Blogom

Salsaverseny

2010-11-07T02:51:00.000-08:00

Láthatjátok, hogy meglehetősen nagy időközökkel írok bejegyzést. Leginkább idő hiányában hanyagolom a "blogom". Bár tudom, hogy nem kell feltétlenül komolyabb lélegzetvételű, hosszabb cikkeket bejegyezni, valahogy nem megy nekem, hogy néhány sor kedvéért gép elé üljek. Hosszabb írásra viszont ritkán marad időm.

Ma reggel viszont kidobott az ágy, annak ellenére, hogy elég későn kerültem bele :) Úgy gondoltam le kell írnom a véleményem a tegnapi salsaversenyről. Legfőképpen azért, mert szeretném leírni mennyire büszke vagyok lányainkra, akik a második helyezést szerezték meg a szabad stílus (freestyle) kategóriában. Láttam, hogy honnan indultak és láttam az elképesztő hosszú utat, amit elég rövid idő alatt képesek voltak megtenni. Minden tiszteletet megérdemelnek, ahogy Lili(Zsuzsi) is, aki kiválóan állt helyt csapatvezetőként, tanárként, edzőként és koreográfusként egyaránt. Még engem is meglepett, pedig jól ismerem. Sok szeretettel gratulálok!

Sokan tudják, hogy nem vagyok híve a versenyzésnek a salsában. A versenytáncban rengeteg versenyen szerepeltem. Amikor a salsát megismertem, pont a kötetlensége, szabadsága fogott meg. Mind a mai napig azt gondolom, hogy nem lenne jó, ha a salsában a versenyzés kerülne középpontba, bár vallom előbb-utóbb úgyis teret fog nyerni és ezzel nincs semmi gond. Ha versenyzésre kerül sor bármely táncban, sportban vagy egyéb tevékenységben, egy rossz mellékízt érzek megjelenni az emberek megélésében, amellett, hogy a versenyzésnek vitathatatlan pozitív hatásai is vannak. A salsában nem legyőzni kellene egymást, hanem együtt, de legalábbis egymás mellett, tiszteletben tartva a másikat kellene léteznünk. Ez persze a magyar salsaközösséget sem jellemzi. A legkevésbé sem :( Most néhányan azt mondják, hogy nem győzni akarnak egy versenyen, hanem megmutatni magukat, kihívást állítani saját maguk elé önnön fejlődésük érdekében. A verseny viszont függetlenül a motivációtól a győzelemről szól és ezáltal mások legyőzéséről is.

Tudom, hogy Lili(Zsuzsi) sem azért indította a csapatot, mert első akart lenni, hanem, hogy kihívást állítson a lányok elé, fejlődésre ösztönözze őket és konkrét feladatokkal ez sokkal jobban megy. (A fejlődés szempontjából pl. kifejezetten hasznos a verseny, bár nem gondolom, hogy az egyetlen dolog, ami fejlődésre ösztönözhet)

Be kell valljam, a tegnapi salsaverseny az első volt, amit láttam. Csak azért mentem, mert a lányok szerepeltek, Lili(Zsuzsi) pedig műsort vezetett. Nem is azért maradtam eddig távol, mert nem lelkesedek a versenyzésért a salsában, hanem mert a magyar salsaközösség számos résztvevőjétől és azok képmutatásától falra tudnék mászni. Erről legyen is elég ennyi. Most erőt vettem magamon és nem bántam meg.

A rendezvény tetszett. Sajnos az elejéről lecsúsztam, de gratulálok a szervezőknek. Néha úgy gondolom, mintha árral szemben lennének kénytelenek evezni, ezért elismerésre méltónak tartom, hogy évről-évre megrendezik ezt a versenyt. Ráadásul jól is sikerült, zökkenőmentesen zajlott. Megérdemelte volna ez a rendezvény, hogy több versenyző is megtisztelje (tudom, hogy nem mindenki úgy gondolkodik a versenyzésről, ahogy én), pláne, hogy több néző.

Minden tiszteletem a versenyzőkért, akik kiálltak és dolgoztak azért, hogy megmutassák magukat, szórakoztassák a nagyérdeműt. Azt hiszem ők mindannyian nyertek, még akkor is ha összességében a produkciók színvonala alacsony volt. Nem hiszem el, hogy egy olyan országban, ahol olyan népszerű a salsa, mint nálunk, - Budapestet nemzetközi szinten salsafővárosnak is nevezik néhányan - mindössze ennyi versenyző indul el, és nem láthattunk volna sokkal több színvonalas produkciót. Szerintem ez is a salsaközösség rendkívüli megosztottságára utal.

Az egyetlen dolog, ami komoly ellenérzést keltett bennem, az a zsűri tevékenysége. Bár tudom, hogy voltak olyanok a zsűriben, akik nagyon nem szerették volna lányainkat elsőnek látni, jóhiszemű leszek és azt feltételezem, hogy senki sem szándékosan pontozta le a lányainkat vagy pontozott fel mást. Így viszont elképesztő hozzá nem értésről tett tanúbizonyságot a zsűri. Természetesen vádolható vagyok részrehajlással, mivel legfőképpen a saját csapatunk kapcsán lepett meg az eredmény. És tulajdonképpen nem elsősorban a végeredmény.

Lányaink a szabad stílus vagyis freestyle kategóriában indultak. Ebben a kategóriában kis túlzással tulajdonképpen azt csinálsz, amit akarsz. Ilyen értelemben bármilyen eredmény született volna (pl. kihozzák a lányainkat utolsónak), nem emelhetne panaszt senki, hiszen ez aztán tényleg teljesen szubjektív megítélést tesz lehetővé. Ha a színpadon a keresztlányom felfújhatós medencéjében játszadozom meztelenül egy sípolós kacsával a "Que tu quieres que te den?" című zenére, akkor akár ez is elnyerheti a zsűri tetszését. Na de akkor ez azt jelenti, hogy nincsenek is pontozási szempontok?

Szerintem nem született szakmailag megalapozott eredmény. Persze most jöhet a szöveg, hogy van aki nem tud veszíteni.
Tényleg nem nyerni jöttek a lányok. Én sem azt vártam, hogy nyernek, viszont amiatt, ahogy másodikak lettek, úgy érzem nem ezüstöt nyertek, hanem aranyat veszítettek.

Azt is elmondom miért érzem, hogy dilettantizmus jellemezte a zsűri tevékenységét. Ahogy már írtam, nem elsősorban a végeredmény volt érthetetlen. A legjobb koreográfia díja volt, mondhatom nem csak számomra, hanem a többség - a zsűri kivételével (mondjuk valószínűleg azért ülnek ott, mert jobban meg tudják ítélni :) ) - számára igencsak csalódást keltő. És ez volt az, ami híven mutatja, hogy a zsűri tevékenysége sajnos alulmúlta a prodkciók színvonalát.
Az első helyet egy kubai származású srác nyerte, Adriano. Nagyon ügyes, tehetséges srác, aki jó hangulatú produkciót csinált. Még egyszer gratulálok neki és őszinte szeretettel várjuk bármely workshopunkra a különdíjnak megfelelően, amelyet tőlünk kapott. Abban viszont szerintem ő is egyetértene, hogy a legjobb koreográfia díját nem ő érdemelte. Többek között azért, mert részben impovizáció volt, amit táncolt. Ez a zsűrinek talán nem tűnt fel, ahogy a produkció számos más koreográfiai aspektusa sem. Ezt nem tudom, hogy lehetett benézni. Koreográfiai szempontból a produkció nem volt dobogós sem. És ezért elnézést kérek Adrianotól, mert egyébként tetszett, amit csinált.
Ha már nem lányaink produkciója nyeri a legjobb koreográfiának járó díjat (ami szerintem jogos lett volna), akkor a Salsa Peligrosa produkcióját éreztem volna méltónak erre a díjra. Látszik, hogy nagyon sok munka volt benne. Nekik is gratulálok!
Még egy érdekes adalék. A Salsa La Cubana vezetője, Lili Garces, aki zsűritag volt, a verseny után gratulált lányainknak és azt mondta nekik, hogy nála ők voltak a legjobbak. Adriano a Salsa La Cubana színeiben versenyzett. Maximális tiszteletem Lilinek, ha képes volt kiállni ezért a véleményéért a pontozás folyamán.
Egy szó, mint száz: A verseny jó hangulatú volt. Úgy érzem, hogy érdemes volt elindítani a lányokat. Nálam ők voltak a legjobbak, de nem baj, hogy nem ők lettek az elsők.
Ami pedig a zsűrit illeti, nem könnyű úgy értékelni, hogy nincsenek egészen pontosan lefektetve a pontozási kritériumok, hiszen így a produkciók összehasonlíthatósága lesz sokkal nehezebb. Talán az sem lenne utolsó, hogy más táncokhoz sportágakhoz hasonlóan a zsűri tevékénysége nyilvánosságra kerüljön. (Azaz visszakövethető legyen, hogy ki, mit és hogyan pontoz. Már lehet, hogy ez is változtatna egy-egy verseny kimenetelén a vállalhatatlan pontozás csökkentésével, bár tapasztalatból tudom, mindig van olyan zsűri, aki nyugodt szívvel felvállal bármilyen "vállalhatatlan" döntést.)

Az is igaz, hogy szabad stílus (freestyle) kategórián belül is legalább három kategóriára lett volna szükség: egyéni, páros, csoportos. Persze ennyi induló sajnos nem volt. Ettől függetlenül úgy érzem, vannak kritériumok, amelyeket egy kis hozzáértéssel egyértelműen lehetne értékelni. Ha akarjuk. És ha tudjuk.

Bemutató órák

2010-09-20T15:40:00.000-07:00

Most már túl vagyok a bemutató óráimon. Az előző héten ugyebár minden nap volt belőlük egy. És hát felülmúlták a várakozásomat. Nagyon sokan jöttek el minden városomban. Nagyszerű hét volt.

A legjobb bemutató órákat talán Budapesten és Miskolcon tartottam. A leggyengébbet Székesfehérváron. Természetesen nem volt szándékos a dolog. És persze nem is sírva távoztak Fehérvárról a kedves érdeklődők.

A régebbi tanítványaim közül is sokan visszatértek, ami nagyon jó dolog. A középhaladós és haladós órák is igazán népesek voltak és ami a legfontosabb nagyon jó hangulatban teltek. A nyáron sokat dolgoztam, hogy minél több hasznos, érdekes, szórakoztató dolgot taníthassak ebben a szezonban. Ez a három dolog persze nem mindig esik egybe. Úgy próbálom alakítani, hogy lehetőség szerint minden tanítványom találjon az órában valamit, ami számára kedves. Van olyan, aki csak zenére akar táncolni, van aki fejlődni is szeretne, van aki csajozni (pasizni) akar (ebben kevésbé tudok segíteni - legalábbis órai keretek között :) ), van aki inkább a társaság miatt jár. És egyik motiváció sem önmagában, vegytisztán jelenik meg.

Aztán van, aki ruedázni szeret, más a technikai részleteket, más egy figurasorra vágyna, megint más, pedig sont, rumbát, netán reggaetont. Na erre varrjál gombot!

Most, hogy 80 percesek lettek az órák, egy kicsit nagyobb a mozgásterem, hogy több mindenből is szemezgethessek az órai keretek között. Remélem élvezni fogjátok!

Indul az év! :)

2010-09-15T03:23:00.000-07:00

Hosszú ideje hanyagoltam már kedves olvasóimat, mondhatni nyári szünetet iktattam be "blogom" írásában. A június - noha nem így terveztem - nagyon eseménydúsra sikeredett. Sokat utaztam, készültünk a táborra, nem igazán volt időm, energiám, amit írásra fordíthattam volna. Ráadásul egyik külföldi úticélom esetében sem az élvezett elsőbbséget, hogy a világháló közelében tartózkodhassak. A későbbiekben ezekről az utazásokról is beszámolok majd, ha érdekel Benneteket.

Júliusban iskolánk nyári tábora állt a középpontban, amely szerintem igen jól sikerült. Ezt követően 3 hét szünet következett, amit próbáltam tényleg pihenéssel tölteni.

Utána már nyakunkon volt a Salsa Fuerte Workshop, a Diana Rodriguez Workshop (ezeket ugyanarra a hétvégére szerveztük), az új tanfolyamok indítása, a tematika alakítása, stb.... Igyekszem majd ezekről az eseményekről is megemlékezni.

Most pedig már itt az új szezon, a héten elindulnak/tak bemutató óráinkkal az új kezdő kubai salsa tanfolyamok. Eddig Zalaegerszegen és Szombathelyen tartottam bemutató órákat. Nagyon sok érdeklődő érkezett, akik nagy lelkesedéssel, kiváló hangulatban töltötték el az első 80 percet iskolánkban. Remélem legalább ekkora sikerrel zajlik a hét további része Budapesten, Miskolcon és Székesfehérváron.

Ebből már következtetni lehet, hogy ezen a héten minden nap tartok bemutató órát, amiről azt kell tudni, hogy a legmegerőltetőbb órák egyike. Ahogy Tomi barátom (Dj Tombao) helyesen fogalmazta meg, hogy ilyenkor egy óra alatt kell megszerettetned a táncot, az órát, saját magadat - valamilyen szinten - a kedves egybegyűltekkel.

Ebben a szezonban ráadásul az órák időtartamának növelése miatt többet tanítok, mint bármikor az 5 és fél év alatt. Egy középiskolában pl. lazán teljes státuszú tanár lehetnék a tanított óráimmal. Rendes tanítási órákat alapul véve nagyjából 24 iskolai órát tartanék átszámítva. Ráadásul a táncórák intenzítása, a rengeteg mozgás azt hiszem jóval nagyobb igénybevétel egy iskolai óránál (mondom ezt úgy, hogy 1 éven át tanítottam egy középiskolában) Az órákra való felkészülést pedig itt sem lehet lespórolni, ahogy hozzájönnek még ehhez a gyakorlások, saját próbák, az asszisztensi- és tanárképzések, a bulik, valamint végül, de egyáltalán nem utolsósorban az iskola működése kapcsán felmerülő egyéb szervezési feladatok. Na meg a blogírás :)

A lelkesedésem nagyon nagy. Azt hiszem nagyon jó hangulatú és hasznos órákkal kezdtem az évet, remélem iskolánk tanulói is így ítélik meg. A folytatásban is erre törekszem majd.

Arról még szót ejtenék, hogy mennyire lenyűgözött az eddig megtartott két bemutató órámon (Zalaegerszeg és Szombathely) a tanítványaim hozzáállása. Illetve nemcsak a bemutató órákon, hanem a saját óráikon is. Így nem nehéz lelkesednem :) Külön említést érdemel, hogy néhányan időt, energiát, fáradtságot nem ismerve segítettek abban, hogy minél több embert nyerjenek a számunkra olyan sokat jelentő közösségnek. Ezért nem tudok elég hálás lenni. KÖSZÖNÖM!

Hamarosan visszatérek, bátran írjatok azzal kapcsolatban, miről olvasnátok szívesen!

Cubanero fesztivál

2010-05-30T15:13:00.000-07:00

A hétvégén (május 22-i) Újvidéken (Novi Sad) voltunk kedves barátommal és kollégámmal Tomival. Zsuzsi is jött volna, de még sajnos nem volt olyan állapotban, hogy végigcsináljon egy ilyen hosszú túrát az órával együtt, amit neki kellett volna tartani. Az út ráadásul fárasztóbbnak bizonyult, mint eredetileg gondoltuk. A határon 4 és fél órát kellett várnunk kifelé a sok vendégmunkás miatt, akik a pünkösdi háromnapos munkaszünet okán hazafelé utaztak. Éjfélkor indultunk Pestről, reggel 7-kor értünk Újvidékre.

Megérte azonban a fáradozást. Nagyon jól sikerült az óra, amit tartottam. Sok pozitív kritikát kaptam, úgy érzem hitelesnek tartottak. Tomi bulija egészen elképesztően jól sikerült. Felülmúlta önmagát szerintem, ami nem kis dolog. A kubaiakkal nagyon jól összebarátkoztunk, összességében mindenki nagyon kedves volt velünk. Juan José Ortiz - aki a táborunkba jön majd tanítani - igazán laza figura. Őt is megismerhettük kicsit jobban. Nagyon jól beszél angolul is.

A buliban táncolhattam Diana Rodriguezzel és Yamira Sanchezzel egyaránt, akik igazán nagyon nagy nevek a világ salsaéletében. Táncoltam már hozzájuk hasonló nagy nevekkel, de ez mindig hatalmas élmény. Nagyon érdekes benyomásokat szereztem. Érzékeltem, hogy sokkal nagyobb térre tartanak igényt, mint mondjuk más parnereim. A kubai salsában a lány különösen alá van rendelve a férfi vezetésének. Ők viszont olyan eszköztárral rendelkeznek, amihez tér kell. Különösen Dianán éreztem, hogy irtózik a bonyolult nyakatekert figuráktól. Igyekeztem is ennek megfelelően táncolni. Különleges élmény volt ráadásul Dianával az ő kedvenc - monhatni emblematikus - zenéjére táncolni, a "Diablo Colorado"-ra. Erre a zenére táncolva nyerték meg párjával Yanek Revillával a kubai televízió "Bailar casino" c. műsorát. Döbbenet, hogy mennyire ismeri a zenét és mennyire használta szinte minden egyes taktusát. A videókat majd igyekszem közzátenni, némelyiken kellene még javítani egy kicsit, mert túl sötét lett.

Összességében nagyon jó élmény volt, hogy kint lehettünk.

FAQ - "Mikor írsz már a blogodba?"

2010-05-30T14:45:00.000-07:00

Az elmúlt héten a szokásosnál is többen kérdezték meg, hogy nem akarok-e írni a blogomba. Szóval úgy döntöttem, írok. Nem mintha feltételezném, hogy túl sok olvasóm maradt volna :) , hiszen nagyon elhanyagoltam az írást.

Persze rengeteg dolog történt az elmúlt két hónapban. Volt egy igazán sikeres szülinapi ws-ünk (amelyen végre sikerült olyan beszédet mondanom, amivel senkit sem sértettem meg :) ), szervezzük a tábort, múlt hétvégén Újvidéken voltunk a Cubanero fesztiválon és végül, de elsősorban Szoszi keresztlányommal való kapcsolatunk újabb magasságokba szárnyalt.

Szoszi egy kis csoda. Azt hiszem nagyon szépen nevelik a húgomék. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy nagyon barátságos, kedves, érdeklődő pici lányka már most. Nagyon szeretem. Ő is "szejet" :) , azt hiszem.

Nagyon sok mindent megért. Vigyázni is kell, hogy mit mondunk előtte, mert rögtön az kell neki, amit meghall. Pl. a csoki (nála csocsó) szóra egyből érzékenyen reagál és már kellene is neki. Sok más szó is érzékenyen érinti. Ezért ezeket át is kell fogalmazni. pl. a következő mondatot következőképpen kell átfordítani: Átsétálok a boltba egy kis csokiért és sajtért. - (érzékeny szavak: sétál, bolt, csoki, sajt) Átbandukolok a kiskereskedelmi egységbe egy kis pörgetős focis játékért (ld. csocsó, ami csokit jelent) és egéreledelért. Ha hozzátesszük, hogy Bobbynak is megvannak a kritikus szavai, már ott tartunk, hogy igazi jelbeszéddel kell kommunikálni otthon.

Mivel a házuk felújítása lassan véget ér, tesómék jövő hétvégén elköltöznek a szülői házból (ahol én is lakom, amikor Szombathelyen vagyok) Nem is lesz olyan könnyű, mint amilyen kényelmes :) , ha elköltöznek. A család nagyon hozzászokott már Szoszika jelenlétéhez. Én is sokkal többet tudtam találkozni vele mostanában. És ez jó volt.

Úgy néz ki egyébként, hogy hamarosan kistestvér is megjelenik a színen. Kb. 7 és fél hónap múlva. :) :) :) Ez a nagy dolog, nem ám az elefánt! :)

Még élek!!! :)

2010-03-31T14:50:00.000-07:00

Kedves (volt) olvasóim! Márminthogy azért csak "(volt)" olvasóim, mivel nem volt mit olvasnotok az elmúlt időszakban, így nem is lehettetek az olvasóim. Minthogy nem írtam semmit azóta, hogy írtam volna azt követően, hogy írtam, hogy talán lesz időm írni azok után, hogy sokáig nem tudtam írni. (Kezdem érteni, hogy az angolok miért használnak annyi igeidőt :) , lásd past perfect)
A legnyomósabb ok, vagy talán kifogás az Orishas workshop volt. (Aki esetleg nem tudja miről van szó - teljesen jogosan -, annak csak annyit, hogy az Orisha-tánc a kubai táncok alapjait képező afro irányzatok egyike. Egy elementáris, látványos, gyönyörű tánc.) Noha a nyári táborunkban tanítottam már egyszer két órát mindkét haladó csoportunknak, ettől függetlenül nagy kihívás volt számomra 4x60 percnyi élvezhető, érthető és hasznos továbbképzést tartani ebben a műfajban. Ráadásul tanítványaim egy része már nem teljesen szűz a kérdésben, hiszen részt vettek egy nagyon elismert, kiváló kubai tanár továbbképzésén. Többen két alkalommal is. Szóval a bóvlit nem nagyon vették volna be :) Hál'Istennek nagyon jól sikerült a dolog, fantasztikus volt a hangulat. Nagyon büszke voltam a tanítványaimra.
Lili/Zsuzsi, aki nagyon fontos számomra, mint testvérbarátom :), betegség miatt három hétre kórházba vonult :( Szóval nem éppen megnyugtató időszak ez számomra, amellett, hogy rengeteg munka is került a vállunkra Tomival. Persze a dolognak ez a része a legkevesebb. Leginkább a gyors és teljes felépülése miatt aggódunk. Ez most a legfontosabb dolog.
Elképesztő sokat utaztam az elmúlt időszakban, ha kellett, ha nem. Kicsit túlvállaltam magam. Ideje leállni.
Kicsi unokahúgommal még egész sok időt sikerült töltenem, minthogy tesómék a házuk felújításának idejére visszaköltöztek a szülői házba, ahol én magam is tartózkodom, amikor Szombathelyen járok (ez pedig egy héten legkevesebb másfél, de adott esetben akár 3-4 napot is jelenthet. Egy tündér a kis drága. Már igazán megszeretett és ki is fejezi. Imádom.
Egyelőre gyors helyzetjelentésnek megteszi ennyi. Nem ígérek semmit, de remélem hamarosan folytatom konkrét témákkal, történésekkel.
Addig is a nap süssön Rátok!

Újra itt! :)

2010-02-21T11:41:00.000-08:00

Visszatértem. Nem is emlékszem, hogy mikor készült az utolsó bejegyzés. Az elmúlt két-három hétben elképesztően sűrű volt a programom. Rengeteget dolgoztam. Számos új csoportot indítunk, új városokban és új tanárokkal is. Iskolánk nagyot nő ebben a - számomra - rendkívül megterhelő néhány hétben. De az elmúlt hetekben szokásosnál jóval többet is utaztam.

A vége az lett, hogy a szervezetem tiltakozásul betegséggel válaszolt. Így kedden éjszaka 38,5 fokos lázzal érkeztem Budapestre, miután végigreszkettem az utat Szombathelytől. Ez azért jelent valamit, mivel nagyon ritkán betegszem meg és lázas még ritkábban vagyok. Igaz, ami igaz, tényleg túlhajszoltam magam. Magam is éreztem. Ráadásul nagyon tudok izgulni az új tanárokért. Nem a cég sikere miatt, hanem azért, hogy sikeresek legyenek tanáraink, megtalálják a számításukat és kapják meg az őket megillető elismerést minden szempontból. Jobban stresszelek miattuk, mint a saját nyitásaim miatt. (pedig aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy stresszes fickó :) ) Úgy tűnik egyébként, hogy nagyon irányban vagyunk. Szuper emberekkel dolgozhatunk együtt. Hosszú távon ez bizony mindenképpen eredménnyel is fog járni. Most már egész nyugodt vagyok.

Ami még komoly stresszhatás számomra, az az időjárás. Borzasztó nehezen bírom a hideget, a telet. Édesapám Dél-Olaszországban született, nagyapám volt olasz. Azt hiszem ez az örökség bennem meg is nyilvánul. Gyermekkoromban még allergiás is voltam a hidegre. Ha sokat voltam hidegen, piros foltok jelentek meg a bőröm azon részein, amelyek a hideggel érintkeztek. A TB viszont nem támogatja, hogy a hideg időt Kubában vészeljem át... Micsoda piszokság! Nyilvánvalóan indokolt lenne esetemben.

Rossz hatással volt tehát rám az elmúlt heted zord időjárása is, bár gondolom ez sokakat meg is viselt. És még azt mondják, hogy itt a "globális felmelegedés". Annyira meg is haragudtam, hogy eldöntöttem, kimegyek tüntetni a globális felmelegedés mellett. Ellene úgyis olyan sokan tüntetnek. (Na jó, ez talán rossz vicc volt, bár csábítónak tűnik az olasz rokonaimnál tapasztalható helyzet. Vagyis, hogy nem ismerik a téligumit, a télikabátot és egy sor egyéb dolgot, amelyek a mi életünket nehezítik.)

Időközben megtaláltuk nyári táborunk helyszínét, amely minőségében minden eddigi helyszínünknél igényesebb lesz minden szempontból, árában viszont nem jelent majd lényegesen nagyobb megterhelést lelkes tanítványainknak. Nagy előnye például a siófoki Hotel Ezüstpartnak, hogy közvetlen balatonparttal rendelkezik, két nagy teremben folyhat oktatás, akár párhuzamosan is. Van medence, szauna, bowlingpálya stb. Félpanziós svédasztalos ellátást lehet igénybe venni. Ráadásul idén nem kell majd választani, hogy tanítványaink a családi nyaralás keretében utazzanak, vagy a hobbinak hódoljanak, hiszen családdal, gyerekekkel, vagy akár barátokkal is lehet érkezni, hiszen hely bőven akad. Sőt, még gyermekfelügyelet is van a szállodában, vagyis gyerekekkel is nyugodtan érkezhetnek majd vendégeink. Úgy hiszem soha nem látott buliban lesz részünk július 9-16-ig. Ez itt a reklám helye :) Na jó, hál'Istennek nem nagyon van rá szükség.

Aztán a kihagyás oka az is, hogy nem volt túl sok időm magvas gondolatokra, vagyis azok begépelésére inkább. Viszont igyekszem folytatni a sort, senki ne menjen Dunának hiányérzetében!

