely egy ideje nem üzemel). Nemrégiben a nagy hóesés után jártam a fürdőben és még rengeteg hó volt a kinti térben. Szauna után ott henterőztem a hóban néhány fürdőlátogató megrökönyödésére. Pedig nem szeretem a feltűnést :) :) :)
Sokan mesélik, hogy a fürdőkben sok a meleg. Ezt konkrétan nem tapasztaltam, bár hallottam más fürdőkről, ahol állítólag tényleg "meleg" a helyzet, és nemcsak a szaunában :) Igaz egyszer a Szecska szaunájában is megkérdezte egy srác, hogy kézilabdázok-e. Mire én: Miért kézilabdáznék? Mire ő: Mert nagyon szép a lábad. Mire én: Igazából thai-boxolok. (akkor egyébként így is volt) Ekkor valamilyen oknál fogva megszakadt az ismerkedés, de azért én feljegyeztem az elmés ismerkedési módot és próbálkozom is vele a lányoknál. Egyszer csak bejön majd. :)
A bejegyzéshez egyébként az ihletet onnan merítettem, hogy be kellett látnom, már a kabinos néni is felismer. Zolival látogattunk el a fürdőbe és jobb híján egy élénkpiros-fehér, slip fazonú fürdőnadrágot tudtam csak keríteni a készleteim közül, amelyet hirtelen felindulásból vásároltam a nyáron. Zoli persze rögtön viccelődni kezdett, hogy nem hajlandó velem a fürdőben mutatkozni, ha ezt felveszem :) . Amikor a kabinos néni megkért, hogy jegyezzük meg a kabin számát, Zoli barátom mondta neki, hogy úgyis emlékezni fog a kis piros-nacis srácra. És láss csodát, amikor a fürdőzés után visszatértünk a következővel fogadott a néni: "Ááá, a piros-nacis. Rögtön nyitom is." :) :) :) Sőt, amikor Zolival következő alkalommal (talán egy-két hét elteltével) ott jártunk, amint meglátott, már kérdezte is: "Ugye maga volt abban a piros fürdőnadrágban?"
Köszi Zoli! :) :) :)

Következő mélyenszántó közvélemény-kutatásom tehát a fürdőnadrágra fog vonatkozni. Már nekem is vannak kétségeim felhasználásának korlátlanságáról, (ahogy egyébként már édesanyámnak is voltak). :)
A cikkben mellékelem a fürdőnadrág képét. Kérem, szavazzanak!
A viccet félretéve pedig szeretettel ajánlom figyelmetekbe a Széchenyi-fürdő komplexumát a csütörtöki salsa partykon túl is.

5 megjegyzés:

  1. Dilis... :D

    Legalább adtak ingyen belépőt a reklámért? ;)
    Egyébként az ötlet jó, be lehetne építeni a következő WS programba fakultatívként... hmmm?
    Mi már terveztük, de állandóan táncolni kell, órán is, meg bulin is, jajjj! :)

    VálaszTörlés
  2. Hihi...

    Ahogy olvastam a bejegyzésedet, egyből előbújt belőlem az üzletasszony! ;)
    Kár, hogy nem 2 éve tetted fel ezt a képet! Akkoriban belföldi buszos kirándulásokat szerveztem... Feltettük volna a szórólapra a medencék fotói mellé a kis gatyós képedet, én lerendeztem volna a szórólapok kinyomtatását és terjesztését + a buszos céget... utána már nem lett volna más dolgunk csak felvenni a jutalékunkat a napi forgalomból... :)

    VálaszTörlés
  3. Nem áll rosszul a naci,de szerintem azért nem is a legjobb választás, kivéve persze ha fel akarnád kelteni az olyan srácok figyelmét,mint pl. aki a kézilabdázásról kérdezett. Bár be kell látnom valószínűleg a nőknek is tetszik (egy kicsit talán még nekem is), biztos meg is akadt rajta egy pár pajkos nagymama szeme. :) Egyébként mint már említettem,tetszik a gondolkodásod , ahogyan "az élet dolgait" látod, szívesen elbeszélgetnék Veled egyszer egy jó kis süti mellett, persze csak ha a piros kis nacid is rajtad lenne:)

    VálaszTörlés
  4. Jajj, nemár!!!!
    Muszáj volt ezt a képet idepakolnod????
    Ezzel csak azt érted el, hogy már álmunkban is ez szexi piros popsi villan fel a lelki szemeink előtt...
    Persze "éhes disznó makkal álmodik", de akkor is...
    Szadista vagy! :):)

    VálaszTörlés
  5. Varázslólány szólásmondásának van egy fériakra vonatkozó variánsa is, miszerint "éhes makkal az ember disznókat álmodik..."...:-) A többit a fantáziátokra bízom...:-)

    VálaszTörlés