Bobby

2010-02-02T00:32:00.000-08:00

Családom egy fontos "tagjának" még - betöltött szerepéhez mérten - elenyészően kevés figyelmet szenteltem. Ő Bobby, a mopsz, aki természetesen a családommal él Szombathelyen.
Nagyjából 8 nyolc évvel ezelőtt született és nem sokkal később került hozzánk, mint édesanyám születésnapi ajándéka. Úgy gondolom, nem véletlen, hogy alliterál a nevünk. Bobby-Balázs, hiszen valahol Balázs-helyettesítő ajándékként kaphatta édesanyám. :) Ekkoriban már ugyebár Pesten tanultam egy jó ideje, ami - lévén nálunk a család nagyon fontos - azért kisebb fajta űrt képzett családunk mindennapi életében. Ezt az űrt volt hivatott - többé-kevésbé pótolni Bobby.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy édesanyám egész életében tartott a kutyáktól és nem is szerette őket. Bobby érkeztét követően éles fordulat állt be szemléletében. De ez bizony nem is történhetett volna másként...
A mopsz kis testű kutya. Ideális magassága hozzávetőlegesen 30-32 cm. Súlya átlagosan 6-8 kg. Kölyökkorában tehát egy egészen kis falatnyi kutyát kell elképzelni, aki rendkívül vidám természetű, kisgyermeki gesztusokkal megáldott, érzékeny, szeretetre méltó. Ez persze ellentétben áll ráncos pofájával, nyomott orrával, zsémbesnek tűnő arckifejezésével. Nagyon nyugodt természetű, bár két éves koráig hiperaktív.
Nem csoda tehát, hogy egész családomat -engem is beleértve - levette a lábáról. Rögtön a család kedvencévé is vált. Azt hiszem kutyának jobb sorsa ritkán lehet egy családnál, amit ő ragaszkodásával, szeretetével meg is hálál.
Aztán, ahogy felcseperedett, szép kitermett kutyává érett. Kifejlett példányként 11 kg-t nyom, ami úgy tűnhetne, hogy túlsúlyt jelent. A családom persze minden egyes alkalommal, amikor lát egy másik mopszot, megjegyzi, hogy milyen sovány szegény pára. Kiindulva persze abból a tényből, hogy Bobby az átlagos termetű mopsz :) :) :) Még néhány megátalkodott tanítványom is, akiknek volt módjuk Bobbyval személyesen találkozni, képes túlsúlyosnak bélyegezni ezt a gyönyörű, fajtájának mintapéldányának számító, erős csontozatú kiskutyát, aki méltán csücsül a mopsz-evolúció csúcsán. :) Természetesen ezt minden elfogultságtól mentesen írom. :)
Tény egyébként, hogy nagyon jó vérvonalból származik. Az apja díjnyertes kutya volt, erős, megtermett mopsz, bár ez minket kiválasztása kapcsán nem igazán érdekelt, hiszen mi házi kedvencet szerettünk volna, nem pedig versenyeztethető kutyust. Előfordult azonban, hogy egy mopsztulajdonos az utcán meglátva Bobbyt, megkért minket, hogy hadd fedeztethesse a kutyáját ezzel a gyönyörű példánnyal, mivel az eddig látottak között még hasonlóval sem találkozott. Édesapám persze bele is egyezett, mondván hadd legyen jó a kutyának. Eléggé zavarta, hogy Bobby még nem is szexelt :) Meg is teremtettük az ideális körülményeket, bor, gyertyafény, korbács :) :) :), de Bobby valahogy kicsit aszexuálisan közelített a témához. Mikor az állatorvosnál rákérdeztünk elmondta, hogy a mopszoknál a dolog nagyon nehezen jön össze. Szóba sem jöhet esetükben egy one-night stand, vagyis egyéjszakás kaland. Azért büszke vagyok a kiskutyámra, ebben legalább hasonlít a gazdájára :) A mopszoknak legalább két napot együtt kell tölteniük egy olyan helyen, amely nem egyezik egyikőjük lakhelyével sem. Ezt először nem akartuk engedni, hiszen nagyon érzékenyen reagál Bobby a távollétünkre, majd amikor nagy nehezen elvittük egy idegen helyre, hogy ismerkedjenek össze, olyan pánikreakciókat produkált, hogy fél óra múlva már mentünk is vissza érte. Igazából nem nagyon fordított figyelmet a kiscsajra.
Az állatorvos egyébként azzal is magyarázta ezt, hogy Bobby túlszocializált egy kicsit. Ő nem is igazán kutyának éli meg magát, hiszen családunk tagjaként nem rendelkezik reális kutya-önképpel. Hogy is gondolhatjuk tehát, hogy szóba áll egy kutyával! Pfúj!
Egy szó mint száz, Bobby igazi családtagnak számít nálunk és érkezésével igazán üde színfoltja családom mindennapjainak. Jól érzékeli, valóban emberszámba vesszük :)

Közvélemény-kutatás 2.

2010-01-29T02:27:00.001-08:00

Kedves Olvasóim!

Lezárult második közvélemény-kutatásom is, melynek tárgya a piros fürdőnadrág megítélése volt :) A tét nagy volt, hiszen - nyilvánvalóan - mértékadó véleményetek a nevezett fürdőnadrág további sorsát nagy mértékben befolyásolja.

A szavazásban kiemelkedő eredménnyel győzött a (Jó ez a gatyó, de férfiban nem volt?) alternatíva. (46 %) Természetesen figyelembe kell venni a válasz poénos jellegét, ami nagy vonzerővel bírthatott a szavazók körében. Ez indokolhatja a nagyarányú fölényt. :)

A második helyen valószínűleg a divat legfrissebb trendjeit is figyelemmel kísérő, metroszexuális férfiak öltözködési szokásait is figyelemmel kísérő, igényes szavazók végeztek. :) (Teljesen OK. Hol vetted?) (28 %)

A harmadik helyet a 2. (Fecskét hordasz, vazze? 17 %) válasz szerezte. Itt kell megjegyeznem, hogy egyik ily módon szavazó olvasóm jelezte, hogy tisztában van vele, hogy ez nem fecske, de nagyon tetszett a válaszlehetőség. Hasonló megfontolás másokat is vezethetett természetesen :)

A legkevesebb - elenyésző - szavazatot az első válaszlehetőség (Nagggyon meleg! Dobd ki, de sürgősen!) kapta. A szavazatok mindössze 6 %-t.

Köszönöm a lelkes szavazatokat. A cikk természetesen némi öniróniával született és belátható, hogy a fürdőnadrág Széchenyi-fürdőben való felhasználása nem szükségszerűen megfelelő.

A szavazatok alapján tehát úgy döntöttem, hogy felajánlom valamely segédszervezet számára az említett ruhadarabot, ahol azonban azt a választ kaptam, hogy ilyen nagy méretű női fürdőruhára, ráadásul bikinifelső nélkül nincs igazán szükségük. :) :) :)

Én kérek elnézést!!!

2010-01-23T00:26:00.000-08:00

Ezt a bejegyzést tudtam, hogy meg fogom írni egyszer. Hogy éppen most kerül erre sor, aktualitásának köszönhető. Ismét egy olyan dolog történt a héten, ami megkérdőjelezte, vajon nem látom-e rosszul azokat az erkölcsi normákat, amik mentén az életemet próbálom élni. Nem az én toleranciaszintemmel van-e gond?

A toleranciára való képességemre egyébként nagyon büszke vagyok. Nem mondom, hogy nem fejlődhetnék benne (mindig lehet), de úgy gondolom, hogy nagyon elfogadó vagyok. Edződöm. Rengeteg különböző ember jár az óráimra és képes vagyok mindegyikük irányában szeretetteljesen, segítő szándékkal megnyilvánulni, még akkor is, ha nem ezt kapom vissza.

Elég sok helyen jártam a világban. Nagyon sokféle embert tudhatok az ismeretségi körömben - akik közül mindegyikkel kiválóan szót értek (erre különösen büszke vagyok, hiszen arról is szól a dolog, hogy az emberségükön és nem más felszínes kritériumok alapján mérem őket). A legkülönbözőbb dolgok érdekelnek (sokszor egymásnak látszólag ellentmondó dolgok)

Ez mind fejleszti az ember toleranciaszintjét. És fejlődöm is, pedig úgy érzem, hogy a környezetemben egyre kevésbé érzékelhető a tolerancia. Mintha ez rontaná az életesélyeinket.

Mégis felmerül bennem a kérdés rendszeres időközönként, hogy nincs-e probléma a toleranciaszintemmel, a látásmódommal. Felmerült csütörtökön is, Miskolcon.

Miskolc noha az ország harmadik legnagyobb városa, bizonyos értelemben kis város. Egy város táncos közössége pedig egészen zárt rendszer. Az információáramlás nagyon intenzív. Fülembe jutott, hogy egyik haladós tanítványom - nem nálam kezdett táncolni, később csatlakozott hozzánk - tánccentrumot szándékozik nyitni. Ebben a tánccentrumban más táncstílusok mellett salsával is szeretnének foglalkozni. Már tárgyalásban is van egy másik tánciskolával, hogy lejönnének-e ők Pestről salsát tanítani. Már egy ingyenes workshopot is szevezett állítólag Miskolcra - erre gondolom már a tánccentrum bevezetésének gondolatától vezérelve kerülne sor, mert egyébként kinek érné meg. Nem kétséges, hogy ehhez nagy számban a mi tanítványainkra is számítana, hiszen nem sok más olyan salsás van Miskolcon, akit ez a dolog érinthet. Az biztos, hogy a miskolci salsaközösség döntő többségét iskolánk táncosai adják. (A másik lehetőség pedig az lenne, hogy kezdőknek szerveződne, ennek viszont értelme nincs.)

Lefordítva. Óráról órára jár hozzám a párjával együtt, közben egy másik iskolának szervez rendezvényt, akik majdan az ő általa üzemeltetett iskolában tanítanak. Ez csak nekem furcsa?

Vajon fog-e járni az órámra, miután elindította a saját iskoláját? :) Legyen ez a következő közvélemény-kutatás?

Természetesen rákérdeztem a dolog mibenlétére, mert egy ideje így teszek, ha zavar valami. Ő azt mondta, hogy szerinte egy plazaban is megfér egymás mellett több étkezde. Nekem azért ez az analógia hibás. Ugyanis, ha van egy étkezdém, akkor nem megyek rendszeresen a másikba ebédelni. Noha neki érdemes lehet hozzám járni több szempontból is, belátom.

Miután ismertettem vele aggályaimat - és minthogy elismerte, hogy a terveivel kapcsolatos információim helytállóak -, megkértem, hogy váltsa vissza a bérletét vagy napijegyét, a lányok készséggel visszafizetik az árát és a továbbiakban ne látogassák az óráinkat. Meg is köszöntem a megértését, amire azt mondta, hogy megérteni nem tud, de elfogadja a döntésemet. Erre azt mondtam, nekem már ez bőven elég is.

Velem van-e a baj? Nem vagyok elég toleráns? Aki befizeti a bérletet, napijegyet jöhessen az órámra mindentől függetlenül? Ez komolyan felmerül bennem.

Ráadásul ez az eset nem az első volt. Székesfehérváron volt egy lány, aki ráadásul ingyen járt hozzánk - mert vállalta, hogy PR-os "szakemberként" segít egy kicsit iskolánk népszerűsítésében -, majd egyik partnerünktől (akinél hirdetni szoktunk) megtudtam, hogy egy másik pesti iskolának a hirdetését szervezi, akiket kifejezetten ő és kedves barátnője hívtak Székesfehérvárra. (Ráadásul a hirdetési technikájuk kísértetiesen hasonlított a mienkre, vagyis nemhogy segített, de inkább lenyúlt.) Ezután persze őt is megkértem, hogy ne lássam meg az iskola közelében, ahol tanítunk.

Velem van a baj? Nem voltam elég toleráns?

Aztán ott vannak azok a történetek, amelyek egykori tanárjelöltekkel, tanítványokkal kapcsolatosak. (Néhány esetben kezdős, középhaladós tanítványokról van szó.) Ők azok, akik úgy érezték, hogy Isten is salsaoktatásra teremtette őket. És persze rögtön alkalmasnak is születtek erre, vagy legalábbis az a rövidke képzés, amelyet nálunk abszolváltak, alkalmassá teszi őket erre. Ezt még dicséretnek is vehetném. Olyan jó a képzésünk, hogy ilyen rövid idő alatt tanári szintre fejlődtek :) :) :)

A tanárjelölti, asszisztensi státusz egy bizalmi helyzet és egy vállalás. Akkoriban még messze nem volt olyan kidolgozott a rendszer, mint mostanság, ez hozzátartozik az igazsághoz. Ma már sokkal többet adunk, sokkal többet várunk el és a minőségi követelményeink is sokkal magasabbak, mind táncilag, mind pedig emberileg. Tanultunk. Volt olyan tanítványunk, aki egyik nap megtanulta az anyagot nálunk, két nappal később pedig leadta a kvázi "saját" csoportjának. Volt olyan tanárjelöltünk, aki egy adott városban kifizetett plakáthelyeinkre a saját iskolájának plakátjait helyezte ki. Voltak olyanok, akik csak szépen kislisszoltak a programból, vagy éppen felmondtak anélkül, hogy előzetesen megosztották volna velünk a problémáikat, hogy változtassunk azokon a dolgokon, amelyeket nehezményeztek. Aztán furcsa módon egymásra találtak és saját iskolát alakítottak. Volt olyan tanítványom, aki még azok után is járt volna hozzám, hogy ebben az iskolában tanítani kezdett, még a nyári táborunkba is eljött volna.

Van egy olyan iskola is, amely egy az egyben másolja a mi iskolánkat. Országszerte több városban tanítanak, ugyanolyan a weboldaluk szerkezete, a plakátjaik (először a szlogenünket is lenyúlták, akkor modjuk felhívtam őket, azóta nem használják), az árképzésük, a rendezvényeik, az akcióik, ugyanazokba a tornatermekbe próbálnak bejutni (aztán van ahol nem fizetik ki a terembért miután az első két óra nem jól sül el) , sőt volt, hogy egy teljes bekezdést másoltak be szó szerint az oldalunkról a saját weblapjuk főoldalára a húsvéti szünetre vonatkozólag (ekkora véletlenek azért nincsenek). Egyébként megtisztelő, hogy mi vagyunk azok, akiket másolnak, hiszen ez bizonyítja, hogy jók vagyunk (ha másból nem derülne ki :) ). A probléma az, hogy ez az iskola a dilettantizmus legmagasabb fokát képviseli. Nyilván, egy laikus kevésbé veszi észre ezt, ezért bepalizható. Sőt, vannak olyanok, akik okkal mennek hozzájuk. Olyan is volt, aki tőlünk ment hozzájuk, mert olyant kapott, amit mi nem tudtunk, de nem is akarunk megadni szemléletünkbők kifolyólag. Volt aki bevallottan azért ment oda tőlünk, mert "Vakok között a félszemű a király." Volt aki nálunk kezdő volt, ott felllépő csoportban szerepelhetett. Számomra a csúcs az, hogy némelyik tanáruk alig két hónap képzés után kap csoportot, ráadásul rejtegetik is őket. Semmiféle információ nem áll rendelkezésre róluk. Némelyik kezdős tanítványom sokkal jobban táncol, mint az ő tanáraik némelyike. Van róla videóm :) :) :) A tanítványaim megdöbbennek, ha elmennek a bemutató óráikra. Olyan hibákat is elkövetnek, hogy a salsát dominikai, a bachatát kubai táncnak származtatják. (nem kétlem, hogy ez csak hiba volt részükről, de ilyent nem hibázik az, aki ebben benne van) És amikor a több éve kiválóan táncoló, a legkülönbözőbb kubai stílusokat ismerő tanítványaim odamennek az egyik tanárukhoz és megkérdezik - persze csak elméletben :) -, hogy hogyan fog működni a rendszer, akkor megkapják, hogy két hónap múlva ők is csatlakozhatnak az éppen akkor induló kezdő csapathoz.

Nyilván ők más szemszögből nézik a dolgokat, hajlamos is vagyok belehelyezkedni az ő álláspontjukba. De azért azt nem godnolom, hogy égbekiáltóan különböző nézőpontok esetén mindegyik nézőpontra igazolást adhatunk. Valamilyen általános normának azért a mi kultúrkörünkben, életvezetésünkben csak lennie kellene. Bár ennek belátásához pont arra lenne szükség, ami a fent említettek közül sokakból hiányzik: Lelkiismeretre, jellemre és a reálishoz közelítő önértékelésre.

Egy szó mint száz, van néhány iskola, amelyek - ki merem mondani - átverik a gyanútlan embereket és ezzel hallatlan kárt okoznak a magyar salsaéletnek. És néhány ilyen iskola a mi iskolánkból nőtt ki, vagyis alapítóként felelős vagyok mindezért. Hát ezért kérek én elnézést!

Széchenyi fürdő

2010-01-20T05:35:00.000-08:00

Magyarország a gyógyvizek országa. Ebben elsők vagyunk a világon. A Széchenyi-fürdő pedig az első gyógyfürdő a gyógyvizek városában, Budapesten. Már csak az ország műemlékei, építészeti kincsei iránt érdeklődő turistáknak is érdemes ellátogatni a Városligetbe és megtekinteni ezt a neobarokk stílusban épült műremeket. Ha pedig össze akarjuk kötni a kellemest a kellemessel :) , érdemes belülről is megcsodálni a fürdő lenyűgöző ornamentikájú, gyönyörű freskókkal, szobrokkal díszített belső terét. Ehhez természetesen célszerű fürdőruhát is magunkkal vinni. (Persze kétség sem férhet hozzá, hogy a fürdő legnagyobb nevezetessége az oldalában üzemelő Széchenyi-kertben heti rendszerességgel megtartott salsa party, DJ Tombaoval :) :) :) )

Már jónéhány éve ismerem a "Szecskát", többé-kevésbé rendszeres látogatója is vagyok. Nagyon jól esik egy-egy megterhelő hét után elmerülni a fürdő medencéiben, elüldögélni a szaunában vagy a gőzfürdőben. Összesen egyébként 18 kisebb-nagyobb medencével rendelkezik a létesítmény, ebből 3 nagyobb medence található az épület szívében, a szabad ég alatt. 1997-óta a fürdő jelentős felújítási munkálatokon ment keresztül, ami az igazat megvallva rá is fért. Sajnos a jegyárak is drasztikus mértékben növekedtek az utóbbi időben, de ismerve más wellness-központok, élményfürdők árait, a Széchenyi-fürdő unikális élménye megér egy misét.

Több barátommal is jártam már itt. Leggyakrabban talán Zoli barátommal látogatunk el ide. És éppenséggel nem a csajok miatt. Azért nem igazán érdemes. Minthogy sosem látni ezen a helyen jó csajokat, azt kell feltételeznem, hogy valami extrém válogatási elv érvényesül a belépők árusításánál. Utolsó alkalommal akkor láttam szép nőt, amikor vittem magammal :)

Más kérdés, hogy a fürdő látogatóinak átlagéletkora nagyjából 60 év körül van. Egyszóval minden esetben kiugró adatpont vagyok a "csekély" 30 évemmel. Ráadásul kiemelkedően nagy a külföldiek aránya, főleg hétköznapokon.

Barátaimat egyébként azzal szoktam bíztatni, hogy menjenek be a vízbe bátran. Kiválóan alkalmas a víz a vizelettartási problémák kezelésére, ezért is jár ide olyan sok idős ember :) :) :) Ettől persze megnő a merülési kedvük :)

(egyébként a viccet félretéve a víz a következő esetekben javallott: Kopásos jellegű ízületi és gerinc betegségek - Krónikus izületi gyulladások, - Gerincbántalmak - Izületi gyulladások - Idegfájdalmak, - Csontrendszer mészhiánya)

A nagy kedvencem egyébként a thermálvizes kinti medencén kívül - ami télen hatalmas gőzfelhőbe burkolózik - a szaunák és a gőzfürdő. Ebben nem éppen a szolgáltatások csúcsát nyújtja a Szecska, bár van egy-két nagyon kultúrált infra-, aroma- és fényterápiás szauna, valamint egy felújított gőzfürdő is (amely egy ideje nem üzemel). Nemrégiben a nagy hóesés után jártam a fürdőben és még rengeteg hó volt a kinti térben. Szauna után ott henterőztem a hóban néhány fürdőlátogató megrökönyödésére. Pedig nem szeretem a feltűnést :) :) :)

Sokan mesélik, hogy a fürdőkben sok a meleg. Ezt konkrétan nem tapasztaltam, bár hallottam más fürdőkről, ahol állítólag tényleg "meleg" a helyzet, és nemcsak a szaunában :) Igaz egyszer a Szecska szaunájában is megkérdezte egy srác, hogy kézilabdázok-e. Mire én: Miért kézilabdáznék? Mire ő: Mert nagyon szép a lábad. Mire én: Igazából thai-boxolok. (akkor egyébként így is volt) Ekkor valamilyen oknál fogva megszakadt az ismerkedés, de azért én feljegyeztem az elmés ismerkedési módot és próbálkozom is vele a lányoknál. Egyszer csak bejön majd. :)

A bejegyzéshez egyébként az ihletet onnan merítettem, hogy be kellett látnom, már a kabinos néni is felismer. Zolival látogattunk el a fürdőbe és jobb híján egy élénkpiros-fehér, slip fazonú fürdőnadrágot tudtam csak keríteni a készleteim közül, amelyet hirtelen felindulásból vásároltam a nyáron. Zoli persze rögtön viccelődni kezdett, hogy nem hajlandó velem a fürdőben mutatkozni, ha ezt felveszem :) . Amikor a kabinos néni megkért, hogy jegyezzük meg a kabin számát, Zoli barátom mondta neki, hogy úgyis emlékezni fog a kis piros-nacis srácra. És láss csodát, amikor a fürdőzés után visszatértünk a következővel fogadott a néni: "Ááá, a piros-nacis. Rögtön nyitom is." :) :) :) Sőt, amikor Zolival következő alkalommal (talán egy-két hét elteltével) ott jártunk, amint meglátott, már kérdezte is: "Ugye maga volt abban a piros fürdőnadrágban?"

Köszi Zoli! :) :) :)

Következő mélyenszántó közvélemény-kutatásom tehát a fürdőnadrágra fog vonatkozni. Már nekem is vannak kétségeim felhasználásának korlátlanságáról, (ahogy egyébként már édesanyámnak is voltak). :)

A cikkben mellékelem a fürdőnadrág képét. Kérem, szavazzanak!

A viccet félretéve pedig szeretettel ajánlom figyelmetekbe a Széchenyi-fürdő komplexumát a csütörtöki salsa partykon túl is.

Közvélemény-kutatás

2010-01-18T02:04:00.000-08:00

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Örömmel jelenthetem, hogy a Blogom szavazása lezárult. Méghozzá várakozásomon felüli eredménnyel :) . Meggyőződhettem arról, hogy jobbára igazi zeneértő, vájtfülű tanítványok látogatják óráimat. :) (feltételezvén, hogy olyanok szavaznak elsősorban, akik rendszeres résztvevői óráimnak)

A kérdés ugyebár az volt: "Énekeljen-e Balázs az órákon a zeneszámok mellett?"

Természetesen már a kérdés felvetése is poén volt, ami onnan eredeztethető, hogy néha tényleg bekapcsolódom kedvenc zenéim éneklésébe az óráimon, hiszen - bármily meglepő - jó kedvem van és néhány zenét kifejezetten imádok. (nyilván nem éneklem végig ezeket a számokat sem)

Szombathelyi csoportom - igazi figyelmességgel (ebben nagyon jók) - egyik születésnapom alkalmával 10 alkalmas, énektanárnál beváltható bérlettel "kedveskedtek" nekem. Igazán jó poén volt és kedves fricskázás is egyszerre. (pedig tőlem az ilyen gesztusok teljes mértékben távol állnak :) :) :) ) (Csak nemrég derült ki, hogy tényleg lejárhattam volna, szóval teljesítés is lett volna mögötte.) Egy szó mint száz, sztenderd poén lett a Balázs éneklésével való élcelődés. Ezért is igazán megnyugtató a szavazás eredménye, ugyanakkor kiváló példa, hogy a statisztikákban nem mindig lehet megbízni. Ahogy a viccben is szerepel:

A kisunoka megkérdezi a nagypapát:
- Nagypapi mi az, hogy statisztika?
- A statisztika egy nagy hazugság!
- Miért?
- Mert átlagokkal dolgozik.
- Mi az az átlag?
- Hát nézd csak... Az átlag azt jelenti, hogy te 8 éves vagy, én 80, tehát ketten együtt 88 évesek vagyunk, vagyis átlagban 44 évesek. Na most itt van a hazugság, mert elvileg a 44 év a legszebb férfikor, valójában azonban te sem tudsz d*gni, meg én sem!

Az eredmény tehát 85 szavazat összesítését követően a következő:

(és itt jön a manipuláció része a dolognak)

Azt gondolnád, hogy a Balázs iránti szánalomtól vezérelt szavazók nyerték a közvéleménykutatást 32 szavazattal. (Óránként max. egyszer. Csak, hogy örüljön!) Valóban ez a válasz kapta a legtöbb szavazatot. (a szavazatok 37 %-át)

Igen ám, de az igen szavazók két táborra szakadtak. Az egyik tábor (Igen, ez emeli az órák élvezeti szintjét!) 19 szavazattal 22 %-ot teljesített, ami a harmadik helyre lenne elegendő. A másik "igen" tábor - és lássuk be, minden valószínűség szerint a zeneileg legmagasabban képzett tanítványok csoportja :) - (Feltétlenül. Sőt, hogy jobban érvényesüljön zenére nincs is szükség.) 26 szavazattal 30 %-os kimagasló eredményt ért el.

Így a két igennel szavazó tábort összesítve elmondhatjuk, hogy az igen (Balázs énekeljen az órákon!) összességében 45 szavazattal (52 %-al) győzött. Kodály Zoltán szülőhazájában ez igazán megnyugtató eredmény :)

A nem szavazat - mint a szélsőséges vélemények általában :) - bizonyára felülreprezentált még a 8 szavazattal is, ami az egész mindössze 9 %-a. :) :) :)

Kedves olvasóim! Köszönöm szépen, hogy velem játszottatok és vettétek a lapot. Természetesen marad a zene és a "mérsékelt zenei aláfestés", annak ellenére, hogy számos híres kubai énekessel volt már módom együtt fellépni :)

Bamboleo koncert Taniával:

http://www.youtube.com/watch?v=MgKMcdyf6S8

vagy éppen Azucar Negra koncert Ailynnal:

Hit, vallás, kultúra

2010-01-18T02:02:00.000-08:00

A hit kérdését mindig élénk érdeklődéssel közelítettem meg. Napjainkban elképesztő sok ellentmondást érzékelek a témával kapcsolatban. Főként ha összekapcsoljuk a vallás és az egyház témakörével.

Manapság nagyon kevés olyan emberrel találkozom, akik úgymond hívőként gyakorolják is vallásukat. Bár valahol ez már önmagában ellentmondás, hiszen a legtöbb esetben azok is megünneplik a Karácsonyt, akik teljesen elutasítják a vallást, nem tartoznak egyetlen felekezethez sem. Sokan az egyházi esküvő, esetleg a keresztelő szertartásának is alávetik magukat, illetve - a vallási kérdésekben többnyire nyilvánvalóan járatlan - csemetéjüket.

Manapság leggyakrabban talán azt hallom, hogy "én hiszek Istenben, de nem járok templomba, az ember ezt elintézheti saját magában". Ebből persze inkább az egyház elutasítását hallhatnánk ki - nem pedig a vallásét -, de többnyire ennél prózaibb az indok. A kényelem. Tetszetős ugyan az előbbiekben megfogalmazott érvelés, és el is fogadnám, ha az illetőben érzékelhetném, hogy magában ténylegesen foglalkozik a témával, elmélyül benne. Ez azonban legtöbbször távolról sem igaz. Ilyenkor szoktam azt mondani a fent idézet megnyilvánulásra: "Barátom, Te nem Istenhívő, hanem Istenfélő vagy." (na jó, azért nem mindig mondom ki, hiszen nem kell nekem minden esetben megmondani a frankót, hacsak nem bosszantó álszentségről van szó)

Ez a dolog egy kicsit a babonákhoz hasonlít. "Nem vagyok babonás, de azért az a fekete macska takarodjon vissza az útról!"

Azt gondolom, ha valaki hisz Istenben, akkor rendelkezzen egy, a hitének megfelelő elképzeléssel, foglalkozzon ezzel a kérdéssel, fejlődjön ennek a "koncepciónak" megfelelően. Ez a koncepció értelmezhető persze egyetemes vilátörvényekként - ahogy például a hinduk vagy a buddhisták esetében, vagy éppen isteni kinyilatkoztatásként - a keresztények, a zsidók vagy éppen a muszlimok esetében. Legyen az a Biblia, a Tóra, a Korán, a Védák-könyve, iránymutatással szolgálnak, megfogalmaznak egy koncepciót (persze más szakrális írásokkal együtt). Hosszú évszázadokon, bizonyos vallások esetében évezredeken át választ adtak alapvető, az emberiség egészét foglalkoztató kérdésekre. Sokaknak ma is teljes mértékben megfelel ez az iránymutatás, amelyet az egyház interpretációjában tesznek magukévá. Mert hiszik, hogy nekik nem dolguk, nem osztályrészük, hogy értelmezzék, kutassák ezeket az elemi kérdéseket, átadván ennek felelősségét azoknak, akik erre érdemesek - és ezt minden cinikus mellékzöngét mellőzve írom.

Messzemenőkig tisztelem őket, azokat az embereket, akik képesek hinni hitük, vallásuk és az egyház egységében és ennek megfelelő életvitelre őszintén törekedni.

Ez sokkal többet ér, mint félig-meddig istenhívőnek értelmezni magunkat, és - saját gyarlóságunkat, lustaságunkat álcázva - az egyház rendszerén belül meg-megnyilvánuló anomáliákra hivatkozva, elutasítani a hitélet bármely formáját, miközben azt sem tudjuk mit utasítunk el és nem foglalkozunk azzal sem, hogy mi lehet a hit személyes megélése számunkra.

Reformátusnak kereszteltek. A keresztelés rituáléján kívül - ami személyemet illeti - nem voltam részese más református szertartásnak. Misén is ritkán jártam, utoljára kisgyermekkoromban a nagyanyámmal. Nem járok templomba, pontosabban misére. Ugyanakkor egyházi esküvőt szeretnék. Szeretném, ha gyermekeim felvennék a keresztséget. Hiszek Istenben, bár nem pontosan úgy, ahogy ezt a vallásom elvárhatná. Más jelent számomra Isten, de ugyanabban az Istenben hiszek. És nem gondolom, hogy egyetlen egyházat is a botrányairól kellene megítélnünk, hanem észre kellene venni, hogy milyen fontos szerepet játszanak egyes közösségek, települések, de akár adott emberek életében mind a mai napig - számukra egyre kedvezőtlenebb körülmények között is. Ugye ellentmondásos vagyok.

Szóval miért is fontosak nekem a fent említett szertartások? Miért is Istenhez imádkozom?

Mert keresztény kultúrkörben nőttem fel, nevelkedtem, formálódtam. Nagyrészt ehhez köthető az értékrendem, amelyet magaménak tudhatok. Isten színe előtt szeretnék például megházasodni, mert ez számomra igenis több, mint egy polgári esküvő. Lelki, spirituális és tradicionális értelemben hatalmas hozzáadott érték. Noha Istenről alkotott képem nagyon is egyedi -bizonyos értelemben tán még közelebb is áll az egyetemes világtörvények vallásaihoz -, Istenként nevezem azt a teremtő erőt, amely létezésében hiszek, és amely elképzeléseim szerint - és ezzel a nagy vallási irányzatoknak sem mondok ellent - többé-kevésbé bennünk van.

Hiszek az ima erejében. Még két katolikus pap esetében is nagy különbséget találhatunk azzal kapcsolatban, hogyan is jeleníti meg Istent saját észleléseiből merítve. Az ima ereje nem ebben rejlik. Nem feltétlen kell pontosan tudnom, hogy kihez, mihez is imádkozom. Nem is tudhatjuk ezt. Agykontrollos fejjel úgy is magyarázhatom, hogy ima közben relaxált állapotban a saját agyamat kondicionálom, ami ráadásul része egy kollektív tudatalattinak. De ehhez hasonló technikát a jógában is találhatunk. Attól még beszélhetünk ugyanarról, hogy a címke más.

Isten tehát számomra létezik. És néha fohászkodom hozzá. Istennek nevezem, nem próbálok meg körmönfont megfogalmazásokat alkalmazni azért, mert nagyrészt nem úgy látom, ahogy a vallás, amelyre kereszteltek "előírja", vagy mert szégyellném a bennem lévő hitet. A Istenben való hitemmel egyszerre magamban is hiszek. Ráadásul "Isten" egy nagyon erős szimbólum. Már maga a szó mágikus erejű. Számtalanszor hallhatod a mindennapi kommunikációban, amikor valami hatalmas erejű dolgot igyekszünk kifejezni. Születésnapkor azt hallhatod: "Isten éltessen!" Búcsúzáskor: "Isten Veled!" A vacsora egyszerűen: "Isteni". Ha valami jól sikerült, vagy épp a baj került el, azt mondod: "Hál'Istennek!" Még a szerelem perzselő pillanataiban is ott van: "Istenem...Istenem..."

Ez mind egy-egy ima. És ne legyen kétséged afelől, hogy hatásos.

Happily single

2010-01-15T15:19:00.000-08:00

Egyre gyakrabban teszik fel a kérdést rég nem látott ismerősök - és lássuk be, 30 évesen ezen már nem kellene nagyon csodálkoznom -, hogy nem házasodtam-e még meg. Persze a szüleim is - főleg édesanyám - elkezdték feszegetni a témát egy jó ideje. Na persze nem azt, hogy megházasodtam-e már :) , hanem, hogy mikor szándékozom megházasodni. Erre viccesen azt mondtam nekik egy barcelonai utazásomat követően: A lényeg, hogy az esküvőmet a Sagrada Familiában szeretném tartani. :) (A Sagrada Familia (Szent Család) templom Barcelona csodálatos jelképe 1883 óta épül, és még messze nincs kész. A legenda szerint a zseniális építész, Antonio Gaudí tervei annyira bonyolultak és nagyszabásúak, hogy az építkezés befejezhetetlen.)

A házasság gondolata persze nem áll távol tőlem. Sőt, hiszek is benne. Egy kedves barátom, akit nagyra becsülök és tisztelek, nemrég azt mondta nekem, hogy mindössze két családot tud megnevezni a környezetében, amelyek számára a házasság ideálját testesítik meg. Ez persze megdöbbentett, hiszen rengeteg embert ismer, ő maga is jó családból való ember. Persze rögtön rá is kontráztam, hogy ez érdekes, mivel én rögtön a családomban tudok mondani kettőt. A saját szüleim, valamint a húgom házassága. Erre ő azt válaszolta, hogy ő is az én szüleimre és a húgomékra gondolt. Erre már nem tudtam mit mondani.

Nagyon is jó példa van tehát előttem, ami egyébként egyáltalán nem feszélyez. Nem érzek megfelelési kényszert. Egyszerűen tisztában vagyok vele, hogy az enyém is jó példa lesz. Más kérdés - és egyben a dolog feltétele is -, hogy meg kell találni azt, akivel megoszthatom közös életemet, ebben pedig nem ismerhetek megalkuvást. Hát ezért vagyok - kisebb megszakításokkal - hosszú ideje "happily single", vagyis boldog nőtlen, megélve és élvezve az egyedülállóság minden egyes aspektusát. :)

Sokak számára a szerelem, egy kapcsolat jelenti a boldogságot. Szerintem a személyiségfejlődésünkben el kell jutnunk arra a szintre, hogy önmagunkban boldogok legyünk. Boldogságunk letéteményese nem lehet más, csak mi magunk. És ezzel nem azt mondom, hogy a szerelem nem a legintenzívebb, legcsodálatosabb, legfelemelőbb érzés, nem azt mondom, hogy nem maga a boldogság. Csak úgy gondolom, hogy én nagyon is boldog vagyok életem jelen állásában is és várom a csodát, ami még többet ígér. Talán inkább keresem.

Megdöbbentő, hogy édesapámnak 30 évesen már volt egy 9 és egy 7 éves gyereke. Persze más világban élünk, és tudom, hogy édesapám (és édesanyám is) sokkal hamarabb ért el arra a személyiségfejlődési szintre, ami alkalmassá tette őket, hogy egy boldog család alapjait tegyék le. 21 évesen egy kis suttyó gyerek voltam. Ma már sokat tapasztalt "vén" róka vagyok. (na talán annyira azért nem vén :) ) Akkoriban könnyebb lett volna megvezetni. Ma pedig ennek talán már jóval kisebb a veszélye. És ez így jó!

Rengeteg nővel találkoztam az elmúlt néhány évben. Néhány igazán értékes, csodálatos emberrel köztük. Hogy nem egyikőjük fekszik mellettem ebben a pillanatban, az nem azért van, mert hibát találtam bennük, hanem mert úgy éreztem, hogy nem ugyanabban az irányban kell keresnünk a boldogságot. Valami hiányzott belőlük, ami nekem fontos volt - és ez egyszerre azt is jelenti, hogy valami több volt bennem, mint amire nekik szükségük volt. Vagy éppen fordítva. (Arról egyébként már kétszer is írtam, hogy nagyvonalakban mi is fontos számomra egy nőben.)

Az is igaz, hogy sok nő esetében szinte szirénaként jelzett a belső rendszerem. Jelezte, hogy olyan távol vagyunk egymástól, mint ég és föld. Nagyon sokszor kifejezetten csalódtam. Hiszen sok nő esetében éreztem lelkesítő, felemelő pillanatokat, amelyek megismervén vagy éppen kiismervén az illető hölgyet olyan gyorsan enyésztek el, hogy ki sem tudnád mondani, hogy bikkamakka.

És sajnos, de inkább hál'Istennek, egyre érzékenyebb vagyok. Egyre jobban látom, hogy valami miért nem működhet. És nem áltatom magam. Még akkor sem, ha egy tartalom nélküli dekoratív külső éppen megbabonázza érzékszerveimet. Ezt is helyén tudom kezelni :)

Sajnos nem vagyok jó abban, ahogy néha kifejezésre juttatom kétségeimet- vagy éppen, ahogy nem juttatom kifejezésre. Sok lányt bántottam már meg, ami nagyon rossz érzés. Nem akartam rosszat, de az eredmény sokszor az lett. És ez egyértelműen az én felelősségem. Ezt nagyon sajnálom.

Talán azt gondolod, kedves olvasóm, hogy nem jó a túlzott elemzése a dolgoknak. De ez nem túlzott elemzés, hanem érzések, amelyekre szeretek hallgatni. Úgy érzem, ez rendben van így. Van amiből nem szabad engedni, meg kell találni azt, akivel együtt rezgünk. Egy kedves tanítványommal beszélgettünk erről, aki azt kérdezte, hogy mi lesz az a jel, amikor tudni fogom, hogy megállapodjak.

Nincs jel, csak meg kell várni az Igazit. Aki ugyanúgy érez, gondol, szeret, mint én. És aki meg is engedi, hogy meglássam ezt Benne. És ezt el is "várom" magamtól. :)

Egyszer volt, hol nem volt...

2010-01-13T12:56:00.000-08:00

Írtam már arról, hogyan is kezdődött táncos életem. Írtam az első szárnyaszegett próbálkozásomról az ajkai Gyermekek Házában, bár lehet, hogy akkor még Úttörő Ház volt. Aztán hamarosan jött a rock'n'roll, amelyre Petra húgom rángatott el, mert nem volt korban hozzá illő táncpartner. Ekkor már komoly lelkesedéssel vetettem bele magam a táncba. Na de nem írom le még egyszer. Inkább ígéretemhez híven egy videót mellékelek, amelyen az első táncversenyünkön szereplünk húgommal az ajkai sportcsarnokban. A szégyenlősség nem igazán jellemző rám, de most egy kicsit tényleg zavarban vagyok, hiszen ez a családi legendárium darabja volt eddig. A felvétel nagyon régi, természetesen hagyományos videokazettára készült, sőt dagerrotípiákat kellett összevágnom :) Kb. 20 évvel ezelőtt készült, ekkor kb. 10 éves lehettem, húgom talán 8, és nem táncoltam még túl régen. Ebben a korban igazából még nem is nagyon szabadott volna akrobatikákat táncolnunk (ma már ez egyáltalán nem megengedett), de ez még a rock'n'roll őskorában volt, még nagyon gyerekcipőben járt ez a műfaj. Igazán vicces felvétel, talán érdekel néhányotokat, hogy miből lett a cserebogár. :)

http://www.youtube.com/watch?v=kLvlDw1T3Ps

Etetés

2010-01-12T17:24:00.000-08:00

Szakszerű leírásom a pelenkázás műveletéről sokakat meggyőzőtt mind rátermettségemről, mind pedig széleskörű tudásomról a témakörrel kapcsolatban. Lassan már azon gondolkozom, hogy hivatásszerűen kellene foglalkoznom a dologgal. Elnézést kérek, hogy a szakmai kérdésekre nem tudok rögtön válaszolni, hiszen 7-8 ezer levelet nehéz napi szinten kezelni :) Annyit azért hozzátennék - mivel sokan érdeklődtek -, hogy a popsikrémet - állítólag - nem kell feltétlenül megkostólni minden pelenkázás esetében. :) (bár tény, hogy finom :) )

Noha részletes leírással az etetés műveletéről nem szolgálnék, ezzel kapcsolatos velemszületett érzékem és szaktudásom bizonyítékaképpen mellékelek egy képet. Mivel a kép már jónéhány hónappal ezelőtt készült, lassan az étkezés utolsó nyomait is sikerül eltávolítanunk Szosziról. A zöld színű étel egyébként egyenlő arányban jutott Szonja pocakjába, ruhájára, egyéb testfelületeire, az én ruhámra, valamint az én egyéb testfelületeimre, méghozzá olyan mértékben, hogy a szomszéd gyerek azóta Shrek bácsinak hív.

A közös élmények és "nehézségek" persze összekovácsolják az embereket illetve emberpalántákat. Ezt mutatja, hogy tegnap (kedden) abbéli reményét juttatta kifejezésre az én gyönyörű keresztlányom, hogy szívesen velem jönne Pestre. Legalábbis erre következtettem abból, hogy konkrétan bemászott a bőröndömbe és kifejezetten elégedetten üldögélt ott egy ideig.

Már megint Szosziról írtam, irgum-burgum. De hát mit lehet csinálni, ha egyszer imádom :)

(Elnézést a képek minőségéért, a telefonommal készültek!)

Pelenkázás

2010-01-05T12:30:00.000-08:00

Hétvégén visszatértem Szombathelyre (miután a Szilvesztert Budapesten töltöttem), hogy a családommal töltsek néhány napot. Itt mindig megváltozik az életritmusom. Többet tudok pihenni - főként, hogy még nem kezdődtek el az órák, vagyis szabadságon vagyok többé-kevésbé - és persze a keresztlányommal Szoszival is sok időt tudok tölteni.

Nyilvánvalóan fordulóponthoz érkezett a kapcsolatunk - hiszen bepelenkáztam. Aki még nem pelenkázott volna életében, el kell mondanom, hogy több fázisból álló folyamatról beszélünk. Pelenkázás előtt - mint megtudtam - célszerű levenni a baba ruháját :) . Így határozottan könnyebb hozzáférni a pelenkához. A vetkőztetés részben persze lényegesen nagyobb gyakorlatom van, mint a pelánkázás többi részfolyamatában beleértve az öltöztetést is. Igaz ezen gyakorlatom inkább az ivarérett hölgyek esetére vonatkozik. (Egy melltartót például simán leveszek több réteg ruhán keresztül, akár egy kézzel is :) Gyakorlat teszi a mestert :) )

A következő részfeladat a pelenka kibontása. Itt még erősen él a remény, hogy a szag, amit érzékeltél és ami kiváltotta a pelenkázásra irányuló "erős" késztetésedet, mindössze légnemű agyagcsere-folyamatok eredménye. Aztán persze az esetek döntő többségében bebizonyosodik, hogy nem. A "tisztába tesz" kifejezés tulajdonképpen önmagát definiálja, vagyis kell egy olyan alaphelyzet, amihez képest a tiszta állapot változást értelmez, hiszen ennek kapcsán nyer értelmet maga a kifejezés. Az állapot persze változásért kiáltott. Ez a pelánkázás pedig nem volt kis dolog... ellenben "nagy dolog" volt, ha értitek mire gondolok. :) És egészen elképesztő, hogy ez a valami, ami kijött, milyen nagy területen képes eloszlani egy 14 hónapos kis tündéren. Tehát miután összecsomagolod a pakkot, amilyet még Nyilas Misi sem látott, nekiállsz eltávolítani a szennyeződést. Ezt például egyfajta nedves törlőkendőszerűséggel végzed el, amelynek gyakorlatlan kéz általi használata komoly kihívást jelent azt illetően, hogy a babáról letörölt anyagokat ne vidd fel rögtön a saját kezedre. Amikor a megtisztulás teljes volt, akkor valami fogkrémszerűséggel bekened a "delikvens" fenekét, gyanítom persze, hogy nem fogkrémről van szó, legalábbis az íze alapján nem úgy tűnt :)

Mielőtt továbblépnénk a következő fázisra, meg kell jegyeznem, hogy Szoszi ekkor már nem éppen sztoikus nyugalommal tűrte tevékenységemet, ellenben meglehetősen ordított :) Az öltözésért egyébként sem rajong. Azért persze sikerrel abszolváltuk.

Ha bárkinek tanácsra lenne tehát ezek után szüksége, természetesen ebben a témában is bátran forduljon hozzám.

Basszus, hová is tettem a használt pelenkát?!

B.Ú.É.K - Vágy, hit, elvárás

2009-12-26T12:43:00.000-08:00

Egy kis útravaló, a jövő évre. Természetesen minden kedves olvasómnak nagyon boldog, egészségben, szeretetben, sikerekben gazdag új évet kívánok! Ugyanakkor - noha ennek is van teremtő ereje -, sokkal többet kérek Nektek, a szemléletet, hogy akarattal, hittel, kitartással minden célotokat elérhetitek.

A bejegyzés címe ismerős lehet mindazok számára, akik elvégezték az agykontroll tanfolyamot. (Az agykontroll tanfolyam lényege, hogy megtanuld a lehető leghatékonyabb módon használni az agyadat céljaid elérése érdekében. (ezt most igencsak dióhéjban fogalmaztam meg)) A vágy, hit, elvárás hármas az agykontroll egyik alapvetése. Ha el szeretnéd érni célodat - lettlégyen szó akár egy elképzelhetetlennek, vagy valószínűtlennek tűnő célról -, először is igazán vágynod kell a bekövetkezésére, hinned kell abban, hogy megvalósulhat, végül pedig legyen benned ezzel kapcsolatban elvárás.

Elvégeztem a tanfolyamot - vagy tíz évvel ezelőtt -, noha már ezt megelőzően is azzal a szemlélettel éltem az életem, miszerint ha hiszel magadban, akkor minden lehetséges. Ez máig a jelmondatom. Elképesztő dolgok történtek velem eddigi életem során, véletlen események, amelyek valahogy mindig az akaratom és a hitem csapásirányán jelentek meg. A véletlent is éppen ezért másképp értelmezem, mint az emberek többsége.

Sokan panaszkodnak, hogy nem jutnak előrébb, nem boldogok abban az élethelyzetben, amiben éppen vannak, akár magánéletről, akár munkáról, vagy bármi másról legyen is szó. Hibáztatnak sok mindent ezért, holott már a legalapvetőbb dolgot is nélkülözik, az elképzelést, hogy mit szeretnének, mire "vágynak". A problémák csak itt kezdődhetnének - mármint, ha már tudnád, mit szeretnél -, de az már egy másik kérdés, addig el kellene jutni. A problémákat már "csak" meg kellene oldani. A legnagyobb teher, amit cipelhetsz, hogy nem tudsz vagy nem mersz álmodni.

Aztán persze tenni is kell azért, hogy a dolgok működjenek, méghozzá kitartóan, következetesen. De ez egyáltalán nem olyan nehéz, ha igazán vágysz valamire, főként ha jól érzed magad az úton, ami odáig vezet.

Aztán persze ott van a környezeted, ami nem mindig támogat. Néha azt érzem, hogy egyesek még a számukra fontos embereket is csak visszahúzni, gátolni tudják vágyaik elérésében. Sokszor megkapod, hogy adott dolgok meghaladják az erődet, képességeidet, lehetőségeidet. Ezt nem kell elhinned, ha az utadat igaznak érzed. Mindig eszembe jut Elvis Presley, akit kirúgott egy koncert igazgató azzal, hogy "Menj vissza kamionsofőrnek!" Fred Astaire-t első meghallgatásán az egyik nagy filmtársaságnál a következő kritikával illették: "Nem tud színészkedni. Nem tud énekelni. Majdnem teljesen kopasz. Egy kicsit tud táncolni." Számtalan példát láthatsz arra, hogy előadóművészek, sportolók, politikusok minden jóslatra rácáfolva a világ tetejére jutottak, kitartva amellett az út mellett, amit igaznak véltek.

Aztán persze az élet nem méznyalás. Néha embertpróbáló akadályokkal szembesülünk, a helyzetünk kilátástalannak tűnik. De a kudarcok is hozzá tartoznak az úthoz, legalább annyira, mint a sikerek. A kosárlabdát szoktam idézni ilyenkor. Gyakran mondom - néha az óráimon is -, hogy nem csak azokkal a kísérletekkel leszel jobb játékos, amelyeket bedobsz, hanem azokkal is, amelyekkel nem találsz a gyűrűbe. Azok éppoly fontosak és előre visznek, mint a sikeres kísérletek. Ezért javítom ki mindig a tanítványaimat, akik azt mondják "Nekem ez nem megy!" arra, hogy "Eddig még nem sikerült".

Őszintén kívánom, hogy ez a pozitív szemlélet uralkodjon életetekben a következő évben (és azután is)! Hiszem, hogy alapvetően változtathatja meg mindez az ember életét.

Végezetül egyik kedvenc videóm, ami épp az akaratról és a kitartásról szól, amire mindannyiunknak szüksége van, és kívánom is mindenkinek a jövő évre, meg a többire:

http://www.youtube.com/watch?v=Q4f_UNMNONA

Merjetek álmodni, higgyetek benne és lássátok meg mindenben a Jót! Boldog Új Évet!

A Karácsony gondolatához

2009-12-26T11:55:00.000-08:00

A Karácsony a szeretet ünnepe :) Máris érdemes volt elkezdened elolvasni a bejegyzést! Nyilván valami újat tudtál meg.

Most igazából nem a közhelyekről szeretnék írni. Biztosan épp elegen leírják, hogy "nemcsak Karácsonykor kell szeretni egymást", meg, hogy "mennyire elüzletiesedett a Karácsony" vagy, hogy "mennyire az ajánkékokról szól az ünnep".

A saját tapasztalataimról akartam mindössze néhány sort írni. A szeretet teremtő erejéről. Van aki erről egy egész könyvet tud írni :) (ld. Müller Péter) Arról szerettem volna írni, hogy milyen borzasztó nehéz tud lenni szeretni. Persze nem a szüleidet, a testvéredet, a legjobb barátaidat, a szerelmedet nehéz szeretni. Nehéz szeretni azokat, akik tudod, hogy nem kedvelnek, bántottak - s talán újra meg is tennék -, irigylik a sikeredet, örvendeznek károdon. Őket szeretni, ez ám a nagy dolog! Az kérded, miért kellene őket szeretnem, hiszen ők sem teszik ezt velem.

Ekkor lehet csodát tenni, apró csodát. De lehet-e egyáltalán egy csoda apró?!

Nagyon sok embert ismerek. Ez összefügg a munkámmal. Sokan kedvelnek, néhányan szeretnek, sokan nem szeretnek, sokan irigyelnek. Miért fontos, hogy tudjam szeretni mindannyiójukat? Mert ezzel megnyitok egy kaput. Segítek befogadni azt a valamit, ami belőlem jön. A gyakorlatban ez piszkosul nehéz, de egyre jobb vagyok benne. Pedig alapjában véve nem vagyok türelmetlen, nem vagyok rosszindulatú, nem vagyok kárörvendő. Mégis piszkosul nehéz. De a szeretet segít abban, hogy türelmesebb legyek, hogy érthetőbb legyek, hogy jobb legyek. Többet tudok adni általa.

Az utolsó egy-két hétben mind a munkámban, mind a magánéletemben próbáltam elengedni sérelmeket, rossz érzéseket, kudarcélményeket és szeretettel fordulni olyan emberekhez, akik megnehezítették ezt számomra. Egyszerűbben szólva tudom, hogy nem kedveltek, netán bántottak is valamilyen módon. Iszonyatosan nehéz volt rászánni magam olyan gesztusokra, amelyek a szeretet kifejezésére voltak hivatottak. Pedig még csak nem is arról volt szó, hogy meg akartam ölelni valakit. Esetenként csak nyitottan, szeretetteljesen válaszolni egy kérdésre, bátorítólag megmutatni valamit, megdicsérni az illetőt. A nehézség abban állt, hogy a megalkuvás, megalázkodás, sértettség érzéséből fel kellett építenem a szeretet közvetítésének képességét. És a gesztusok kapcsán egészen megdöbbentő módon nem éreztem, hogy megalázkodtam volna - úgy éreztem, erősebb vagyok, mint valaha -, és a hatás is döbbenetes volt. Kapuk nyíltak meg. Persze nem borult senki a nyakamba, nem kaptam virágot, csokit vagy egy üveg whiskyt :). De gesztusra gesztust kaptam. Globális felmelegedés. (na ne érts félre! :) ) Lélekemelő érzés volt. És mennyivel könnyebbé teszi az életet, boldogabbá.

Szomorúan tapasztalom, hogy sokakban szinte teljesen elveszett a szeretetre való képesség. Ismerik a hatalmat, az uralkodást, a cserét, a félelmet, az elvárást és ezeket az érzéseket azonosítják a szeretettel. Ezeket a kapukat nehéz kinyitni.

Boldog Karácsonyt!

2009-12-26T07:03:00.000-08:00

Lassan véget ér a Karácsony, végre rászántam magam, hogy visszatérjek a blogomhoz. Az elmúlt néhány hétben rendesen elhanyagoltam, ahogy ezt jeleztem is előre. Nagyon sok program sűrűsödött be év végére és mivel a heti alapprogramom is igénybe veszi az embert, nem nagyon maradt időm, energiám az írásra.
Utolsó bejegyzésemben még a szombathelyi partyról írtam, ami nagy siker volt. Elképesztő sokan eljöttek a szombathelyi csapatból, akárcsak Zalaegerszegről, de jöttek Győrből, Veszprémből, Budapestről, Székesfehérvárról, Esztergomból és Miskolcról is. Fantasztikus volt a csapat, minden jóban benne voltak (na meg a rosszban is :) ) Ennyi ruedát buliban még nem vezettem és talán nem is animáltam ennyit soha. Több barátom is itt volt, noha végül nem mindenki ért ide azok közül, akikre számítottam. Nagyon sok köszönet illeti Gyuszit, aki a technikai problémák áthidalásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett, akárcsak a táncban. Ráadásul másnap korán reggel már Budapesten kellett vizsgáznia, miközben Lillust még Székesfehérvárra szállítmányozta az éjszaka. (Remélem, csak szállítmányozta :), különben irgum-burgum!)
Zsolti barátommal fél 7 körül találtunk haza, így is át kellett vernem Zsolti őeminenciáját, mert ő fél 7-kor még nyilván bulizni akart. A taxisnak mielőtt Zsolti lejött volna a Country-klub elnevezésű szórakozóhelyről, megmondtam, hogy bármit mondjon a "kedves" utas, a családom címére vigyen minket. :) Zsolti aztán jól meglepődött, amikor kiszálltunk a taxiból és kereste az újabb szórakozóhelyet.
Egy szó, mint száz szuper volt a buli.

Utána még egy hétig tartottak az óráink. Ilyenkor már nagyon felszabadult a hangulat (egyébként is :) ). Vittem szaloncukrot is. És, ami meglepő, hogy nagyon rá voltak kattanva a tanítványok (főleg a Szilu :) ), korábban ipari mennyiségű szaloncukor maradt a nyakamon, most viszont többször meg kellett újítanom a készletet. :)

A karácsonyi bevásárlást nagy sikerrel intéztem. Mivel jobbára esténként dolgozom, a délelőttöket fel tudom használni ajándékvásárlásra, amikor is nincs kifejezetten tumultus. (Persze amennyiben nem az utolsó két-három napban intézed, ami az idei évet leszámítva azért jellemző rám.) Igazán könnyedén ment a dolog és azt hiszem sikerült is örömet okoznom.

A Karácsony, mint immár 30 éve, családi körben telt. Szüleimhez utaztam haza. A húgomék is nagyon gyakran átjönnek ilyenkor. Így esett ez Szenteste is, ami különösen jó hangulatúra sikeredett idén. Szoszi, a keresztlányom egy igazi kis tündér. (egyedül azt nehezményezem, hogy mindig ő van az események középpontjában. És nem én! Borzasztó! :) :) :) ) Hihetetlen a fejlődése. Egészen elképesztő. Minden tekintetben több hónappal a kora előtt jár. A mozgása, a testalkata, az intelligenciája. És ez nem elfogultság, hiszen még az orvosok is meglepődnek rajta. (itt fűzném hozzá újfent, hogy a genetikai állománya negyedrészt megegyezik a nagybátyjáéval :) ) Ez a néhány nap arra is kiváló volt, hogy igazán bevéssem magam az emlékezetébe, sikerült igazán jól összehaverkodnunk.

Egyébként néhány napig dögevő üzemmódban működtem (döglik-eszik-döglik-eszik-...), ami szükséges jó az egész évi hajtás után. A karácsonyi néhány nyugodt napban pihenem ki magamat az egész jövő évre előre :). (És ez nem is igazán vicc.) Ilyenkor előkerül a gitár, leülök zongorázni, (csak, hogy a családomnak ne legyen nyugodt, meghitt, békés Karácsonya :) , főleg ha énekelek is mellé :) ) írogatok (na nem blogot, ahhoz túl lusti voltam eddig :) ) szauna, olvasás, ilyesmik.
Hál'Istennek a mértéktelen evés-ivás távol áll tőlem, bár tudom, hogy a többség alig várja ebben az időszakban, hogy újra képes legyen úgy étkezni, hogy éhes is :) Nem szoktam degeszre enni magam, csak amennyi jólesik. Nekem inkább a mozgás kezd először hiányozni, bár belátom, hogy tényleg szükség van ebben is egy kis kihagyásra.

Hamarosan visszatérek! :) Boldog Karácsonyt!

Nagyszabású "házibuli" Szombathelyen

2009-12-07T02:38:00.000-08:00

December 12-ére eredetileg Salsa Fuerte Partyt terveztünk. Több város is szóba került akkor: Szombathely, Szeged, Debrecen, Miskolc került szóba. Aztán Szombathely és Szeged maradt a pakliban, amely városokból pozitív visszajelzés is érkezett azoktól a szórakozóhelyektől, ahol a hivatalos salsa partykat szoktuk tartani. Aztán Tomi, Zsuzsi és én arról beszélgettünk, hogy milyen elképesztő sűrű programunk lett a szezon végére. Számos továbbképzés, workshop, bulik, órák, képzések stb. Tudtuk, hogy egy hónapon keresztül jóformán szabadnapunk sem lesz, nemhogy szabad hétvégénk, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább nem csinálunk egyáltalán hivatalos bulit december 12-ére. Nem kétlem, hogy ezért kedves szombathelyi és szegedi tanítványaink sem tesznek nekünk szemrehányást, hiszen az órák szempontjából sem mindegy, hogy mennyire járatjuk csapágyasra magunkat, hiszen higgyétek el, hogy egy-egy ilyen szombati party utazással, pakolással, esetleg hangosítással (ahol ez is szükséges) nagyon kimerítő tud lenni.

Szombathelyen így ebben a szezonban elmaradt a hivatalos party, de arra gondoltam, hogy ha a közösség -amelynek elég sok lelkes tagja van - szeretné, mivel a hely adott és szabad, valamint érthető módon nem is ütközik más rendezvénnyel, egy nem hivatalos házibulit nyugodtan tarthatunk. Ezen jelen lennék végre én is - mivel szombathelyen lakik a családom, részben én is - bár a Country Klubban tartott gyakorló esteken sajnos nem tudok ott lenni. Aztán mivel a csapat kifejezte akaratát - talán a zalaegerszegiek még nagyobb vehemenciával kardoskodtak a szombathelyi buli mellett, mint maguk a szombathelyiek (mik meg nem történnek? :) ) - elhatároztuk, hogy ám legyen.

Azóta persze több helyen, több barátomnak, tanítványomnak említettem a dolgot és beindult a hólabda effektus. Gyuszi, budapesti tanárunk jellezte, hogy ő vállalkozna, mint DJ. Norbi - egy nagyon tehetséges miskolci tanítványom, aki épp most lett iskolánk tanári asszisztense, ugyancsak vállalkozott a túrára Miskolcról. Aztán kedves tanári asszisztensünk Tinka Petra, aki Szombathelyről nemrég költözött Győrbe kezeskedett egy győri különítményről. Zalaegerszeg már egy hónappal ezelőtt is 30 főt jelzett előre. Debrecenből Márk barátom és párja Anett - aki iskolánk tanárjelöltje - jönnek. Valamint a bulik koronázatlan réme :) Köteles Zsolti barátom - aki, noha istenadta tehetség, az utóbbi időben csak ritkán tette tiszteletét salsás berkekben - érkezik szintén Miskolcról. A már többször említésre méltatott padtársam, barátom Dr. Ferencz Jácint :) ugyancsak Győrből érkezik. Aztán van még egy-két számomra nagyon fontos ember, illusztris vendég, akikkel kapcsolatban csak a napokban kapok választ, de nagyon nagy dolog lenne, ha ők is kitüntetnének jelenlétükkel. Ha kihagytam valakit, akkor elnézést kérek, biztos vagyok benne, hogy sok kedves tanítványom fog még érkezni innen-onnan. A fent említettek mindegyike egyébként kiválóan is táncol.

Hadd használjam ki tehát az alkalmat, hogy meghívjam minden kedves tanítványunkat minden városunkból! Nem kétlem, hogy fantasztikus lesz a hangulat, bulizzunk együtt minél többen! Azt gondolom, hogy talán még Veszprémből, Székesfehérvárról esetleg Budapestről vagy Esztergomból is viszonylag könnyen megközelíthető Szombathely, de persze más városok lelkes tanítványait is szeretettel várjuk! Szállásügyben is tudunk segíteni, ha előre jelzitek érkezéseteket.

Helyszín: Palace Café & Restaurant különterme (Szombathely, Semmelweis u. 2.)

időpont: december 12. (szombat) 20 órától kifulladásig

http://www.palacecafe.hu/

A bulira a belépés ingyenes!!!

kiegészítés:

Most kaptam a hírt, hogy nagyon jó barátom, Kraliczki Zoli is jön Szombathelyre. December 10-én van mellesleg a szülinapja. Húúú, mi lesz itt!!!

Évvége

2009-12-07T02:09:00.000-08:00

Kicsit megritkultak a bejegyzéseim az elmúlt időszakban. Leginkább a workshop óta. Nem is olyan meglepő mindez, hiszen nagyon sok minden történt az utóbbi néhány hétben. Egyrészt nagyon jó érzés, hogy továbbra is töretlen lelkesedéssel tartom az óráimat és nagyon jól érzem magam tanítványaimmal, másrészt kicsit fárasztó, kimerítő volt, hogy szinte semmi időm nem maradt kiadós pihenésre. Több mint két hete minden egyes nap több órát táncolok, tanítok.

A hétvégén egy nagyon jó hangulatú Mikulás napi Salsa Party-t csináltunk Veszprémben. Nagyon sokan eljöttek több városunkból is. Külön öröm volt, hogy a legkülönbözőbb tudásszintű tanítványaink is eljöttek, még más városokból is. Táncoltam nem is egyet kezdő, középhaladó, haladó tanítványaimmal és persze asszisztenseinkkel, tanárjelöltjeinkkel, tanárainkkal is. Egyszóval rengeteget.

Külön örömömre egykori padtársam, barátom Jácint is eljött Veszprémbe (egyébként Győrben lakik és jár hozzánk táncolni), akivel azért a buli első felében "beszélgettünk" is egy keveset. A bulin, külön felhívásunkra fekete, piros, fehér volt a javasolt viselet, így egész különleges hangulata volt a sok táncoló Mikulásnak :)

Az is igaz, hogy nem tudok annyit táncolni, hogy ne legyen hiányérzetem. Legszívesebben minden lányt megtáncoltatnék a tanítványaim közül, de nyivánvalóan lehetetlen vállalás lenne ez. Emlékszem, amikor az legelső időkben - amikor az első salsa partykat szerveztük - viszonylag kevés olyan férfi tanítványunk volt, akivel igazi élmény volt táncolni. Akkor nagyon fontos volt, hogy minél több mindenkit felkérjek. Ma már nagyon örülök, hogy rengeteg jól táncoló férfi van iskolánkban, akik nem is fukarkodnak a tánccal.

A tánciskolai óráink még nagyjából két hétig tartanak, egészen pontosan december 18-ig. December 12-én pedig egy nem hivatalos salsa partyt csinálunk Szombathelyen, amely amolyan nagyszabású házibuli lesz a Salsa Fuerte táncosaival. Természetesen már most készülünk a jövő évre, az új kezdő tanfolyamokra és persze számos különleges rendezvényt is tervezünk. Cseppet sem meglepő módon már a nyári táboron is több hete dolgozunk. Egy kis szünet talán nem is fog ártani és legalább a blogom számára is marad egy kis időm. Végre írhatok a szaftos részletekről is.

Workshop után

2009-11-30T01:02:00.000-08:00

A hétvégén, ahogy azt korábban jeleztem, Salsa Fuerte Workshopot (kubai salsa továbbképzést) tartott iskolánk. Ez nem kis munka, hiszen rengeteg ember érkezik ilyenkor az egész országból.
Utólag azt írhatom, hogy rendkívül jó hangulatú, nagyon jól sikerült workshopon vagyunk túl. Nagyon jól éreztem magam. És hát ez a lényeg, nem? :) :) :) A viccet félretéve úgy hiszem, hogy senkinek sem volt oka megbánni, hogy velünk töltötte ezt a két napot.
Talán soha olyan sokrétű programban nem volt része tanítványainknak, mint ezen a hétvégén. Reggaeton, timba, férfi- és női stílusórák, merengue, bachata, kubai rumba, és különféle salsaórák. Ez persze számunkra is nagy kihívás.
Magamhoz képest viszonylag kevés órám is volt. Na jó, volt már olyan, amikor 16 órát tartottam (szombat-vasárnap reggeltől estig 8xmásfél óra + buli), de akkor a második nap végén az anyósülésre ültem be az autómba és egyszerűen nem találtam a kormányt. :) Kedves tanárjelöltjeink akkor még megdöbbenve azt is felajánlották, hogy inkább hadd vigyenek ők haza.
Most nem fáradtam el ilyen iszonyatosan, a buliban viszont rengeteget táncoltam. Nagyon élveztem. Táncoltam kezdőkkel, középhaladókkal és haladókkal. Na és persze igyekeztem megtáncoltatni a asszisztenseinket, tanárjelöltjeinket és tanárainkat is. Többet táncoltam, mint eddig bármelyik workshopunkon.
Az óráimmal kapcsolatban elég sok izgalom volt bennem. Attól tartottam, hogy azok a dolgok, amelyeket tanítani szándékoztam, nagyon nehezen fognak menni a tanítványoknak. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy minden csoportom várakozáson felül teljesített minden egyes órámon. Kiemelném a haladósok reggaeton óráját és a középhaladósok rumba óráját. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kiválóan ráéreztek a dolgokra. Köszönöm, hogy beengedtétek az érzeteket. A többség ugyanis azt hiszem így tett. Annak is nagyon örülök, hogy valamennyire annak is köszönhető, hogy jobban mentek ezek a nem könnyű mozgások, hogy az órai bemelegítéseken elkezdtétek nevelni a testeteket. Látszott az eredmény! Csak így tovább!
Köszönöm szépen tanártársaimnak a sok segítséget, amit kaptam. Testvérbarátommal :), Lili/Zsuzsival :) sokszor tanítottunk már együtt. Nagy segítség minden szempontból. Biztonságot ad az embernek a jelenléte, veszi a lapot :) és persze szakmailag is nagyon fontos a jelenléte, különösen akkor, amikor a női oldalt kell domborítani.
Zentai Zsuzsival sokat tanítunk együtt órai keretek között is. Mindig mosolygós, segítőkész, megbízható személyisége és egyre finomabb mozgása is örömtelivé teszi a tanítást.
Minden tanárunk kitett magáért a hétvégén. Köszönet Tominak, Sanyának, Timinek, Gyuszinak és Anettnak. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam illetve személyesen is meggyőződhettem erről. A buli pedig ugyancsak fergeteges volt Tomi barátom (DJ Tombao) közreműködésével. Muchas Gracias!

Salsa Fuerte Workshop

2009-11-27T02:32:00.000-08:00

A hétvégén rendezvénye lesz iskolánknak, az egy évben hagyományosan háromszor megrendezésre kerülő Salsa Fuerte Workshop (továbbképzés). Rengeteg ember érkezik ilyenkor vidéki városainkból, úgyhogy nagy felelősség, hogy a rendezvény színvonalas legyen. Azért is jelzem mindezt (persze jónéhányan már úgyis tudjátok), mert ez a rendezvény most szinte minden energiámat leköti. Ez az oka, ha kicsit hanyagolom a blogírást, sőt még az email-jeimre sem tudok feltétlenül azonnal válaszolni. Köszönöm a türelmeteket! A jó dolgokra érdemes várni! :) :) :)

Mutasd meg honnan jössz, megmondom ki vagy 2.

2009-11-25T02:37:00.000-08:00

A bejegyzés első részét ott fejeztem be, hogy az általános iskola mellett a sok szabadidős tevékenység mellett a Rock'n'Roll kötötte le energiáim jelentős részét.

Ekkoriban történt némi változás édesapám munkájában, ugyanis Ausztriába igazolt, egy osztrák focicsapathoz. Később munkát is vállalt a focicsapatban szerzett ismeretségeknek köszönhetően, így majdnem annyit utazott, mint manapság én magam :) Mivel nálunk a család mindenek felett fontos, nehéz volt megélni, hogy nem jött haza minden nap (bár egy héten így is kétszer hazalátogatott), ezért rövid távon úgy döntöttünk, hogy egy határmenti városba, nevezetesen Szombathelyre költözünk.

A továbbtanulási lehetőségeket így már Szombathelyen kerestük. Akkora szerencsém volt, hogy már felvételiznem sem kellett, hiszen bekerültem abba a suliba egy előfelvételit (nulladik felvételit) követően, ahová igazán örömmel mentem volna. Ez az akkori Orlay, ma már Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola volt. A két tanítási nyelvű idegenforgalmi szak akkoriban rendkívül divatos volt egyrészt a nulladik felvételi miatt, másrészt az akkoriban még igen ritka idegen nyelvű képzés miatt. A mi évfolyamukra 37 diákot vettek fel a 400 jelentkezőből, szóval nagyon erős osztályunk volt. Nagyon hálás vagyok az iskolámnak, mert nagyon sok dolgot kaptam itt, mind tanáraimtól, mind diáktársaimtól, mind pedig padtársamtól, Jácinttól :) :) :) .

Szombathely azért is jó hely volt, mert komoly Rock'n'Roll hagyományokkal rendelkezett, valamint jó kosárcsapata volt (van ma is), ahol komolyabban volt lehetőségem a kosárlabdázással foglalkozni. Akkoriban kezdtem kosarazni a Falco egyik felnőtt játékosának ajánlására a Falco serdülőcsapatában.

Aztán nem sokkal azt követően, hogy odaköltöztünk, az ottani tánctanár éppen felhagyott a csapat menedzselésével, ami nagy érvágás volt a szombathelyi rockisoknak. Ő volt az, aki erre való tekintettel azt javasolta, hogy nézzünk be a Savaria Táncklubhoz is (akkor még az volt), ha táncolni szeretnénk. Így rövid ideig ugyan még Rock'n'Roll edzésekre is jártunk a húgommal, de mellette elkezdtünk megismerkedni a társastánc alapjaival. Akkoriban a húgom és én közöttem meglehetősen nagy magasságkülönbség volt. A rockit már egy jó ideje más partnerrel űztük, a társastánc kezdeti lépéseit még együtt tanultuk. Aztán jött három magasságban hozzám illő lány, akik mindannyian velem szerettek volna táncolni.

A legjobb lehetőséget persze az a lány jelentette számomra, aki már évek óta versenytáncolt. Mártival kezdtem tehát táncolni és nagy kihívás volt behozni a nálam évekkel régebb óta táncoló csapattársaimat. A kemény munka sosem állt távol tőlem és ezt azután is folytattam, miután sikerült felzárkóznom. Akkoriban a tánc egyre fontosabbá vált életemben és így távolodtam fokozatosan a kosárlabdától is.

Egy időben egészen elégedetlen voltam azzal, ahogy a tánc ment és úgy döntöttem, hogy addig nem versenyzek, amíg még keményebb munkával nem érjük el azt a szintet, ami már többé-kevésbé elégedettséggel tölt el. (persze sosem voltam elégedett :) ) Közben bekerültem a Savaria felnőtt latin formációjába is, amellyel számos nemzetközi- és világversenyen vehettem részt. Aztán jónéhány hónap után elkezdtünk újra egyéniben versenyezni, az eredmények pedig engem igazoltak. Sorozatban minden versenyt megnyertünk, amelynek betetőzése az 1997 évi Ifjúsági Magyar Bajnokság első helyezése volt a latin táncok kategóriájában. Ezzel mi képviselhettük hazánkat a latin táncok világbajnokságán. Nagy élmény volt, bár ahogy számítottunk rá, nem értünk el jelentős eredményt, hiszen hazánkban a versenytánc színvonala igencsak elmaradt a nemzetközitől, ráadásul egész más lehetőségekkel kellett itthon sáfárkodnunk.

Furcsa módon ezt követően lettünk sokkal jobb táncosok méghozzá nagyban köszönhetően óraadó tanárainknak, akik időközben az Egyesült Államokba költöztek, majd barátságunknak és eredményeinknek köszönhetően meghívtak minket Bostonba, ahol másfél hónapot töltöttünk. Elképesztően sokat tanultam kint, olyan emberektől, akik rengeteget tudtak a táncról. Mind a mai napig érzem a sok ott kapott információ jótéteményeit. Ráadásul ez az út a gondolkodásomra is nagy hatással volt.

Közben persze a középiskolát is végeztem. Ezzel sosem volt semmi gondom, pedig elég kevés energiát fordítottam rá. Leginkább az iskolában tanultam, azzal, hogy odafigyeltem órán. Tudom, hogy sokaknak meglepő, hogy valaki odafigyel órán :)

Aztán jött az érettségi, felvételi, továbbtanulás...

folyt. köv.

Mutasd meg honnan jössz, megmondom ki vagy

2009-11-23T01:47:00.000-08:00

Valóban igaz a mondás, bár közel sem mindegy, hogy mekkora utat jár be az ember.

Veszprém megyei gyerek vagyok. Veszprémben születtem és 1 éves koromig ott is éltem, legalábbis annak vonzáskörzetében, Nemesvámoson. Nemesvámos egy ma már nem is olyan kis település, amely már több mint 800 éves múltra tekint vissza. Itt töltöttem első életévemet, abban a házban, ahol mind a mai napig nagyanyám is él és amelyet nagyapám épített közvetlenül a falu szívében. (A kultúrházzal szemben :) ) (valószínűleg a spanyol nyelv és kubai tánc iránti szeretetem is valószínűleg ide vezethető vissza Nemes Vamos! :) :) :) )

A dédnagymamámmal és a nagymammámmal éltünk tehát a születésemet követő egy évben, mivel ekkor édesapám még éppen katona volt. (21 éves volt amikor születtem, akárcsak édesanyám.) Sok konkrét élményem nincs erről az időszakról - érthető módon. Azt tudom, hogy szüleim mellett - édesapám ahányszor csak tehette (és jónéhányszor, amikor nem tehette volna :) ) hazautazott -, dédnagyanyám tötltött velem különösen sok időt.

Aztán amikor édesapám letöltötte az akkor még kötelező két éves katonai szolgálatot, visszatért ahhoz, amit mindig is szenvedélyesen szeretett, vagyis a futballhoz. Szerződést kapott az Ajkai Hungalu focicsapatánál. (anno ez az ajkai timföldgyár és aluminiumkohó futballcsapata volt) Az első egy-két évben dolgozott is a gyárban, de később a csapat fejlődésével profi státuszú focistaként kereste családunk kenyerét.

Így kerültünk tehát Ajkára, ahol 2 éves koromtól majdnem 14 éves koromig laktam. Ide már természetesen rengeteg konkrét emlék fűz és mind a mai napig nagyon szeretek visszatérni a városba, mert nagyon jól éreztem itt magam.

Ajkáról sokaknak egy iparváros jut eszébe, pedig valóban az is :) Ennek ellenére viszont egy nagyon kedves kisváros, ahol rengeteg zöld terület van. ( Mára azonban ipari jellege is sokat csökkent.) Itt élt Fekete István 1928-1941-ig, de mindenki hallhatott már az Ajka Kristályról, amely az ajkai üveggyár világhírű terméke.

Elképesztően eseménydús gyermekkorom volt, hála szüleimnek, akik a megfelelő mederbe terelgették kimeríthetetlen energiáimat. Már az óvoda is, ahová jártam úszó-ovi volt. Rendelkezett tehát uszodával, ahol már kisgyerekként megismertettek az úszással. Az általános iskolát eleve ének-tagozatos osztályban végeztem, aminek nagyon sokat köszönhetek. És nemcsak zenei szempontból, hanem az osztály eleve magasabb színvonala miatt.

Érdeklődésem középpontjában elsősorban a sport ált, és hát nyilván a futball mindenek előtt, hiszen rengeteg időt töltöttem a focipályán, édesapám csapatának edzései és meccsei kapcsán. Minden alkalommal megilletődött áhitattal léptem be a sporttelep kapuján és hihetetlen sok időt töltöttem ott gyerekként.

Az ajkai évek alatt persze sok más dolgot is csináltam a foci mellett. Úszás, kosárlabda, diáksportkör, német különórák, szolfézs, hegedű, zenekar, számítástechnika, rajzszakkör és ehhez jött még később a tánc, hatalmas intenzitással. Vagyis a Rock'n'Roll.

Amikor a húgom elrángatott táncolni, szinte kizárólag mi voltunk gyerekek a Rock'n'Roll csapatnál. Ekkor ugyanis egy felnőtt formáció képezte tulajdonképpen az Ajkai csapatot. Nagyon jó volt a sok felnőtt táncos mellett tanulni. Kedvelték a két kis gyerkőcöt, akik még épp csak ismerkedtek a tánc alapjaival és sokat segítettek. Na és persze motiváltak. Később aztán mi lettünk azok, aki sok más gyerkőcöt motiváltunk arra, hogy nekiálljanak táncolni. Talán mondhatom, hogy volt némi szerepünk, hogy mára Ajkán egy ország- sőt világszerte méltán elismert rock'n'roll klub jöhetett létre sok tehetséges és sikeres táncossal.

folyt. köv. :)

Test(sz)építés

2009-11-20T00:57:00.000-08:00

Ahogy nők és férfiak egész más "követelményeket" támasztanak a másik nem testével kapcsolatban, úgy saját testükkel kapcsolatban is egészen más elképzeléssel fogalmaznak meg elvárásokat.
A nők elsősorban a zsírpárnák eltűntetését fogalmazzák meg elsődleges célként, ergo fogyni szeretnének többnyire, illetve formálni valamelyest izomzatukat. (maradjunk egyelőre azon kritériumoknál, amelyeken mesterséges beavatkozás nélkül változtatni lehet)
A férfiak a tömeg növelésének mámorában élnek. A többség nagyobb szeretne lenni, nagyobb izomtömeget szeretne építeni. Sokszor ez az igény a zsírpárnáktól való megszabadulás igényét is elnyomja.
Talán mondanom sem kell, hogy ezzel a témával kapcsolatban is markáns véleményem van :)
Nem véletlenül adtam a Test(sz)építés címet a bejegyzésnek. Hiszen a kérdés az, hogy mi is az ember célja, amikor testét formálni, fejleszteni szeretné. A testépítés nem szükségszerűen jelenti testünk "szépítését", noha a többség nyilvánvalóan ezzel a céllal vág bele.
Tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek mást jelent a szép test. Van olyan férfi, aki 120 kiló alatt szégyenlősen félrevonulna legszívesebben, hogy nem elég nagy és van olyan nő, aki 50 kiló alatt is úgy érzi, hogy őt bizony könnyebb átugrani, mint körbefutni. Nyilván itt esetenként mentális zavarokról is szó lehet, de a túlzás ellenére kifejezőnek tartom ezt az analógiát.
Mindenkiben más kép él a "tökéletes" testalkatról, noha ilyen nem létezik. Mindenkinek más az ideálja, mind a saját, mind a párja, mind pedig a többi ember tekintetében.
Az én feladatom persze az, hogy saját testemet a saját elképzelésemnek megfelelően formáljam olyanra, ami elégedettséggel tölt el és szerencsés esetben mások pozitív értékítéletével is egybeesik (főként a nőkével :) )
Fontosnak tartom kiemelni már az elején, hogy egyetlen az enyémtől eltérő elképzelést sem tartok helytelennek. Akár valaki 130 kilós testsúlyban, akár 50 kilós testsúlyban látja a saját elérni kívánt célját. Csak és kizárólag a saját elképzeléseimet foglalom most össze, ami egészen bizonyosan eltér mások elképzeléseitől. Attól, hogy valami számomra nem irányadó, még nem ítélem el, sőt maximálisan tisztelem, ha az illető ezért a célért következetesen tenni képes.
Számomra a megfelelő testfelépítés elég összetett dolog. Messze nem kizárólag az izomtömeg, hanem sokkal inkább az arányosság kérdése. Az ideális test az én olvasatomban az izomtömeg fejlesztése csak addig kívánatos, amíg rovására egyéb - számomra - fontos tulajdonságok nem romlanak. Ilyen tulajdonságok például a mozgáskoordináció, a rugalmasság, a hajlékonyság, a gyorsaság és legfőképpen a megfelelő tartás. Az ideális testalkat számomra ezek együttes és megfelelő arányú kombinációja, kiegészítve persze az izomtömeg egy adott mennyiségével és minőségével. Persze minden mindennel összefügg.
Sokszor látok például konditermekben olyan sporttársakat, akik viszonylag nagy súlyokkal végzik az egyes gyakorlatokat, de például a húzódzkodásban esetleg bajban vannak, hiszen ott a saját testüket kell felhúzni, ami viszont az esetleges súlyfelesleg miatt már túl nagy kihívás.
A túl nagy izomtömeg általánosságban kötött izomzatot jelent. Sokszor a kardiógyakorlatok végrehajtását is rendkívüli módon megnehezíti pl. futás.
Másrészről egy férfi már definiciójánál fogva is :) nagyobb mint egy nő. A nők pedig "joggal" várhatnak el egy erős férfit, akik testtömegükkel egyfajta biztonságot sugároznak. (még ha ez a mai társadalomban egyáltalán nem is feltétlenül olyan képesség, ami tényleges biztonságot jelent) Ez már részben biológia illetve kémia. :)
Mindenkinek más a számára megfelelő kombináció a különböző testi képességek tekintetében.
Szerencsésnek érzem magam, hogy az életmódom kedvez a számomra megfelelő testalkatról alkotott képem létrehozásának. Összességében elégedett vagyok, bár mindig van olyan dolog, amin javítani szeretnék. Ezért persze teszek is. Az izomtömeg növelésére kevés időt fordítok, néha kevesebbet, mint szeretnék. :( Ma már csak kéthetente 2-3-szor jutok el edzőterembe. Mostanában ráadásul többször ki is hagytam. A rengeteg mozgás, tánc viszont karbantarjta egyéb képességeimet, amelyek nagyban hozzájárulnak a számomra ideális testalkat eléréséhez.
Az előbb említettem, hogy testalkatunk szempontjából a megfelelő tartást tartom a legfontosabb tényezőnek. Enélkül testünk sosem lehet igazán esztétikus, bármilyen mennyiségű izomzatot szedünk is magunkra. Az izomzat minőségét és formáját is drasztikusan befolyásolja. A rossz tartás olyan hihetetlen egyensúlytalanságokhoz vezet testalkatunkban, izomzatunkban, amely ördögi körként gyűrűzve tovább rontja a tartásunkat is, és így tovább. A megfelelő tartás az egyik legjobb ellenszere a testünkön aránytalanul lerakódó zsírsejtek miatt kialakuló kritikus területeknek. Hiszen a rossz tartás miatt bizonyos izmainkat sokkal erősebben kell igénybe vennünk, míg más izmaink elsatnyulnak a használat hiányában. A szép testalkat kialakításának első lépése tehát a helyes tartás megtalálása és megtartása, akár 130, akár pedig 55 kiló szeretnél lenni.
Le kell viszont írnom, hogy nem értek egyet a túlzott soványsággal. Noha tudom, hogy a túlzottan sovány és fogyni kívánó ember nincs tiszában azzal, hogy sovány. Mindettől függetlenül, mint gyakorló férfi :) , úgy gondolom, hogy a legkevésbé sem olyan nőre vágyunk, akinek zörögnek a csontjai. És könnyebb eljutni eddig, mint gondolnád.
A másik dolog az anabolikus szteroidok, hormonkészítmények használata. Könnyű eredményt elérni, de sokszor olyan áron, ami hosszú távú (sőt esetenként rövid távú) egészségünk szempontjából sem biztos, hogy megéri. Nem beszélve olyan hatásokról, amely környezetünkre is rossz hatással van. Ráadásul faramuci dolog lehet azért élni ezzel, hogy jobban akarjanak a nők, akikkel viszont éppen ezért nem sok mindent tudsz később kezdeni :)
Sokan hajlamosak a genetikával magyarázni testalkatuk tökéletlenségeit. És valóban vannak olyan okok, amelyek saját felelősségünkön kívül aránytalanságokhoz vezethetnek. Sok olyan ember is ezen okok mögé bújik, akiknek viszont lehetősége lenne változtatni. Az elhatározás, a követekezetesség, és a kitartó munka azonban csodákhoz vezethet, amelyeket saját környezetemben is szép számmal láttam. De a labda Nálad pattog...

N(ők) 2.

2009-11-18T14:50:00.000-08:00

Ismét egy korábbi témához térnék vissza, ugyanis az eddigi bejegyzéseket figyelembe véve a legtöbb reakciót a N(ők) című irományom kapcsán kaptam levélben és a különböző közösségi oldalakon (iwiw, facebook). Ez persze azzal is összefügghet, hogy egyre többen olvassák a Blogom, legalábbis a statisztikák tanúsága szerint. (Tudom, hogy hozzászólást a többség számára nem enged a gépe. Még nekem sem enged a saját blogom hozzászólásaira hozzászólással válaszolni. :) Ez valószínűleg a biztonsági beállításokkal függ össze.)

Három dologgal kapcsolatban reagálnék, amire a levelekben többen utaltatok.

Sokan írtátok például, hogy a probléma az, hogy az emberek túl magas követelményeket állítanak egymással szemben. Ezzel egyet is értek, részben pedig nem. Inkább hadd mondjak egy példát:

Egyszer egy nagyon kedves hölgyismerősömmel beszélgettem egy kellemes kávézóban. Arról beszélt, hogy egy barátnőjével egy kötetlen beszélgetés alkalmával kb. 60-70 kritériumot fogalmaztak meg, aminek egy férfi eleget kell, hogy tegyen.

Erre a következőt válaszoltam:

"Tudod, én azt a nőt keresem, aki önmaga definiálja minden kritériumomat."

Nem azt várom tehát, hogy feleljen meg az én kritériumaimnak. Vonzás úgysem lesz, ha az alapértékek távol esnek. Ilyen értelemben, noha a 60-70 kritérium soknak tűnhet, tulajdonképpen fájdalmasan kevés, ha teljes egészében részt vállalunk valaki más életében, aki igazán fontos nekünk.

A másik dolog, amit sokan írtak, annak a problémája, hogy az emberek meg akarják változtatni egymást. Elcsépeltnek tűnhet a frázis, hogy ne akarjuk megváltoztatni egymást.

Ugyanakkor igenis megváltoztatjuk egymást. De fantasztikus dolog, amikor ehhez nem kell akarni. Amikor nem kényszerítjük a párunkat, ellenben a példánk készteti annak önkéntes belátására, hogy a vátozástól ő csak jobb lesz és ez igazából saját maga miatt fontos. Ki sem kell mondanunk, kérnünk sem kell a változást. Persze alapfeltétel, hogy ne magunk miatt érezzük fontosnak valaki fejlődését, hanem önmaga miatt. És ez működik. És nem fáj :)

A legbosszantóbb az, ha valaki olyat vár el a társától, amit ő maga nem képvisel. Bort iszik és vizet prédikál. Persze a baj ott kezdődik, hogy "elvár".

Sokan azért mondják, hogy ne akarjuk megváltoztatni egymást, mert ne akarjunk megváltoztatni olyasvalakit, akit azért szerettünk meg amilyen. Hülyeség! Mindannyiunknak fejlődnünk kell egész életünk folyamán. A fejlődés pedig változás. És ehhez hatalmas segítséget nyújthatunk egymásnak de ugyanígy kárt is okozhatunk. Megsokszorozhatjuk egymás képességeit, erősíthetjük egymás jellemét - sőt, ezt feladatunk és felelősségünk is megtenni -persze nem erőszakkal, hanem passzív iránymutatással. Nem akarok olyan nőt, aki nem képes változni mellettem.

Aztán persze a féltékenység. Sok kapcsolat rákfenéje. Szerintem mindenki érzett már hasonlót. Én is. Ezért nem komálom Jay-Z-t :) :) :) (Beyoncé férje)

Persze ha érez is ilyet az ember, nagy butaság kinyilvánítani, még inkább korlátozni a partnert. Ha igaz párt találsz és meg is értél rá, akkor pedig talán már érezned sem nagyon kell féltékenységet.

Mindez az önbecsülésről szól. Ha valaki tisztában van az értékeivel, akkor nem kell jeleneteket rendeznie, folyton kételkednie. Ez senkinem sem jó.

A határozott, nyugodt, bizonyosságot sugárzó megélés ráadásul a társadnak is pozitív üzenetet közvetít: "Ő tudja, hogy érdemes rám, tisztában van az értékeivel és olyan szabadságot nyújt, amivel közelebb kerül hozzám, mint bármely más módon." Ha Te nem tartod Magadat méltónak a társadra, akkor hogy várhatod el, hogy ő méltónak tartson?

A fent leírtak szigorúan szubjektív gondolatok, amelyeket magaménak érzek, de senkire nézve nem irányadóak. Nincs nálam a bölcsek köve, nem tudom a frankót. De valahogy így képzelem - a teljesség igénye nélkül -, ha valaki igazán megérint, akit eleve minden megalkuvást mellőzve tudhatsz a Magadénak.

Kritika

2009-11-16T03:03:00.000-08:00

A kritika furcsa módon negatív csengésű szó az emberek többsége számára. Ez nem helyes ugyan, de érthető. Amiatt lett negatív csengésű a szó, mivel a mód, ahogy az emberek többsége a kritikát megfogalmazza, nem éppen pozitív.
Nyilván nem mindegy az sem, hogy mi a kritika mögött húzódó szándék. Más, ha kifejezetten bántani akarunk valakit, (ez már talán nem is a kritika szóval illethető kategória) és más, ha segíteni akarunk valakinek. A segítő szándék vezethet pozitív és negatív kritikához attól függően, a fogadó félhez mennyire tudjuk megfelelő módon eljuttatni üzenetünket. Ráadásul a fogadó felek is különböznek, ami az egyiknek segítség, azzal a másikat vérig sérted.
Jómagam meglehetősen kritikus vagyok, egyfajta elemzői alkat lévén. Korábban nagyon kevés dolgot ismertem el, amit viszont elismertem, azt intenzív rajongással is kezeltem. Manapság sokkal kevésbé vagyok szélsőséges (bár az intenzív rajongásra mai napig képes vagyok), sokkal könnyebben felfedezem az értéket és ott is meg tudom látni, ahol az összkép nem éppen azt sugallja.
Iskolánk sem azért lett a legnagyobb iskola, mert a legjobb képességű táncosok tudnak megtanulni nálunk, (belőlük van a legkevesebb össztársadalmi szinten) hiszen a nagy többség igenis híján van azoknak a készségek nagy részének, amelyek ezt olyan módfelett könnyűvé tennék. Látom tehát napról napra azokat a rendkívüli fejlődéseket, amelyekre tanítványaim képesek, noha még ezt követően sem feltétlenül figyelnél fel az ő táncukra, kedves olvasóm, egy salsa buliban. Én viszont tudom, miből lett a cserebogár és esetenként micsoda hatalmas erőfeszítések árán sikerült lépésről-lépésre előrejutni.
Nem csoda tehát, ha megtanultam sokkal jobban észrevenni a jót és értékelni azokat a dolgokat is, amelyek nem mindig nyilvánvalóak. Nagy lépés ez személyiségfejlődésemben, azt hiszem. :)
Órai keretek között a tanítványaim között különbséget kell tennem kritikára való fogékonyságuk tekintetében, és hogy milyen mértékben is szolgálnak rá egyes instrukciókra.
A kritika egyik legkényelmesebb módja "a pusztába kiáltott szó" :) :) :) Főként akkor, ha többen követnek el egy adott hibát. Ilyenkor általánosságban fogalmazva, a csoporthoz intézve hívom fel a figyelmet a dologra. Hibája a dolognak persze, hogy "akinek nem inge, nem veszi magára" vagyis sokan azt gondolják, hogy ez nem rájuk vonatkozik. Szóval egyáltalán nem biztos, hogy eljut a dolog a célszemélyekhez.
Személyesen sajnos nem mindig tudok segítséget nyújtani, mivel nem minden lánnyal van lehetőségem táncolni vagy ha már táncolunk, érdemben segíteni. Ráadásul ilyenkor ki vagyok hangosítva, ezért nem mindenki értékeli, ha mégoly segítő szándékkal nyilvánulok is meg. Kritikáimat lehetőség szerint pozitív megközelítéssel fogalmazom meg, pl. nem azt mondom, hogy "nagyon merev vagy!" hanem pl. "próbáld lazábban tartani Magad!" Azt gondolnám, hogy ez nem sértő vagy megalázó, de sajnos ma már tudom, hogy igenis van, akinek már ez is az. És ezért ne is kárkoztassunk senkit, még ha a többség számára ez valószínűleg érthetetlen is. Mások vagyunk. Én pl. szélsőségesen extrovertált :) :) :) Amíg sokan megköszönik, hogy kijavítom a hibákat (a napokban is kaptam ilyen e-mailt) addig mások akár képesek meg is sértődni ezen.
"Sajnos" a dolgom az, hogy megtanítsam a tanítványaimat a táncra, így valamilyen formában utat kell mutatnom, kritikát kell megfogalmaznom. Ezt kikerülni nem lehet.
Az más kérdés, hogy sokszor egy gyengébb képességű tanítványt nagyon megdicsérek, azt pedig, aki eredendően ügyes, jó képességű és jobban is hajta végre ugyanazt a mozdulatot, nem dicsérem meg (pedig érzem, hogy várja) azon egyszerű oknál fogva, hogy a jobb kivitelezés ellenére is figyelmen kívül hagyja az instrukcióimat. Leginkább az érdemel dicséretet, aki önmagához képest tud előre lépni. Ha valaki korábban pl. társastáncolt, akkor az sokkal jobban fog mozogni. De ha többszöri kérésemre sem próbál meg helyesen végrehajtani egy forgást, egy lépést, egy mozdulatot, akkor kevéssé érdemli ki a dicséretet, mint aki esetleg gyengébb képessége ellenére vérrel verejtékkel végrehajt egy többé-kevésbé felismerhető alaplépést viszonylag a ritmus keretein belül mozogva. Mindenkinek tennie kell a fejlődéséért, akár jobb vagy rosszabb képességű és én ezt értékelem.
A kritikát persze nemcsak adjuk, de kapjuk is. Ma már sokkal inkább elgondolkozom a kritikákon (mindegyiken), de sokkal kevésbé érintenek mélyen. Főként azért, mert amikor odajön egy tanítvány egy adott kritikus észrevétellel, két perc múlva megjelenik egy másik az ellenkezőjével. Erre varrjál gombot!
Nagyon sok dologban érhet minket kritika. Szép lassan próbálunk is változtatni dolgokon, amelyek néha beválnak, néha nem. A problémák nagy része viszont sokszor csak úgy orvosolható, ha a megoldás által többet veszítünk vele. Pl. többet táncoljunk egyénileg, és kevesebbet ruedában!!! (csoportban, párváltással - aki esetleg nem ismerné a salsát). Persze!!! Jó ötlet!.. de amikor a jónéhány lánynak nem lenne partnere ilyen formában, akkor már messze nem olyan jó ötlet ugye? Vagy amikor ugyanazzal a gyengébb képességű partnerrel kellene táncolnod hosszú perceken keresztül, akkor már nem olyan jó ötlet ugye? Vagy amikor a másik csinos lány kerül össze a Te szőke hercegeddel, akkor már nem olyan jó ötlet, ugye? Vagy amikor az emberek sokasága, csak emberek sokasága - nem ismervén egymást - nem pedig egy egymásal kapcsolatban lévő, együtt lélegző közösség, akkor sem olyan jó ötlet, ugye? És még sorolhatnám az érveket, hidd el kedves olvasóm! És nagyon sok dologban kell beérnünk a - szerintünk - legmegfelelőbb, de korántsem tökéletes megoldással.
Gondolj például arra, hogy hányféle ember jár az órákra, csak kor, képesség, felfogás szerint. És vajon ők milyen céllal, érdeklődéssel érkeztek a tanfolyamra? Nem, az összes férfi valóban nem csajozni jött :) :) :)
A kritikák ugyanakkor nagyon fontosak nekünk. Sose hezitáljatok, ha esetleg valami olyan dologgal találkoztok, ami nem nyeri el tetszéseteket. Jelezzétek! Talán tudunk rajta és talán érdemes is változtatni.
A saját táncommal kapcsolatban leginkább Zsuzsi és Tomi kritikája érdekel, illetve külföldi tanárainkké. Sajnos túlontúl keveset is kapok, ami nyilvánvalóan nehezíti a fejlődésemet, de ahogy írtam kevés olyan ember is van, akinek a kompetenciáját elfogadom.
A tanítványaim részéről pedig mindig elismerés (nyilván nem csak a táncos képessségeimre nézve, sőt valószínűleg elsősorban nem arra nézve), hogy részt vesznek hétről-hétre az óráimon időt, energiát, anyagi áldozatot sem sajnálva. Ez manapság nem kis dolog. Innentől mindenki megérdemli, hogy a Tőlem telhető legjobb teljesítménnyel háláljam meg ezt a bizalmat! Köszönöm!

(N)ők

2009-11-14T10:48:00.000-08:00

Mindig meglep, hogy a környezetemben milyen sokan kísérik figyelemmel feltételezett nőügyeimet. Leginkább pletykák formájában jutnak ezek vissza hozzám. Korábban - ahogy ezt már írtam is - hajlamos voltam azzal viccelődni, hogy amennyiben pletykákról van szó, esetemben ezek általában igazak is. Ez persze messze nem így van.

Tisztában vagyok azzal, hogy például a tánciskolánkban betöltött központi szerepem miatt sokkal több figyelmet is kapok, noha igyekszem távol tartani a magánéletemet a kvázi "munkámtól", még akkor is, ha nálam a munka, a szabadidő és a szórakozás sokszor teljesen összemosódik.

Ez talán egyfajta szégyenlősség (ami általában nem igazán jellemző rám), másrészt nem szeretem azt a fajta túlzott figyelmet, amit az emberek hajlamosak szentelni mások magánügyeinek.

Sokan azt gondolják, hogy túlzottan is érdeklődő vagyok a női nem iránt. Pedig hát igen :) (Na jó, a női igent jobban szeretem, mint a nemet.) Tény, hogy meglehetősen sok csodálatos nőt ismerhettem meg eddigi életem során. (bár ez gondolom viszonyítás kérdése) Sokan panaszkodnak férfitársaim közül, hogy nagyon alacsony a színvonal, pedig azt kell mondjam, hogy csodás kincsekre lehet bukkanni, ahogy már számos alkalommal sikerült is nekem. Csodálatos nőket ismerhettem meg, akik számos olyan erényt testesítenek meg, ami számomra fontos. És sokan még csak tudatában sem voltak ennek.

Néha megkapom, hogy túl nagyok az igényeim. Egyrészt valóban. Hiszen a legjobbat akarom, ... mármint, ami számomra a legjobb. :) Másrészt. Nem a hibátlant keresem, hanem a hibáival tökéletest.

Kétségkívül van néhány dolog, ami rendkívül fontos számomra.

Elsőként persze a külcsínnyel kell kezdenem, hiszen ez az első benyomás alapja általában. Nyilván fontos, hogy vonzó legyen a NŐ. De a külső szépségnek nálam nincsenek behatárolható kritériumai. Nem attól függ a dolog, hogy magas vagy alacsony, vékony, vagy nőiesen telt, szőke vagy barna, netán fekete. Az erős kisugárzásnál egyébként nincs vonzóbb dolog, de ez általában azon nők jellemzője, akik békében élnek önmagukkal.

A vonzó külső egyáltalán nem elég. Korábban számos nagyon dekoratív, de üres nővel hozott össze az élet. Később már előfordult viszont az is, hogy ugyan egy olyan lánnyal találkoztam, akire egyik barátom azzal reagált, hogy: "Húú, leforgatnám vele életem pornófilmjét" :) :) :) , de következő találkozásra már nem került sor, olyan taszító volt a személyisége.

(Persze nem akarok álszent sem lenni, hiszen senki nem mondta, hogy nem szabad élvezni a keresgélést :) )

Szóval egy másik nagyon fontos kritérium az intelligencia. Hogy képes legyen osztozni a gondolataimon és együtt tudjon lelkesedni velem. Hogy inspirálni tudjon, illetve én is képes legyek inspirálni Őt, és megértse azt ami foglalkoztat. Csak ilyen emberrel lehet tiszta mellérendelő (nem pedig pl. alá- és fölérendeltségi) viszonyban létezni.

Fontos ugyanakkor, hogy egy nő legyen jólelkű, mélyérzésű, legyen képes kinyilvánítani érzéseit. Ezt nők esetében - néhányan talán azt gondoljátok - meg sem kellene jegyezni. Sajnos azonban vannak rossz példák (még ha ezért részben mi férfiak vagyunk is felelősek) és ezekben az esetekben az egyik legfontosabb nőiséget kifejező személyiségjegyét veszíti el egy nő.

Mivel meglehetősen vidám fickó vagyok, aki a problémákat is képes humorosan felfogni és így megoldani, nagyon fontos, hogy humorérzékkel megáldott, jókedélyű ember legyen mellettem.

Fontos, hogy a társamnak ugyancsak legyenek céljai, amik lelkesítik.

Végezetül nagyon fontos a szexualitás. Ezt lehet szépítgetni, de fölösleges. Nagyon fontos az összhang ebben a kérdésben. Elementáris energiáknak kell felszabadulniuk.

Na és ha hiányzik a szikra, akkor miről is beszélünk??? :)

Érezd a ritmust!

2009-11-10T04:49:00.000-08:00

A ritmus életünk elidegeníthetetlen része. Testünk működése ugyanúgy egy adott ritmust követ, ahogyan az egyes természeti jelenségek (évszakok változása, növények rügyezése, virágzása, hervadása, apály és dagály) vagy akár a világgazdasági ciklusok, de folytathatnám a végtelenségig a felsorolást, hiszen egy adott ritmust követ a teljes bennünket körülvevő világ. A ritmus tulajdonképpen nem más, mint váltakozó jelenségek rendszeres ismétlődése.
A zenében és a táncban ráadásul különleges jelentősége van. A zenében úgy is definiálható, mint a hangok és hangsúlyok időbeli elosztásának rendje. A ritmus itt is egyfajta ismétlődést fejez ki. Sokan elhatárolják a zenei ritmusérzéket az élet más területein is hatalmas előnyt jelentő általánosabb értelemben vett ritmusérzéktől, pedig ez egyáltalán nem helytálló megközelítés.

Talán nem is kell mondanom, hogy milyen fontos dolog az életemben a ritmus. Gyermekkoromtól kezdve iszonyúan fogékony voltam a ritmusra, a zenére. És ez nem a tánccal kezdődött, sőt még nem is a zenei tagozatos általános iskolával. Már kisgyerekkoromban vissza tudtam játszani a filmekben hallott zenéket egy miniatűr kis zongorán. Aztán a zenei tagozaton rengeteget kaptam ezen a téren. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen irányú képzést kaphattam általános iskolámban. Innen kettéágazott a dolog, egyik ágon a zeneiskolai (szolfézs + hegedű (majd később brácsa) + zenekar) tanulmányok irányába, a másik ágon a tánc (akkor még rock'n'roll) irányába. (talán azt sem kellene kihagynom, hogy egész kisgyermek koromtól intenzíven sportoltam, hiszen a sport is nagy részben az ütem- , ritmusérzéken alapszik) A hegedűtanárom elfogultan mindig azt mondta, hogy milyen hasznos kiegészítés a tánc, mivel fejleszti a ritmusérzékem. Míg a tánctanárom, hogy milyen hasznos dolog a tánc szempontjából, hogy zenei képzettségemet zeneiskolában fejlesztem. :) Mindegyiküknek igaza volt.

Manapság az óráimon azt tapasztalom, hogy sokaknak hatalmas nehézséget okoz a ritmus megtalálása. Sokan nyíltan vállalják is, hogy nincs ritmusérzékük (ami a lehető legnagyobb hiba, úgy hiszem) Azt szoktam mondani: Mindenkinek van ritmusérzéke, csak néhányan nem engedik be a ritmust!

Nemrégiben meg is erősítettek ebben, ugyanis kimutatták, hogy a ritmusérzék velünk született készség. Imádott kis keresztlányom egyébként folyamatosan megerősít ebben, hiszen amikor a Micimackót éneklem neki, egyből elkezd táncolni, méghozzá ütemre (ez természetesen kiváló zenei ízlését és veleszületetett ritmusérzékét egyaránt bizonyítja :) :) :) )

Egy érdekes cikk a témában:
http://www.okosbaba.hu/ertelmi-fejlodes/zenei-neveles/130-mar-az-ujszulott-babaknak-is-van-ritmuserzeke

"A kutatás eredménye rávilágított arra, hogy a kizárólag az emberekre jellemző ritmusérzék tulajdonképp velünk születik, eleve belénk kódolt, vagy pedig az anyaméhben sajátítjuk el (a hallórendszer már születésünk előtt kb. 3 hónappal részben funkcionál)."

Ha igaz viszont, hogy már az újszülött babáknak is van ritmusérzékelése, akkor miért van az, hogy egyes tanítványaim teljesen ritmusrezisztensek, vagyis ellenálnak a ritmusnak, egyszerűen nem tudják követni?
Szerintem azért, mert nem engedik be, be vannak zárva. Az emberek manapság olyannyira óvatosak, hogy könnyen lezárnak a külső ingerekkel szemben. Lássuk be, hogy a kismalac is jól elb...altázta, amikor beengedte a farkast :) A ritmust be kell fogadnunk, ahhoz viszont ki kell nyílnunk.
Néha ez megtörténik akaratlanul, amikor biztonságban érezzük magunkat. Pl. jól ismert dalokat akaratlanul elkezdünk dobolni az ujjainkkal vagy a lábunkkal (és hidd el ilyenkor senki nem téveszt ütemet) vagy éppen elkezdünk dúdolni egy dalt, ami megragadt a fülünkben. (ilyenkor sem rontjuk el az ütemet, maximum a dallamot :) )

Természetesen a ritmusérzék fejleszthető és talán az egyik legfontosabb kihívás, amit az élet elénk állít, akkor is ha nem táncolsz (vagy mondjuk wakeboardozol, vagy kosárlabdázol, vagy bowlingozol, stb.) hanem csak harmónikusabban akarod élni mindennapi életedet, fejleszteni akarod mozgásodat és annak hatékonyságát és szépségét. És sose feledd, hogy ezzel a csodálatos adottsággal már megálddattál!

Nem szabad tehát görcsölni, be kell engedni a zenét, a ritmust, ami nemcsak a tánc, de életünk minden területén olyan jótéteményeket hordoz majd magában, amit elképzelni sem tudunk. Hiszen ritmust közvetítünk nemcsak a táncban, de bármilyen más mozgásunkban, ahogy az autónkat vezetjük, ahogy focizunk, ahogy mosogatunk, vagy éppen ahogy szeretkezünk... És ki ne akarna fejlődni ezen készségek tekintetében. Igenis, vágyom rá, hogy még jobban tudjak mosogatni :) :) :)

H1N1

2009-11-09T05:51:00.000-08:00

H1N1 őrület van. Oltsak vagy ne oltsak, ez itt a kérdés... Valami bűzlik Magyarországon...
Ma délelőtt óta hordozom a vírust. Mármint a leölt vírust. Ami, minthogy leölt vírus, nem tud feltámadni a szervezetben. Az oltás ugyanis ezt jelenti. Tehát, hogy érthető legyek, beoltattam magam.
Nem az a célom, hogy az oltás mellett kampányoljak, csak leírom, hogy miért döntöttem az oltás mellett és miért bíztattam szeretteimet is arra, hogy oltassák be magukat. Húgom és férje már ugyancsak beolttatták magukat, nagyrészt az én példámra és bíztatásomra. Szüleim is be fogják oltatni magukat. És én nyugodtabb leszek valamivel. Persze kicsinek tűnhet az esélye, hogy valakinek komoly szövődményei legyenek, bár annak ki tudja mekkora, hogy kapcsolatban kerüljünk a vírussal.
Ráadásul a sors fintora, hogy a fiatalok és felnőttek - magamat még némi jóindulattal ide sorolom - sokkal inkább ki vannak téve a veszélynek - ellentmondásos módon - pont erősebb immunrendszerüknek köszönhetően:

"Elsőre furcsának tűnhet, hogy éppen a fiatalok és felnőttek közül szedi a legtöbb áldozatot az új típusú influenza, az A/H1N1 variáns (A/H1N1v). Még furcsább azonban, hogy sok esetben éppen a szervezet túlságosan erős védekezése vezethet olyan állapot kialakulásához, amelyet már igen nehéz kezelni."

Mi is történik?

"Egyes fertőzöttekben az első napokban tüdőödéma és gyulladásos sejteknek a tüdőbe való nagyfokú beáramlása alakul ki a túlzott immunválasz miatt. A folyadékkal telt tüdő egyfelől elégtelen gázcserét, azaz légszomjat, fulladást eredményez, másfelől ideális táptalaj a különféle baktériumoknak, így az ödémát hamarosan bakteriális tüdőgyulladás követheti, ami sokszor halálos kimenetelű" - mondja dr. Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem immunológusa.

A gyerekekre kisebb a veszély, mivel még gyengébb az immunrendszerük, így az immunválaszuk, az idősebbek szervezete pedig esetleg találkozhatott valamilyen formában a vírushoz hasonló törzsekkel.

Szóval esetleg a vírus nem okozna komoly problémát, de mi történik, ha jön mellé valami más fertőzés pl. egy bakteriális vagy akár egy közvetlen vírusos tüdőgyulladás. A halálozási arány ezeknél már 30-60 százalék!!!

Hogy mennyi esély van egy járványra? Ukrajnában a fertőzöttek száma elérte az egymilliót. Napi több mint 30 000 ezer megbetegedés nem kevés.
Azt mondják, ha járvány lesz, minden 4-5. ember fog megbetegedni. Ismeritek a viccet, ahogy Móricka gondolkodik: A világon mintegy másfél milliárd ember kínai. Az azt jelenti, hogy minden 5. ember kínai. A mi családunkban öten vagyunk... Vagyis egyvalaki biztosan kínai... Vajon apu, anyu, Tomika öcsém, én vagy esetleg Ho-Xiao-Pen? Szetintem Tomika lesz az. :)
Nyilván faramuci a logika, de a vírus nem válogat. Szóval nem örülnék, ha a családomban bárki is megfertőződne. Vagy a baráti körömből. Vagy a tanítványaim közül. Vagy úgy egyáltalán...

Meglepetésemre sokan megrökönyödtek azon, hogy beoltatom magam. Sokan azt mondták, hogy eddig sem oltatták be magukat influenza ellen. Viszont a H1N1 annyiban sajnos más, hogy még hasonló törzzsel sem találkozhatott szervezetünk, így semmiféle védettséggel nem rendelkezünk, míg a "hagyományos" influenzával szemben már eleve rendelkezünk egyfajta védettséggel.

Aztán azt is mondják, hogy nem hatásos. Az biztos, hogy nem 100 %, hogy beoltva elkerül a járvány. De:
"A feladat éppen ezért világos: a lakosság minél nagyobb részét kell beoltani, hogy fékezzük a vírus terjedését - mondja Erdei Anna immunológus, az ELTE Immunológiai Tanszékének vezetője. A beoltott egyénben a betegség lényegesen kisebb eséllyel alakul ki, illetve sokkal enyhébb lefolyású. Ráadásul a megfertőződött személy sokkal kevésbé terjeszti a kórt, mivel sokkal kevesebb vírust ürít. Ez nagyon leszűkíti a vírus mozgásterét, és nem alakul ki nagy járvány."

Azt már csak kevesektől hallom, hogy veszélyes az oltás:
"Az újinfluenza elleni vakcina gyártásakor is alkalmazott technológiát az 1960-as évek óta használják Magyarországon, és körülbelül 20 millió embert oltottak be a szezonális törzsek ellen készített védőoltással. Súlyos mellékhatások csak néhány esetben léptek fel, de ezekről utólag bebizonyosodott, hogy nem az oltóanyag okozta őket. A súlyos mellékhatások kockázata minimális" - mondja dr. Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ tudományos tanácsadója.

Mint sejthetitek, elég alaposan átolvastam a témát. Sok számomra hiteles ember véleményét hallottam, olvastam. Egyébként néhány számomra hiteles ember ugyancsak nem rajong az oltásért. Azt is próbáltam mérlegelni, hogy mennyire befolyásolja őket alapvető hozzáállásuk a gyógyszerekhez, oltásokhoz, egészséges életmódhoz illetve mennyire kompetensek a KONKRÉT témában.

Talán úgy tűnik, hogy kampányolni próbálok az oltás mellett, pedig igen. :)

Egyébként egyelőre semmilyen mellékhatást nem érzékeltem. Bár most, hogy nézem, mintha a nemi szervem nőtt volna néhány centit. A francba :) :) :)
Uraim! Vigyázzanak tehát! :)

Bulik

2009-11-07T09:06:00.000-08:00

A héten két salsa-party volt programon. Természetesen a szokásos csütörtöki állandó bulink a Széchenyi-kertben, aztán másnap Fehérváron tartottunk Salsa Fuerte Partyt.
Mind a kettőt nagyon élveztem. A zenére nem is nagyon térnék ki, hiszen ez mindig szenzációs, közsönhetően Tomi barátomnak, Dj Tombaonak. A legjobb kubai zene Magyarországon és ezt elfogulatlanság nélkül is állíthatnám.
Azért is volt különleges a két buli, mivel a kezdők közül is egész sokan ellátogattak a bulikba. Budapesten persze a pestiek (vagy 40 fő) az új kezdő csoportból. Már vagy két héttel előtte beszéltünk róla. Az első salsás élmény az ember életében többesélyes dolog. Hiszen még bátortalan, adott esetben ügyetlenke, szégyenlős és persze keveset tud, pláne a lányokat vezetni. Sok embernek elmehet a kedve a kezdeti sikertelenségtől. Igyekeztem jóelőre felkészíteni a tanítványokat, hogy ne essenek kétségbe az első szárnypróbálkozások kapcsán. Tudom, hogy ilyenkor még egy gyengébb középhaladó táncos is mount everest-i magaslatokban tündököl egy kezdő számára.
Megígértük tehát, hogy fogjuk a kezüket kedves tanáraink, tanárjelöltjeink, asszisztenseink és magasabb szinten táncoló tanítványaink segítségével. :)
Nagyon büszke voltam végül, hiszen sokan eljöttek és rengeteget táncoltak kezdő létükre. Csináltunk jónéhány ruedát (csoportos tánc), egy kis animációt, sőt, az egyéni tánctól sem riadtak vissza. Ez ám a nagy dolog, nem ám az elefánt :) ! Nagyon jó kis csapat lehet belőlük, de csak ha a tanárunk nem rontja el őket :)
A fehérvári bulira is sok kezdő elmerészkedett, bár ruedázni nem nagyon volt hely és nem is nagyon jelezték kedves kezdőim ebbéli igényüket. Még félnek tőlem. (pedig ez csak akkor lenne indokolt, ha ismernének :) ) Ők is gyönyörűen haladnak. Ráadásul a fehérvári óráknak mindig megvan az a bája, hogy elképeztő felszabadultak a tanítványok (ez kiválóan jellemzi a középhaladósokat például), hiszen az utolsó munkanapon (már akinek persze az), pénteken este van az óra. Egészen más a hangulat és nagyon sokat nevetünk. Persze így én is tisztára idióta vagyok. Mármint, hogy idiótább, mint általában. :)

Csöbörből-vödörbe

2009-11-04T07:40:00.000-08:00

Mire a csípőm helyrejött, sikerült begyűjtenem egy megfázást. Na szép!

Vasárnap már torokfájással küszködtem, bár reméltem, hogy másnapra jobban leszek. Aztán a dolog "komolyságát" mutatja, hogy órát sem tartottam végül Zalaegerszegen. (sokan tudják, hogy elég nyomós ok kell ahhoz, hogy ne tartsak órát) Hál'Istennek Durgó Laci be tudott ugrani és így a zegi társaság nem maradt szórakozás nélkül. (egyébként válságosra fordult volna az állapotom, nem kétlem :) )

Kaptam is jobbulás-kártyát a zegiektől.

Szombathelyen a kezdő és középhaladót megtartottam, a haladóknak csak gyakorlóóra volt. Nagyon örültem, hogy végre sokan odajöttek kérdezni, hogy miben is tudnának fejlődni.

Mondjuk inkább az a furi, hogy úgy általánosságban szinte senki nem szokott élni a lehetőséggel, pedig mindig javaslom a tanítványoknak.. Érdekes, hogy a többségnek nincs szüksége visszajelzésre a táncával kapcsolatban. Még én magam is - talán egy hangyányit nagyobb testtudattal is - állandóan küzdök a kevés visszajelzés problémájával. Ráadásul nekem kevesebb olyan fórum is akad - főként Magyarországon -, akinek a véleménye számít. Zsuzsi és Tomi. Ennyi. Bár Zsuzsinál néha elfogultságra gyanakszom.

Az is igaz, hogy az instrukcióim nagy részét így is, úgy is hangoztatom órákon. Hiszen ha valaki kezdő szintről indul, akkor nagyon jól meghatározható, hogy min is kell dolgoznia az alapvető dolgokkal kapcsolatban és amíg az nem működik... Tanulj meg járni, s csak aztán repülj!

Aztán persze nem mindenki azért jár, hogy fejlődjön. Bár a csajozáshoz sem kér senki instrukciókat, aki pl. azért jár. :) Na jó, nem is értek hozzá. Vizet innék, és bort prédikálnék :)

Vannak olyanok is (hál'Istennek talán nem nagy számban), akiknek derogálna segítséget kérni, vagy ha tanácsot adnék. Néhány ember egész egyszerűen nem gondolja, hogy olyan nagy különbség lenne a tudásunk, vagy legalábbis a táncunk között, hogy szüksége lenne tanácsra. (bármennyire meglepően hanzik is ez)

Egy szó, mint száz. Mindenkit arra bíztatok, hogy kérjetek visszaigazolást tanáraitóktól táncotok javítása érdekében, mert ismervén őket, biztosan örömmel fognak és tudnak is segíteni. Órai keretek között erre személyreszabottan nem nagyon van lehetőség.

Szülinap

2009-11-02T05:53:00.000-08:00

Hétvégén családi ünnepség volt nálunk, mivel keresztlányom Szonja (húgom kislánya) aznap töltötte be első életévét. Korábban azzal a jelzővel illettem, hogy meglehetősen hisztis a kisasszony amellett, hogy testileg és szellemileg kiemelkedően fejlett kislány. Mára a hisztiszintje jelentősen lecsökkent és az a kis hiszti, ami maradt egyáltalán, általában valamilyen konkrét eseményhez kapcsolódik, amellyel kapcsolatban személyes ellenérzést él meg. pl. öltöztetés (valami okból ezen művelet alatt folyamatosan ordít) És persze akkor is, ha valamit nem kap meg, amit szeretne. Ettől a néhány dologtól eltekintve most már nagyon nyugodt, barátságos, tündéri kislány. Totyog ide-oda, minden érdekli és egyre többet osztja az észt :) Szombaton is nagyon jó kedve volt. Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a sok ajándékba. Ki is ütötte magát estére. Születésnapja óta pedig az evés és alvás terén is nagyon jól teljesít. Elvégre egy egyéves nagylánytól ezt már el is várhatjuk :)

RIP Michael Jackson

2009-11-01T13:59:00.000-08:00

This is it. Vasárnap megnéztem. Nem lehetett nem megnéznem. Már korai gyermekkoromban lenyűgözött, tizenévesen hatalmas rajongója voltam, később is mindig figyelemmel kísértem és talán még jobban értettem nagyságát, most pedig könnyekig meghatódtam. Egy ember, akiben isteni szikra lobogott. Hogyan is érthettük volna?

Sokan sokféleképpen vélekednek róla. Talán az egyetlen dolog, amit szinte senki nem vitat, hogy elképesztő zsenialitás lakozott benne. Minden idők legnagyobb hatású előadója volt. Világszerte énekesek, táncosok, előadóművészek millióit inspirálta - beleértve engem is. Vannak tehát dolgok, amelyeket nem lehet vitatni.

Bármilyen felvételt megnézhetsz róla, mindig képes megérinteni. Láthatod, hogy legyen az ismert politikus, énekes, színész, sportoló -világsztárok és kevéssé ismertek - vagy éppen saját koncertjének rendezője, jelenlétében olyan megilletődöttséget érezhetsz rajtuk, ami szinte felfoghatatlan. A közönség mintha egy másik dimenzióba kerülne abban a pillanatban, amint megjelenik akár a legnagyobb világsztárok között is.

Olyan hatással volt a szórakoztatás világára, amilyenre sem előtte, sem utána senki más. Úttörő volt. És minden, amit valaha csinált, ma is lenyűgöző, nem veszít aktualitásából. Általa bármi értelmet nyer. A rövid nadrág fehér zoknival már ifjúkoromban is főbenjáró bűn lett volna, rajta azonban ikonná vált. De csak rajta.

A film nagyon tetszett. Jobban megismertük. Egy kicsit. Láttuk hogyan dolgozik, hogyan készül élete utolsó turnéjára, amelytől megfoszttattunk. Érzékeny veszteség.

Láthattuk az embereket, akik körülveszik, szemükben alázattal, csodálattal és a hitetlenség döbbenetével, hogy egyáltalán bálványuk közelében lehetnek. Pedig ők is mindannyian szakmájuk csúcsán vannak, nem is dolgozhatnának vele máskülönben.

Láthattuk természetesen zsenialitását! Amiért az előadóművészet legnagyobb alakja lett. Énekelt és táncolt. Nem adott bele mindent, hiszen kímélte a hangját és erejét. ("Majd a koncerten.") De elrejteni nem tudta!!!

Láthattuk emberségét, amelyet sok kritika ért - ki tudja joggal-e vagy sem. Ahogy zenésztársaival, táncosaival és más munkatársaival bánt. "Szeretettel."

Tisztában vagyok vele, hogy ez végülis egy film. Senki nem akar rosszat mondani arról, aki csak nemrég távozott közülünk, pláne ha bizonyos üzleteti érdekek esetleg még ezt is diktálják. Nekem viszont őszintének tűnt a kép, amit kaptam. Egy szeretetteljes emberről, aki még mindig imád játszani, aki talán kicsit túl gyakran is használja, hogy "I love you". De hát kérem szépen! Lehet ezt elég gyakran használni?! Főleg, ha érzed, hogy ez kétségkívül IGAZ.

A pop királya:
http://www.youtube.com/watch?v=7ZTDe5S-HMU

Két, talán kevésbé ismert videó:

Csillagok háborúja, avagy istenadta zsenik, ha találkoznak:
http://www.youtube.com/watch?v=qSl3T2e_e3I

Jackson 5 és Diana Ross:
http://www.youtube.com/watch?v=lYVT3Gg_rek

RIP Micheal!
:( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :( :(

Egészség

2009-11-01T10:14:00.000-08:00

A hetem nem volt éppen egyszerű. Sikerült túlerőltetnem a csípőmet még előző hétvégén, amire aztán még rátettem egy-két lapáttal kedden. A vége az lett, hogy szerdától kezdve úgy tartottam az óráimat, hogy eléggé fájdalmas volt mozogni. Néha szinte úgy sántikáltam be az órákra - ott persze már nem nagyon sántíthatsz.
Mivel meglehetősen aktív életet élek, nagyon nem egyszerű megélnem, ha mozgásomban egy kicsit is korlátozva vagyok. Elég dilis leszek. A hétvégén elég sokat pihentem, magamhoz képest rengeteget. Mostanra sokkal jobban vagyok.
Hajlamos vagyok megfeledkezni arról - szerintem az emberek nagy része -, hogy nem vagyok sérthetetlen, sebezhetetlen, kikezdhetetlen. Az életmódom alapeleme a mozgás, ami nagyban hozzájárul az egészséges életmódhoz. Szinte a munkámon kívül nem is kellene mozognom. Fitten tart, amiért nagyon hálás vagyok. Fontosnak tartom ugyanis azt a fajta aerob edzést, amelyben nap mint nap részem van.
A táplálkozásra is egyre jobban figyelek. Legalábbis a rendszerességre. Húsból, ha lehet inkább szárnyast és halat eszek. Gyümölcsből és zöldségből kellene még egy kicsit többet és akkor teljesen elégedett lennék. Zavarónak tartom viszont azt a sok okosságot, amelyeket a legkülönbözőbb forrásokból hallok. Sok olyan elmélet, vélekedés van, amelyet piedesztálra emelnek, aztán néhány nap múlva megdöntenek, elutasítanak. Az ember már nem is tudja, mi a jó és mi a rossz. Lassan már ott tartok, hogy minden mehet a szemétbe, hiszen mindenben ott a remény és a kétség egyaránt. Nagyon nem jó ez így.
Így van ez egyébként az új influenza oltással is. Nem amellett akarok kampányolni, hogy erre szükség van, sem amellett, hogy nincs. Egy kedves tanítványom leveléből egy részletet kiragadnék, akinek a véleményében megbízom. Ő egyébként amellett, hogy mentőorvos, egy gyógyszercég alkalmazásában is áll. (mellesleg hamarosan befejezi a jogi egyetemet - így is lehet ezt csinálni :) )

"A lényeg, amiért írok, kicsit a média rossz infókat közvetített az emberek felé, egy kicsit szeretnék az eligazodásban segíteni. Ha van egy kis időd végig olvasni a levelem.Szóval, van a hagyományos influenza, ami ellen minden évben oltják az embereket. Ha átesel a fertőzésen, már pedig szinte mindenki átesik, mert legalább egyszer náthás tüneteink vannak szert teszel egy kis védettségre. Az új influenza ellen nincs védettség, mert 3 vírusból áll, 2-vel nem találkozott még a szervezetünk. Akár le is győzheti a szervezet a fertőzést, erre 10% esély van. A vakcina, oltóanyag nem legyengített, hanem elölt kórokozót tartalmaz. Tehát nem éled fel a szervezetben. Hallottam ilyet, h gyorsan kifejlesztették. Nem volt mit kifejleszteni, mert az oltásokat fél évszázada így gyártják, csak arra kellett várni, h a WHO beazonosítsa a vírusokat és megkezdhették a gyártást. A terhes nőknél volt, h adhatják nem adhatják és ez is bizonytalanságot kelltett. Ennek a tesztelése 21 nap, az idő letelte után tudták megmondani biztosan, hogy nem okoz magzati károsodást, de ezt az időt ki kellett várni. Aztán volt még, h nehézfém, higany mérgezést okoz, persze, minden oltás tartalmaz higanyt, ami mérgazést okoz, ha minden héten adnak 4 oltást.Én nem akarok kampányolni se mellette, se ellene. Elmondtam-talán nem bonyolultan- a válaszokat. Lehet, h el lehet kerülni, de Te is nagyon sok helyen megfordulsz, sok emberrel találkozol és ha ezen múlik a biztonság és a jövő érdemes megfontolni. Nem akarom a döntést Rád eröltetni. Ismerlek annyira, h tudjam érett, intelligens, okos felnőtt ember vagy és el tudod dönteni mit szeretnél."

Mindenesetre a levél üzenete nekem teljesen átjött és meggyőző. Nevezetesen:

Ismerlek annyira, h tudjam érett, intelligens, okos felnőtt vagy! :) (na jó, csak vicceltem!)

Az oltásokkal egyrészt persze volt már probléma az emberiség történetében, másrészt az egyik legnagyobb találmány volt amelyet fajunk saját szolgálatába állíthatott. Egyszóval, ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz :) !

2009-10-28T04:02:00.001-07:00

folyt. az előző bejegyzésből:
Hogy jók vagyunk-e, mint iskola? Mitől is jó egy iskola? A tanítványai tudásszintjétől? A tanítványai számától? A tanáraik hitelességétől és tudásától? A rendezvényeik szervezettségétől?
A tanítványok tudásszintje nagyon változó. Vannak szenzációsan ügyes, tehetséges tanítványaim. Ez persze ritka. Vannak olyanok, akik kifejezetten ritmus-rezisztensek :) , vagyis ellenállnak a ritmusnak, aztán olyanok is, akiknek a mozgáskoordinációja kevésbé jó. A legjobb és legkevésbé jó tanítványom között, ha egyáltalán értelmezhető lenne ilyen, hatalmas különbség van. Nem szeretném, ha iskolánkat a leggyengébb tanítványaink alapján ítélné meg bárki, ugyanakkor azt sem várom, hogy a legjobb tanítványaim által ítéljenek. A legbüszkébb sem a legjobb tanítványaimra vagyok, hanem azokra, akik önmagukhoz képest a legtöbbet tudtak fejlődni, még akkor is, ha ez abszolút értékben nem is jelent esetleg olyan kimagasló tudást. Az viszont egészen lenyűgöző, hogy egyes tanítványaim esetében milyen hihetetlen fejlődés tanúi lehetek hónapról hónapra.
Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy hozzánk nemcsak azok járnak, akik már eredendően jó képességekkel rendelkeznek a tánc terén, esetleg már korábban is táncoltak valamit. Éppen ellenkezőleg, sokkal többen vannak azok, akik soha életükben nem próbálkoztak a tánccal. Néhány tánciskolában azt érzem, hogy csak azoknak van esélyük, akik kifejezetten jó adottságokkal rendelkeznek. Nálunk mindenki megtanulhat, aki veszi a fáradtságot, odafigyel az órákon és kitart. Néhány tehetséges vagy táncos előképzettséggel rendelkező embert el is veszítünk amiatt, mert esetleg lassúnak tartják a haladást és nem tudják megélni azt az érzést, amiről a mi iskolánkban a salsa szól. Mindazonáltal hűek maradunk ahhoz az ötlethez, amiből a Salsa Fuerte kinőtt.
A tanítványok száma sem lehet mérveadó annak kapcsán, hogy jó-e egy iskola. Hiszen olyan sok tényező játszhat közre abban, hogy az emberek eljöjjenek az órákra. Pl. marketing vagy esetleg nincs más alternatíva :) Ugyanakkor azt gondolom, hogy az mégsem rossz ómen, ha az ember munkáját sokan kitüntetik figyelmükkel.
A tanárok hitelessége, tudása szerintem nagyon fontos dolog, de egy tanítvány számára, főleg, ha még nem mélyült el a salsából, nem biztos, hogy annyira jelentős tényező. Személy szerint, én nagyon fontosnak tartom, hogy hiteles legyek és azt hiszem ebben nagyon jól is állunk. De a tudásom mélységeiről csak közvetve szerezhetnek tudomást a tanítványok, nem azáltal, amit nekik tanítok. Szóval szerethetnék az óráimat anélkül is, hogy hiteles, autentikus tanár lennék.
A rendezvényeink szervezettsége fontos tényezője iskolánk sikereinek. Ez nagyban köszönhető Zsuzsinak, akinél alkalmasabb embert erre a feladatra keresve sem találhatnánk. Ráadásul ez egy olyan tényező, ami nélkül Európában az ember nem érhet el sikereket. Ha ez alapján kellene ítélni, akkor kétségkívül jó iskola vagyunk.
Összefoglalva, nem könnyű megítélni, hogy jók vagyunk-e vagy sem. Igyekszünk a lehető legjobban megfelelni minél több tanítványunk elvárásának, de mindenkinek persze úgysem tudunk. Sokan szeretnek minket, kitüntetnek bizalmukkal, időt, energiát és pénzt áldoznak arra, hogy nálunk táncoljanak. Szóval azt gondolom, valamit mégiscsak jól csinálhatunk, egészen addig, amíg ennek a bizalomnak eleget tudunk tenni.

Jók vagyunk?!

2009-10-28T03:01:00.000-07:00

Biztosan feltűnt már, hogy a munkám meglehetősen fontos részét képezi az életemnek. Igazából nem annyira tudom munkaként megélni, még ha esetenként eléggé fárasztó tud is lenni. Szeretetteljes, vidám közösségekkel dolgozom együtt, sokat táncolunk, viccelődünk, továbbképzéseket, tábort és partykat szervezünk és persze mindent elkövetünk, hogy tánciskolánkban a lehető legtöbbet adjuk az odalátogatóknak. Így történhetett, hogy rövid időn belül Magyarország legnagyobb tánciskolájává válhattunk. Ahhoz képest, hogy sosem akartam táncoktatással foglalkozni... :) (Nem találtam ugyanis perspektívikusnak, úgy éreztem a táncot nem becsülik eléggé Magyarországon (ez egyébként általánosságban így is van).) Aztán a salsában mégis valami olyan dologra bukkantam, amit érdemesnek tartottam arra, hogy minél több emberhez megpróbáljam eljuttatni. Ez a valami egyébként maga a tánc, illetve annak jellege. Amitől az egész olyannyira egyszerű, szórakoztató és közösségformáló.
Sokan degradálóan azt mondják, hogy a salsa nagyon egyszerű tánc. Talán még azt is ráfogják, hogy emiatt unalmas egy idő után. Ahogy ezt fent említettem, valóban egyszerű. Egyszerű megtanulni az alapokat és akár a partnereddel élvezhető módon táncolni. Viszont olyan mélységei vannak, amelyet laikusok és dilettánsok (sajnos ezek között jónéhány magyar "salsatanár" is van) elképzelni sem tudnak.
Megkérdezik tőlünk rendszeresen azt is, hogy miért fordítunk olyan sok energiát, időt és pénzt a képzésünkre. Egy tanítvány ezt már egyáltalán nem várja. Pláne egy kezdő. Így is úgy is jóval a tanítványaink előtt járunk tudásban, szemléletben.
Igenis fontosnak tartjuk, hogy hitelesek legyünk a tanítványaink előtt, de persze ennél egy sokkal önösebb érdek is vezérel, nevezetesen, hogy össze sem hasonlítható táncos élményt és mélyebb megélést nyújt a mélyebb, autentikusabb tudás. De furcsán érezném magam akkor is, ha csak néhány órával járnék előrébb a tanítványaimnál.
Nagyon sok olyan tanár van, aki semmiféle energiát nem fordít arra, hogy a legkevésbé is hiteles legyen. Néhányan közülük kevesebbet tudnak a salsáról, mint amennyit én egy hónap alatt elfelejtek :) Sokan egyértelműen azért tanítanak, mert a salsa divatos tánc és úgy gondolják, hogy ripsz-ropsz megtanulható és tanítható, bármennyire stílusidegen, pedagógiailag megalapozatlan módon is. Elég furcsa azt hallani, hogy más tánciskolák tanárai a mi oktató videóinkról tanulják a figurákat, amelyeket az adott héten tanítanak tanítványaiknak. Néhányan még subscriber státuszban is vannak a videóinknál (ez azt jelenti, hogy automatikusan értesítést kapnak, ha új tartalmat töltünk fel). Elég gáz! Eleinte zavart, hogy őszinte legyek, ezért is nem akartuk feltölteni a figurákat, sorokat. Aztán azt mondtuk, maradjunk hűek ahhoz az elvhez, ami iskolánk sikerének - szerintem legalábbis - egyik alapköve. Ne mással foglalkozzunk, hanem magunkkal! Sokkal fontosabb, hogy segítsem, támogassam a saját tanítványaink fejlődését ezekkel a videókkal, mintsem azzal foglalkozzak, hogy ki mire használja ezeket. Az elmúlt néhány évben milliós nagyságrendű nézettségnek örvendtek a videóink Argentínától Malájziáig, annak ellenére is, hogy akkor még közel sem táncoltunk olyan szinten mint ma (ráadásul a videók célja is inkább a figurák egyszerű követhetősége volt).
Egy két példa:
http://www.youtube.com/watch?v=gJb8_rzgkJg
http://www.youtube.com/watch?v=ZvF92U9vi7U&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=3GTyEEGYDlo

Hogy jók vagyunk-e, mint iskola? Mitől is jó egy iskola? A tanítványai tudásszintjétől? A tanítványai számától? A tanáraik hitelességétől és tudásától? A rendezvényeik szervezettségétől?
(folyt. köv.)

Hétfő

2009-10-26T15:51:00.001-07:00

Hál'Istennek számomra a hétfő nem egy olyan nap, amelyet inkább átlapoznék. Tudom sokan nem éppen örömmel néznek a hétfői nap elé. (a zalaegerszegi, győri és pesti salsások között mondjuk sokan várják már szerintem a hétfőt, hiszen akkor van a salsaórájuk)
Ma is nagyon kellemesen telt a hétfőm, már Szombathelyen (mivel vasárnap hazautaztam). Édesapám pl. otthon volt, hiszen Ausztriában, ahol dolgozik, munkaszüneti nap volt. Ráadásul a húgomék is átjöttek Szoszival (keresztlányom) már egész korán. Szonja néhány nap múlva már egy éves lesz és egyre barátságosabb. Tündéri.
Elmentünk sétálni egy nagyot, vadkacsákat etettünk, na meg a húgommal beszélgettünk közben, ami nagyon jó volt. Örülök, hogy boldog. Nagyon szép, harmónikus a családjuk, ami tekintve, hogy másfél hét után döntöttek férjével Robival a házasság mellett, sokaknak talán meglepő lehet. Én nem tartom ezt annyira meglepőnek, hiszen az igazi lehet, hogy éppen így érkezik és akkor már nem is marad kétség. Húgom hangot adott abbéli félelmeinek, hogy hogyan is fogok én normális lányt találni magamnak, hiszen ez manapság olyan nehéz. Szerintem nem annyira. Sok olyan nőt ismerek, akiket csodálatos embernek tartok. Ez persze nem szükségszerűen elég ahhoz, hogy két ember összekösse az életét. Talán nem könnyű megtalálni a másik felünket, de mindig azt kérdezem a csüggedőktől, akik elkeseredve mesélik, milyen nehéz manapság párt találni: Ha azt keresed, ami talán a legértékesebb dolog az életedben, akkor hogyan várhatod, hogy könnyen adják?...
A legnagyobb hiba, amit elkövethet az ember, a megalkuvás. És nagyon csábító dolog, hiszen ha körülnézünk, nem éppen szívderítő, ahogy az emberek nagy általánosságban egymással bánnak, amilyen értekeket vallanak, ahogy egyre inkább képtelenek távolabbra nézni saját maguknál. Kockázatos dolognak tűnhet ragaszkodni az ideáinkhoz, ezért könnyebb megalkudni.
De lehet, hogy csak rossz helyen keresgélsz, lehet, hogy túl türelmetlen vagy, esetleg nem vagy kész, még fejlődnöd kell valamiben. A fejlődés szükségessége pedig nem attól függ, hogy 20, vagy éppen 40 éves vagy.

Aztán délután elővettem a régi családi fotógyűjteményeket és megnéztem a régi videófelvételeket (elsősorban táncos múltamról). Arra gondoltam, hogy ha sikerül digitalizálni, feltöltök néhányat a blogomra. Annyira sokféle felvétel van, talán érdekelne benneteket, kedves olvasóim. Főleg azokat, akik nálam tanulnak táncolni. Hiszen láthatnátok, hogy miből lett a cserebogár. Jókat nevetnétek :) :) :) Az tutti! Balázska és a nyuszi-boogie!

Este természetesen Zalaegerszegen jártam. Még mindig jó a csapat! :)

Fárasztó hét :)

2009-10-25T14:14:00.000-07:00

Meglehetősen fárasztó, de élményekben gazdag hét van mögöttem.

Az óráimon már a kezdők is kezdenek rákapni a salsa ízére, mondhatom, hogy minden városomban a várakozásomnál jobban haladnak. Hétközben hagyományosan sokat táncolok, de most a hétvégére is kijutott bőven, mivel egy nagyszerű kubai táncos Chiqui Dixon és felesége Kristine tartott egy egészen kiváló afro workshopot. Az afro táncokat a salsa legjelentősebb előfutáraként kell elképzelni és a salsában, mint zenében és mint táncban egyaránt markánsan megjelennek az afro elemek. (jobb esetben legalább is :) )

A továbbképzésen szombaton és vasárnap is 4-4 hatvan perces órát kaptunk tanárainktól, akik nagyon érthetően, rendkívül élvezetesen és elképesztő hitelességgel jelenítették meg számunkra a legkülönbözőbb afro táncokat. Számomra nem volt teljesen ismeretlen a műfaj, hiszen viszonylag sokat foglalkoztam már vele, de természetesen így is rengeteget tanultam, új megközelítéseket, látásmódot ismerhettem meg. Életem egyik legjobb táncos workshopja volt és amellett, hogy végigtáncoltam (ez workshopokon, kongresszusokon ritkán fordul elő), nagyon élveztem is. A táncosok tudásszintje is egész jó volt. Talán azért is, mert akit a salsa mellett az afro is érdekel, az valószínűleg mélyebben érintett a témában és talán jobban ért is hozzá. (nem meglepő, hogy a jelenlevők nagy része rendszeres látogatója Magyarország legigényesebb és legjobb kubai salsa partyjának - hát persze, hogy Dj Tombao Széchenyi-kertes partyjáról van szó :) )

Chiquitől korábban tanultam már afrot és rumbát, de most valahogy egészen más arcát ismerhettem meg és Kristine is lenyűgözött minket kedvességével, amely ugyancsak hiteles tánctudással párosult. Egészen kiváló volt közöttük az összhang és a hangulat úgy összességében is egészen szeretetteljes volt. Chiqui egyébként havannai származású, és korábban a Conjunto Folklorico táncosa és koreográfusa volt, ami igen nagy szó. Egyébként 62 éves, ami a mozgásán a legkevésbé sem látszott. Le a kalappal a tudásuk és teljesítményük előtt. Magyarországon sokan példát vehetnének arról az alázatról, ahogy viselkedtek, ahogy megmutatták és átadták tudásukat és amilyen szeretettel és lelkesedéssel viszonyultak tanítványaikhoz. Biztos vagyok benne, hogy én magam is több lettem általuk. Köszönöm!

Egy rövidke videó róluk: http://www.youtube.com/watch?v=Skui9VSdbE4

Como camina, así cosina...

2009-10-23T10:34:00.000-07:00

Ma Lady Style workshopon vehettek részt iskolánk hölgytanulói. Ezt a képzést - amelyet egyébként iskolánk egyik vezető tanára Zsuzsi tartott, aki mellesleg a "testvérbarátom" (olyan közeli barát, mintha az ember testvére lenne) - abból a célból tartjuk, hogy a lányok olyan stilisztikai elemeket tanuljanak, amellyel színesíthetik táncukat nőiségüket kidomborítva. Több mint 80 lány vett részt a rendezvényen (ennyien fértek be) és nagyon jól sikerült. Zsuzsi igazán kitett magáért, nagyon szépen felépítette az óráit, nagyon jól válogatta ki a tananyagot és gyönyörűen be is mutatta. Azt hiszem igazán sokat nyerhettek azok, akik eljöttek.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy az ember mindent megtegyen mozgása fejlesztéséért, erősítse testtudatát, javítsa mozgáskoordinációját, és nemcsak a tánc miatt. Az ember tartása, mozgása rengeteget elárul a személyiségéről. Azt hiszem, ez nem egy újkeletű megállapítás. Mivel jómagam már több mint 20 éve foglalkozom tánccal, vagyis a mozgás egy kifinomultabb megnyilvánulási módjával (ráadásol erőteljes elemzői hajlammal vagyok megáldva), nagyon sok következtetést tudok levonni nemcsak valakinek a táncából, hanem egyáltalán a tartásából, mozgásából. Ezek a következtetések jobbára meglepően helyesnek is bizonyulnak. Néha nem is könnyű szavakba önteni a benyomásaimat. Nagyon egyszerű meglátni valakinek a mozgásában, járásában, tartásában a zárkózottságot, az őszinteséget, a szemérmességet, a szégyenlősséget, az önbizalom hiányát, a túlfűtött szexualitást :), stb., vagy éppen ezek ellenkezőjét.
A címben egy kubai közmondást idéztem, amelyet nagyjából a következőképpen fordíthatnánk:
"Ahogy jár, úgy főz" (Kubában persze a "főz", a legkevésbé sem csak a főzést jelenti :) - főz=szexuális érintkezést folytat :) ) Ez is egy rendkívül kifejező mondás, hiszen elképesztő módon árulkodik egy nő mozgása a szexusáról. Sokszor egy egyébként esztétikus nő is kiábrándító tud lenni, ha a mozgása nem harmónikus.
Ha elfogadjuk, hogy az ember személyisége kifejeződik a mozgásában, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy személyiségünk változásával változhat a mozgásunk is. Sőt, még egy lépéssel tovább merészkedek, ha a testedet megtanulod használni, fejleszted a mozgáskoordinációdat, a személyiséged is fejlődni fog. Talán ez tűnhet a legkevésbé hihetőnek, de higgyétek el, hogy több ezer tanítványt látva egyértelműen meg tudom erősíteni ezt.
Ráadásul a mozgásunk, akár tudat alatt is, erősen befolyásolja azt, hogy mások hogyan észlelnek minket. Egy összeszedettebb, harmónikus mozgású ember sokkal vonzóbb, még akkor is, ha konkrétan nem is tudod, hogy mi van rád ilyen hatással.
Ha javítasz a mozgásodon, tartásodon, javítasz az egészségeden is. Amikor először jártam az Egyesült Államokban (tánc kapcsán), az egyik tánctanárom és kedves barátom elvitt egy olyan masszázsra, ahol a tartásodat próbálták helyrerakni egy hosszabb időtartamú kezeléssorozattal. Az egy alkalmas kezelés célja számomra inkább csak az volt, hogy közelebb vigyen a testem működésének megértésében, de megdöbbentő volt látni, hogy mások a legkülönbözőbb - a hibás testtartással látszólag össze nem függő - betegségekből gyógyultak meg azáltal, hogy a tartásukat optimális helyzetbe állították vissza pusztán az izomzat masszírozásával. És hibás tartás alatt itt most nem arról beszélek, amit orvosi értelemben annak minősítenek.
A mozgáskoordinációdat fejlesztve a mindennapi életedet, tevékenységedet is nagyban megkönnyítheted. Nagyon hatékonysággal tudsz elvégezni bizonyos feladatokat akár a munkahelyeden, akár a háztartásban vagy akár az ágyban :)
A salsaóráimon a bemelegítést általában izolációs gyakorlatokkal kezdjük, ahol az egyes testrészeinkre elkülönítve koncentrálunk, megpróbáljuk függetleníteni őket mozgás közben más testrészeinktől. Ezek a gyakorlatok rendkívüli módon fejlesztik a mozgáskoordinációt, sokan mégis félvállról veszik ezt, éppencsak ímmel-ámmal vesznek részt a gyakorlatokban. Pedig azt is láthatjátok, hogy én magam mindig teljes erőbedobással csinálom őket minden egyes órámon (pedig talán még jobban is csinálom, mint a többség :) ). Talán azért, mert értelmét látom a dolognak.
A mozgásunkat alapjaiban változtatni meg sokkal nagyobb kihívás, mint lépéseket, figurákat megtanulni, ugyanakkor a fent említett okokból és a mozgás élményének köszönhetően többet is nyerhetünk vele.
A mai továbbképzésen is voltak sokan, akik számára nem volt egyszerű követni a mozgásokat (persze ilyenkor nem is az a cél, hanem az, hogy legyen mit gyakorolni később), de mindenki elkövetett minden tőle telhetetőt. Öröm volt nézni a lelkesedést és akarást. Iskolánk lányai összességében felülmúlták várakozásainkat. Remélem, hogy továbbhaladnak majd a megkezdett úton, ami nem rövid..., ellenben hosszú. :) :) :)

Mi kell a nőnek?

2009-10-21T18:40:00.000-07:00

Az ember manapság össze van zavarodva, hogy mi is kell a nőnek. Azért is merült fel a téma itt a blogomon, mert ahogy már elég sokszor a tegnapi pesti salsa-órámon is előjött a kérdés a tánccal kapcsolatban, és ez szinte egyenes leképezése a nagybetűs ÉLETnek. A lányok sokszor panaszkodnak a fiúkra és ki is fejezik nemtetszésüket feléjük néha verbálisan, néha csak egy fintorral vagy szúrós nézéssel. (persze a fiúk sem sokkal jobbak a Deákné vásznánál, bár ők általában kicsit később ébrednek öntudatra :), de arról majd máskor) A leggyakoribb panasz: "Nem vezetnek a fiúk!"

Van benne valami. Képzeld el a helyzetet! Szegény férfi megérkezik a salsa órára. Noha első körben minden porcikája tiltakozott ellene, az asszony vagy esetleg a barátok kedvéért döntött egyáltalán az első órán való részvétel mellett (ráadásul lehet, hogy éppen a Bajnokok Ligája Debrecen-Liverpool mérkőzését adja a TV, amiről persze lemarad). Nem érzi magát túl komfortosan, hiszen az első órákon mindenki megilletődött egy kicsit. Noha soha nem táncolt, arra kényszerítik - a tanár az asszonnyal karöltve :) -, hogy olyan mozgásokat hozzon létre, amelyek az emberi test törvényeinek első látásra teljességgel ellentmondanak :) . A lépések elsajátítása mellett ráadásul vezetnie kell a nőt, hiszen enélkül a tánc aligha működik, főleg, ha a tanár nem mondja, hogy mit csináljon. A hölgyek pedig elvárják, hogy vezessen. Persze ki szoktam állni férfitársaim mellett és türelemre intem a hölgyeket. Ugyanakkor néha érdemes más szemszögből is megvizsgálni a dolgot.

Néha a hölgyek nem is adják meg a vezetés lehetőségét a férfiaknak. Keményen, mereven tartják magukat, sietnek, önállóan hajtják végre a figurákat, így nem érzékelik a férfi adott esetben tényleg kevéssé erőteljes vezetését.

Talán érzitek a párhuzamot a való élettel. Cseppet sem szeretném mentegetni a férfiakat. Manapság a férfiak nagy része egészen másképpen kezeli a nőket, mint korábban. Az elsődleges felelősség nyilván a férfié. Azon viszont talán érdemes elgondolkodni, hogy a nők hagyják-e magukat "vezetni"? (emancipált, szingli olvasóim nyilván megkérdezik most, miért is kéne vezetnie a férfinak a való életben)

Pedig biztos vagyok benne, hogy a nők nagy részében igenis ott lappang az igény, hogy olyan férfi legyen a társuk, aki "vezet". Dominánsan nyilvánul meg a kapcsolatban, képes döntést hozni, akire fel lehet nézni és akinek helyén van az önbecsülése. Ehhez viszont sokszor a nők is hozzátehetnek valamit. Teret adhatnak a férfinak, jelezhetik, hogy szükségük van rá, még akkor is, ha önállóan is boldogulnának az élet kihívásaival. Néha talán nem megy könnyen a dolog, hiszen a párkapcsolatokon kívüli egyéb fórumokon (pl. munkahelyen) talán elvárják az önállóságot, a keménységet. Ahogy sajnos a salsában is megjelenhet mindez, úgy a párkapcsolatba is könnyen átviszi az ember. De lehet gyakorolni azt a szerepet, amikor a nő igazán nő lehet és ezzel hozzásegítheti a férfit, hogy ő viszont férfi lehessen. Türelemre mind a táncban, mind az életben szükség van, ahogy arra is, hogy túl tudjunk lépni a mélyen gyökerező megszokásokon. Sok sikert!

John Legend

2009-10-21T16:53:00.000-07:00

Sokan kérdezik tőlem, hogy az életemben csak a salsának jut-e hely. Távolról sem. Nagyon sok más zenei irányzatot kedvelek, szinte minden stílusban vannak hozzám közel álló zenék. Mostanában egy fantasztikus hangú előadót hallgatok előszeretettel, leginkább az autóban, ahol elég sok időt töltök. Az úriember neve John Legend. Ha nemrég megkérdezted volna ki ő, nem valószínű, hogy névről be tudtam volna azonosítani (nyilván én vagyok műveletlen zeneileg), bár egy-két száma azért ismerősen csengett volna.
Aztán Augusztus 8-án a new york-i Madison Square Gardenben volt szerencsém részt venni a koncertjén. Valóban szerencse volt, hiszen a cél az volt, hogy jó lenne elmenni a MSG-be valami eseményre (itt játszik pl. a New York Knicks kosárcsapata, de itt szokott lenni az NBA all-star gálája is és persze hatalmas koncerteknek is otthont ad). Mivel amikor kint voltam, a legjelentősebb esemény ez a koncert volt, úgy döntöttünk útitársammal Zolival, hogy benevezünk rá. Én nem is annyira akartam menni, sokkal inkább Zoli unszolására döntöttünk mellette. Az egyik legnagyobb new-yorki élményemet szereztem végül ezen a koncerten és azt sem bánom, hogy egy héttel lecsúsztunk a Britney Spears koncertről :)
John Legend nagy sztár az Egyesült Államokban, joggal. És énekesi nagysága mellett, egy szerény, kedves srác ült le a zongorához (amin játszani is tudott ráadásul :) ) Nem voltak sztárallűrök, magamutogató, színpadias gesztusok, csak kijött egy egyszerű sportzakóban, fehér ingben, zongorázott és énekelt. Persze a vizuális effektek az MSG-ben azért megvoltak, de nem ezen volt a hangsúly. És szenzációs sztárvendégekkel találkozhattunk: Kanye West, Estelle, Buju Banton, India Arie (ő volt az "előzenekar") stb.

Íme egy két zene John Legendtől az Evolver című lemezéről. Most ez a kedvenc és erről is a kedvenc zenék a teljesség igénye és a legismertebb dalok nélkül:
http://www.youtube.com/watch?v=iWsVg-zvsoU
http://www.youtube.com/watch?v=hWfLZQGqu-0
http://www.youtube.com/watch?v=vbcaZ1Uy0mM&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=SHwxigD9yLw&feature=related

Konkrétan a koncerten készült felvételek:
Green Light (ez biztosan ismerős)
http://www.youtube.com/watch?v=Ob-FNljOjmI
Kanye West, Estelle, John Legend (ütős kis meglepi volt :) ) American Boy
http://www.youtube.com/watch?v=V-R7D1s3mcs&feature=related

És végül egy gyönyörű, megható pillanat az "előzenekar" India Arie koncertjéről, amikor India felhívta énekelni édesanyját a színpadra. (3:45-nél) A ház majdnem összedőlt a hangorkántól, volt honnan nem messzire esnie az almának :) (és John Legend még csak ezután jött :) )
India Arie - Ready for love
http://www.youtube.com/watch?v=TblwQzUsfLM&NR=1

Családom

2009-10-20T06:37:00.001-07:00

Jelen pillanatban éppen Szombathelyen vagyok a családomnál. Este itt tartok órát.
Ahogy korábban említettem, régebben a húgom tartotta az itteni és zalaegerszegi órákat, de én is sokszor részt vettem rajtuk, ha éppen itthon voltam. Később, azért is vállaltam fel ezeket az órákat, mert nagyon fontos számomra a családom. Így hétfőn és kedden nagyrészt Szombathelyen vagyok, de természetesen sokszor a hétvége egy részét is itt töltöm.
Az emberek többségének fontos a család, mégis úgy érzem a miénk igazán különleges. (lehet, mindenki így érzi a sajátjával kapcsolatban:) ) Úgy érzem, hogy a legnagyobb érték, amit kaphattam - és Istennek hála, sok csodálatos dolgot kaptam -, maga a család, ahová születtem. A szüleim odaadása, önfeláldozó szeretete, amely nem ismer határokat, olyan biztonságot teremtett, amit csak később voltam képes felfogni. Csak remélni tudom - bár a kétségek sokszor kínoznak -, hogy legalább megközelítőleg hasonló önzetlen szeretettel tudjak lenni majdan saját gyermekeim iránt, nem mellőzve adott esetben a szigort és a következetes nevelést sem. Amivé lettem, azt elsősorban a családomnak köszönhetem, amely persze csak húgommal, Petrával teljes, aki ugyancsak ebben a bennsőséges családi környezetben lett emerré, nővé, anyává. Mindig megkaptunk mindent, ami fontos volt testi, lelki és szellemi fejlődésünk szempontjából, ha úgy ítéled meg, kedves olvasó, hogy ez a fejlődés végeredményében mégsem volt egészséges :), akkor az már nem a szüleim hatásának köszönhető. :)
Talán a fent említettek megmagyarázzák azt is, hogy miért is vagyok olyan sokat Szombathelyen, miért alakítottam úgy az életem, hogy egy kis szeletében a munkám is ide kössön. Soha nem tudtam elképzelni, hogy hosszabb ideig külföldön dolgozzak, bár kósza elképzelések, sőt, konkrét szárnyaszegett próbálkozások is voltak, de mindig visszahúzott elsősorban a családom, bár a hazámat is nagyon szeretem.
Talán csöpögősnek találod a leírtakat, amit még hosszan folytathattam volna, de nem találtam kifejezőbb leírást arra, amit számomra a család jelent.

Pletykák

2009-10-17T10:08:00.000-07:00

Mielőtt nagy lelkesedéssel rákattanna mindenki a témára, abban reménykedve, hogy szaftos részletekkel szolgálok a környezetemben zajló történésekkel kapcsolatban, el kell mondjam, nem pletykákat kívánok megosztani veletek, hanem magukról a pletykákról írnék, amelyek mindannyiunkat érintenek. Aki pedig az enyémhez hasonló munkával foglalkozik és sok ember érdeklődése kíséri tevékenységét, sokkal inkább céltáblája lesz a szóbeszédeknek. Nem is azért írok, hogy eloszlassak pletykákat bárkivel vagy bármivel kapcsolatban, hiszen, ahogy mondják, "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél", noha egyes emberek képzelete, vagy egyes emberek rosszindulatának mélysége egészen elképesztő, hajmeresztő történeteket eredményez. Azért is ragadtam billentyűzetet a témával kapcsolatban, mivel a héten is sok érdekeset hallottam, noha meglepő módon jómagam nem voltam érintve a különböző témákkal kapcsolatban. Meg is kell néznem a népszerűségi indexemet! :)
A leggyakoribbak persze a párkapcsolatokkal és azok alakulásával összefüggő pletykák. X viszonya Z-vel, Z viszonya Y-nal, Balázs viszonya X-szel, és Y-nal és Z-vel :) :) :)
Volt idő, amikor azt mondtam volna, hogy a velem kapcsolatos pletykák általában igazak (néha poénból még most is mondom), de ez a feltevés persze teljes mértékben megdőlt. Egyszer pl. azt mesélte az egyik tanítványom (kémem :) ), hogy a nőügyeim volt az egyik felmerülő téma egy összejövetelen, amit a tanítványaim szerveztek. Számba vették, hogy adott időben a tánciskolám tanítványai közül éppen kivel volt már biztosan valami. Öt név merült fel és bármily meglepő az öt név közül egyikkel sem volt semmi. (Pedig lett volna olyan, akivel nem bántam volna :) :) :) ) Egyébként van egy félig-meddig szabály, amit még én találtam ki anno, hogy tanár és tanítvány között ne legyen kapcsolat. Aztán kiegészítettük (nem miattam) azzal, hogy megalapozott, akár tartós kapcsolat reményével kecsegtető dolgoknak persze nem állunk útjába.
Álszentség lenne azt mondani, hogy a fenti szabályt mindig betartottam. Főként azért is, mivel az életem olyan szorosan függ össze a salsával és iskolánk életével, hogy irreális kikötés lenne ez. Azt viszont elmondhatom, hogy öt év alatt a pletykák, csak elenyésző töredékük esetén rendelkeztek némi igazságalappal.
Volt olyan pletyka, amelyet egy poénnak szánt e-mailem indított, amelyben arról írtam valakinek viccből, hogy elég nehéz az életem, mert kint van Kubában a feleségem és 8 gyönyörű félvér gyerekünk és nagyon ritkán láthatom őket, mert nem engedik őket Kubából Magyarországra utazni. Persze ez is terjedni kezdett különböző formákban, bármily meglepő. Mivel nem célom eloszlatni a pletykákat, Rád bízom kedves olvasó, hogy hitelt adsz-e a történetnek ;)
Aztán vannak olyan pletykák, amelyek elég hajmeresztőek és ilyenkor abban reménykedem, hogy azok számára is hajmeresztőek, akiknek rosszindulattól fűtve elmesélik ezeket. Nemrégiben pl. azt hallottam, hogy meleg vagyok. :) Ez önmagában még nem is lenne olyan hajmeresztő, hiszen a táncosokra ezt gyakran rámondják (tanártársaim közük ezt már mindenki megkapta :) ) Még csak nem is sértés, mivel ha annak venném, akkor azt jelentené, hogy diszkriminálom a melegeket, akikkel semmi bajom egyébként. Maga a szándék, amivel ezt a pletykát terjesztik - adott esetben a barátaim, tanítványaim előtt -, a sértő. Ráadásul a pletykát terjesztő illető - akivel véletlenszerűen ugyanazon a kétnapos rendezvényen vettem részt -, konkrétan azt is meghatározta, hogy az adott rendezvényen három férfival is el-eltűntem bizonyos időszakokra :P És az illető férfi - a várost, ahonnan származik inkább nem nevezném meg, de M-mel kezdődik :) - ezek után még hajlamos lett volna bratyizni velem. Lehet, hogy tetszem neki?! :) :) :)
Iskolánk vezetőségét és tanári karát is sokszor megtalálják a pletykák, ezek eleinte eléggé zavartak minket, de már kezdünk napirendre térni felettük. Hozzászoktunk. Nem szoktak viszont hozzá azok az emberek, akik valamilyen oknál fogva közelebb állnak hozzánk, mint az átlag tanítvány. Pl. azért mert nagyon szeretjük őket, mert nagyszerű emberek, mert lelkes táncosok vagy bármi más okból kifolyólag. Ők is sokkal gyakrabban lesznek a rosszindulatú pletykák céltáblái, viszont őket ez sokkal kellemetlenebbül érintheti, hiszen nem szoktak hozzá. Ez már sokkal jobban zavar.

Tegnap

2009-10-16T01:26:00.000-07:00

Tegnap, vagyis csütörtökön szokásomhoz híven Miskolcon jártam két kedves tanítványommal Anikóval és Sziluval. (Ja, egyébként Szilu jól van, tegnap már nyoma sem volt az előző napi betegségének. Viszont jól mutatta, hogy egész sokan olvashatják a "blogom", mivel rengeteg telefont kapott, érdeklődtek felőle a többiek, akik a blogomból értesültek a szerdai eseményekről.)
Nagyon jó hangulatban teltek az órák. Miskolc különleges városom abból a szempontból, hogy sehol máshol nem állnak be annyian táncolni a magasabb szintű tanulók közül az alacsonyabb szintű órákra, mint itt. Nagyon sokan bejönnek a terembe már 6 óra előtt és csak hármonegyed tízkor jönnek el, amikor vége az oktatásnak és zárják a termet. Az emberek így érezhették magukat egy római fürdőben, amely nemcsak a fürdőzés célját szolgálta, de a társadalmi érintkezés egyik fő fóruma volt a Római Birodalomban :) Már eleve úgy kezdődött a dolog, amikor elkezdtem járni heti rendszerességgel Miskolcra (nem ez volt a terv eredetileg, hiszen vannak és voltak is tanáraink, tanárjelöltjeink Miskolcon), hogy olyan érdeklődést és elismerést kaptam a tanítványoktól, hogy hétről-hétre újra és újra elindultam, noha rábízhattam volna az órák megtartását akkori tanárunkra Sztofán Zsuzsira és így csak néha tettem volna tiszteletemet az ottani órákon. Aztán hamarosan már ott tartottunk, hogy heti rendszerességű programom lett a miskolci óra, amit töretelen lelkesedéssel hálálnak meg a tanítványok. Különben is: "felelős vagy azért, amit megszelidítettél." :) Megismertettük a tanítványokkal a salsát és most már felelősségünk, hogy hódolhassanak ennek a táncnak, amely sokuk életének fontos részévé vált, persze nemcsak Miskolcon, hanem sok más városban is. Talán közhelyesen hangzik, de olyan sok jót kaptam a Salsa Fuerte közösségétől, hogy azt felsorolni is nehéz lenne. Rengeteg szeretet, tisztelet és megbecsülés áramlik felénk a tanítványok részéről. Nagyon sok kedves ismerőst, barátot szereztem iskolánk tanítványai közül és minden városba örömmel megyek, mert örömmel jönnek az emberek táncolni hozzánk és engem is örömmel fogadnak.
Nyilvánvalóan nem mindenki kedvel. Számomra viszont sokat jelent, hogy azok az emberek is megtisztelnek jelenlétükkel az óráimon, akik nem kifejezetten kedvelnek, esetleg némi ellenérzést kelt bennük közvetlen, "némi" exhibicionizmust sem nélkülöző stílusom, amelyet tanárként büszkén vállalok. Valakit például az idegesít, hogy folyton mosolygok, kivéve, amikor nevetek. :) Néhány embernek persze eleve derogál, nevetni, együtt kiabálni (una bulla) a többiekkel, noha a többség ezért is jár hozzánk. Ha mindezek ellenére valaki eljön az órámra, akkor az valahol mindenképp elismerése tanári és/vagy szakmai kompetenciámnak. Aki csak csajozni/pasizni jön, az sokáig úgysem marad :)

Hosszú nap

2009-10-14T16:06:00.000-07:00

Hosszú és kimerítő napon vagyok túl. Aki olvasta egyik korábbi bejegyzésemet, az tudhatja, hogy ezen a héten két kedves tanítványom velem tart Zalaegerszegről, hogy végigjárják velem azokat a városokat, amelyekben a héten tanítok.
Ma Pesten voltak óráim, amelyek nagyon jól sikerültek, nagyon jól halad mindkét kezdő csoportom és szuper a hangulat. Persze a nap nem is emiatt volt kimerítő, hanem mert Szilu, egyik zalaegerszegi vendégem eléggé lebetegedett. Egész nap egy falatot sem tudott enni és egy korty víz sem maradt meg benne, mindent kihányt. Már félő volt, hogy kiszárad, úgyhogy úgy döntöttünk, irány az ügyelet. Az ügyeleten megvizsgálták és továbbküldték a Péterfy kórkáz sebészeti osztályára. Szóval egyáltalán nem volt vicces a dolog.
Hál'Istennek nem találtak nála semmi komoly problémát, így elengedték és most már mondhatom, hogy szinte teljesen jól van.
Érdekes tapasztalat volt, hogy az egészségügyről alkotott véleményemet teljes mértékben felülírták a történések ebben az esetben. Az ügyeleten rögtön fogadták Szilut. Azonnal tovább is küldték a kórházba, ahol szinte rögtön meg is vizsgálták, készítettek ultrahangot is. Gyorsan elkészültek az eredmények és állítólag mindenki rendkívül kedves volt. Az orvosok (ügyeletes, kórházi), a betegkísérő, a nővérek, az asszisztensek, még a kórház előtt beszélgető betegek kisebb csoportja is :)
Annyit panaszkodunk a magyar egészségügy állapotával és oly sok minden mással kapcsolatban (és sokszor persze van is rá okunk), néha azonban örülhetnénk is annak ami jó, beszélhetnénk, írhatnánk róla, de először talán kezdhetnénk azzal, hogy egyáltalán észrevesszük ezeket a jó dolgokat is.

Nem unod még?!

2009-10-13T02:23:00.000-07:00

Ezt Tőled is kérdezhetném kedves olvasó, de ezt kérdezik tőlem néhányan az ismeretségi körömből is. Már az is meglepő sokak számára, hogy csak salsával foglalkozik tánciskolánk.
"Hogy lehet ennyi időt tölteni egy tánc elsajátításával? Hogy nem lesz unalmas mindig ugyanazt táncolni?"
Aki rendszeres látogatója óráinknak, csak mosolyog ezeken a kérdéseken. Aki régebb óta jár hozzánk, az már a hasát is fogja a nevetéstől. Aki pedig a továbbképzéseink, workshopjaink rendszeres résztvevője, lehet, hogy kissé meg is orrol a fenti kérdések miatt, hiszen tudja, hogy a salsa milyen elképesztően komplex tánc, és amíg élvezhető szintre jutni benne talán a legegyszerűbb szinte az összes tánc közül, addig mélyebb rétegei elképesztő távlatokat nyitnak az arra fogékony ember számára. Az órákon kezdetben szinte csak a felszínt kapargatjuk, noha próbálunk egyre több autentikus ízt, érzetet átadni már az alacsonyabb szinteken is.
Tanárként azt is kérdezik tőlem, hogy lehet, hogy nem unom még századszorra elmagyarázni a dile que no-t (ez a salsa egy alapfigurája). Egyáltalán nem unom. Két okból kifolyólag:
Az egyik ok, hogy mindig másnak tanítom. Más és más csoportoknak. Az oktatás interakció, tehát nem csak arról beszélünk, hogy én leadom az anyagot, hanem csoport felveszi az információt, reagál, impulzusokat ad, amelyekre nekem kell visszacsatolnom. Minden csoportnak más a dinamikája, más a fejlődési üteme, a hangulata, a hozzáállása, ezért minden kezdő óra különbözik egy másiktól. Még az sem mindegy, hogy hétfőn vagy éppen pénteken tartom az órát. Fél 6-kor, vagy 8 órakor. És még folytathatnám.
A másik ok, hogy folyamatosan fejlődök, változtatok az adott figurák magyarázásán, oktatásán. Többnyire bejönnek a változtatások, hiszen okkal változtatok. Ritkábban persze előfordul, hogy nem. A jó dolgokat beépítem, a kevésbé hatékonyakat nem. Akik már hosszú évek óta járnak hozzám, láthatják a különbségeket még akkor is, ha ezek szép lassan folyamatosan mennek végbe, ahogy a tematikánkban is ritkán történik drasztikus változtatás. A visszajelzés arra nézve, hogy ez működik az, hogy egyre gyorsabban tanulnak a tanítványok. Még öt év után is új és újabb dolgokat találok ki, hogy jobban átérezzék egy-egy mozgás lényegét. (pl. tegnap Zalaegerszegen) És akkor még nem beszéltünk a humorról, amellyel igyekszem színesíteni az óráimat. Noha van egy két standard poénom, amelyeket nem lehet kihagyni (főként azért mert markánsan és hatékonyan fejezik ki egy-egy probléma megoldását), de sokkal inkább a helyzetkomikumra vagyok érzékeny sőt, kifejezetten ki vagyok élezve azokra a helyzetekre, amelyekből valami vicceset lehet kihozni. Az a legkifejezőbb bizonyítéka ennek a szemléletnek, amikor a tanárjelöltjeink, asszisztenseink is dőlnek a nevetéstől, pedig ők már jónéhány órámon részt vettek, amelyen az adott tananyagot adtam le.
Szóval nem nagyon van mit megunni, de azt hiszem addig tudom jól, sikerrel végezni a dolgom, amíg ez így van.

Szoszi

2009-10-12T15:18:00.000-07:00

Most valami igazán szép dologról fogok írni. A keresztlányomról.

Szonja még nincs 1 éves, október 29-én fogja betölteni. Természetesen elfogult vagyok maximálisan, de az elfogulatlan vélemények szerint is tündéri. És korához képest mind szellemileg, mind pedig fizikailag nagyon fejlett. (Elvégre az unokahúgom, vagyis a génállományunk kb. negyedrészt egyezik :) )

Ő is erős érv amellett, hogy a munkámat úgy alakítsam, hogy szinte hetente járjak a családomhoz Szombathelyre. (Most is éppen onnan írok.)

Ma is átjöttek húgomék a szüleimhez, ahol általában tartózkodom rövid hazalátogatásaim folyamán. Persze jött a kis drága is. Már igazán jól kijövünk egymással, hiszen nem felejti el négy-öt napi távollét után, hogy ennek a nagydarab, borostás fickónak már bizalmat szavazott, megvolt a haverfelvétel.

Korábban is bírtam osztatlan figyelmét, ha megjelentem a színen, de mondjuk ki, még tartott tőlem, főleg amikor hosszabb idő után tértem haza. Mostanra kétségkívül megkedvelt és ezt már ki is fejezi. Küld puszit, megszeretget és azt is tudja, hogy a legjobban az tetszik, amikor "pimaszkodik" (felhúzott orral fújtat) így már kérnem sem kell, hogy "pimaszkodjon", elég, ha meglát. Már nem is olyan hisztis, 10-es skálán már csak olyan 9,95. :)

Nem semmi akarat szorult egyébként belé és kifogyhatatlan az energiája. Rengeteg dolgot megért, valamint iszonyú gyorsan tanul. Nagyon büszke vagyok rá.

Kérdezz-Felelek!

2009-10-12T14:47:00.000-07:00

Szeretném, ha ez a blog interaktív lenne, tehát örülnék, ha aktív módon Ti -kedves olvasók - is hozzájárulnátok a bejegyzések tartalmának alakításához kérdéseitekkel, témafelvetéseitekkel. Tudom, hogy vannak olyan témák, amelyek érdekelnek benneteket (akár a salsával kapcsolatban) és amelyek talán mások érdeklődésére is számot tarthatnak. Szóval kérdezzetek bátran, bármit... Azt persze nem garantálom, hogy bármire válaszolok is :) De azért igyekezni fogok, hiszen ahogy ezt a blogot szerkesztgetem, valahogy úgy érzem, hogy pont azok a dolgok érdekelnének leginkább Benneteket, amelyeknek leírásától többé-kevésbé ódzkodom, mert például mondjuk rávilágít valamely gyarló, bár emberi tulajdonságomra. Ígérem igyekezni fogok átlépni ezen a korlátomon.

Aktuál is

2009-10-12T01:25:00.000-07:00

Kellemes szabad hétvégén vagyok túl, amikor egy kis pihenésre is jutott idő végre. A szabad hétvége azért nem túl gyakori, mert a hétvégéimet a tánciskolával vagy tánccal kapcsolatos események színesítik rendszerint. Legtöbbször Salsa Fuerte Party alkalmával utazunk valamely vidéki városba szombat esténként. (Fehérváron tartunk egyedül péntek este bulit) Noha ezek a partyk nagyon kultúráltak, általában 8 vagy 9 órás kezdést követően éjfélig, 1-ig tartanak csak (ez a mai fiatalkultúra bulizási szokásaitól enyhén szólva eltér), ezek után a hazautazás még mondjuk Szegedről vagy éppen Miskolcról meglehetősen kimerítővé teheti a dolgot. (Pláne, ha ottmaradsz Miskolcon bulizni egyet a többiekkel :) ) Ebben a szezonban ráadásul nagyon kevés időpontunk maradt a Salsa Fuerte Partyk megrendezésére, mivel rengeteg más rendezvényen, továbbképzésen is részt veszünk vagy éppen mi rendezünk egyet. Ráadásul a továbbképzések, workshopok általában a teljes hétvégét lekötik.
Aztán ott van még az asszisztensi képzés, amelyet vasárnapi napokon szoktunk szervezni iskolánk tanári asszisztenseinek.
Ezért jön jól pihenés szempontjából egy-egy szabad hétvége, amikor egyik nap sincs vállalt kötelezettség, nem mintha nem élveznénk a bulikat és egyéb programokat.
Ma pedig (hétfőn délelőtt) hamarosan indulok Szombathelyre. Itt él a családom, innen kerültem Pestre jómagam is. Este a zalaegerszegi órámra utazom tovább. Szhely-Zeg kb. 50 km, szóval nem nagy távolság. Kedden természetesen Szombathelyen tartok órát. Korábban nem én vezettem a zalaegerszegi, szombathelyi órákat, hanem Petra húgom, de később örömmel vállaltam ezt a kötelezettséget, hiszen a családom rendkívül fontos nekem és így a kellemest a hasznossal összekötve szinte minden héten meglátogatom őket.
Mostanában kedden este az órám után szoktam visszajönni Pestre, mert ilyenkor csekély a forgalom és könnyű bejutni a városba.
Szerdán Pesten tartok órát. Eredetileg egyet vállaltam volna este 7-től fél 9-ig, de olyan sokan jöttek a bemutató órára 169 fő, hogy ketté kellett bontani a csoportot és most két turnusban egészen 10-ig tanítok.
Csütörtök délelőtt próba Zsuzsival és Tomival, indulás Miskolcra, majd órák után vacsi Oroszéknál, a barátaimnál, hazautazás és megérkezés a Széchenyi-kertes salsa partynk végére, majd egy kis segítség hajnali fél 2-kor kedves barátomnak, Dj Tombaonak, alias Tominak hazacipelni a hang és fénytechnikát, mivel egymás melletti két lakásban laknak ők és lakom én. Csütörtök hajnalban, az egyik mélyláda alatt görnyedve van kizárólag olyan érzésem, hogy ez nem volt igazán szerencsés (lakás)választás :) :) :)
Pénteken Fehérvár, ami nagyon közel esik Pesthez, csak hát péntek délután nem méznyalás kijutni a városból, de már egészen profi lettem ebben.
Talán fárasztónak tűnhet egy ilyen hét, hiszen az órák, a heti kb. 20 óra tánc mellett még nagyon sok dolgot kell elintézni, ráadásul heti egyszer legalább szeretek beiktatni egy kis súlyzós edzést is eltunyult testemnek :)
Ez a hét azért is különleges lesz, mivel két kedves tanítványom úgy döntött, hogy elkísérnek a hét összes órájára, vagyis végigjárják velem az "egész" országot. Anikó és Szilu egyébként is járnak nemcsak Zalaegerszegi óráimra, de nagy lelkesedéssel látogatják minden héten a keddi Szombathelyi óráimat is. (Ez a fajta vándorlás egyébként máshol is elő-előfordul, hiszen pl. 3 kedves tanítványom Paksról jár a Székesfehérvári órámra, ami oda vissza hosszú és kimerítő utat jelent, aztán Gyöngyösről jártak haladós tanítványaim hosszú időn keresztül Budapestre minden héten, illetve ott van Piroska, egy kedves és lelkes hölgy, aki Veszprémi létére, saját szerdai óráján kívül szinte minden héten jön Zalaegerszegre, Szombathelyre és pénteken Székesfehérvárra. Ezek a nagy dolgok, nem ám az elefánt!!! :) )
Anikó egyébként egy nagyon kedves tanári asszisztensünk Zalaegerszegen, Szilu pedig egy nagyon kedves tanítványom, akiről egy percig sem gondoltam volna, hogy egy bemutató óránál tovább a tanítványom marad majd :) Ezzel kapcsolatban pedig ritkán tévedek, de Szilu rácáfolt a várakozásomra, mert hatalmas kitartással és lelkesedéssel táncol velünk már több mint fél éve és elképesztő az a táncos fejlődés, amit kihozott magából és mintha a személyisége is sokat változott volna, előnyére. Szóval ők ketten Zalaegerszeg és Szombathely után jönnek Pestre, Miskolcra és Fehérvárra is, mert kíváncsiak, hogy milyen a salsaélet ezekben a városokban, amelyekről oly sok jót mesélek mindig. Na meg imádnak salsázni. Ez ám a lelkesedés.

A tánc 2.

2009-10-11T03:08:00.000-07:00

folytatás az előző bejegyzésből
Amikor a latin táncokkal foglalkoztam, olyannyira életformám volt ez, hogy nem tudtam elképzelni, hogy valaha is képes leszek abbahagyni. Aztán jött a főiskola és annak belátása, hogy ha azon a szinten szeretném folytatni a táncot, ahogy korábban, akkor olyan áldozatokat kell hoznom, amelyeket nem akartam, valami olyan eredményért, amely sok olyan tényezőn múlik, amelyre nincs és nem is lehet ráhatásom. Így döntöttem amellett, hogy abbahagyom azt, ami az életem központi témája volt hosszú éveken keresztül. Hiányozni persze nagyon hiányzott.
A következő állomás táncos pályafutásomban az E.C. Dance Stars vagyis Zoltán Erikáék csapata volt. Sok érdekes tapasztalatra tettem szert náluk is és jónéhány fellépést is végigcsináltam a csapattal.
Táncoltam még Seres Attila, Norman Gábor, Náray Tamás és néhány más koreográfus felkérésére különböző táncos produkciókban (a latin tánctól a jazz-táncig a legkülönbözőbb stílusokat ölelték fel ezek a munkák).
Ezt követően más felségvízekre eveztem néhány év erejéig, a tánc ekkor nem volt szerves része életemnek.
És ekkor jött a salsa, úgy 7 évvel ezelőtt. Először egy táncos szórakozóhelyen találkoztam vele, ahol latin zene szólt és hát magas szintű versenytáncosként azt gondoltam, majd táncolok egy jót. Amikor viszont a táncparkett közelébe értem rá kellett jönnöm, hogy ez valami teljesen más, mint amiről nekem egyáltalán fogalmam van, bármennyire egyszerűnek tűntek az egyes lépések, figurák. Mentségemre legyen mondva, hogy meg sem próbáltam táncolni, hiszen beláttam, hogy meg kell ismernem az alapokat ahhoz, hogy egyáltalán labdába rúgjak.
Így hát felkerekedtem és elmentem néhány tánciskolába, történetesen háromba, ahol salsa oktatással foglalkoztak. Nagyon megtetszett a tánc, ahogy sikerült megismerkednem az alapokkal és különböző tanárok által rögtön többféle nézőpontot, megközelítést is láthattam. Minden egykori tanáromnak hálás vagyok, akik bevezettek az első néhány lépésbe, figurába. Nagyobb rálátást kaptam a salsára Csizmadia Rékának köszönhetően is, aki párom volt a magánéletben és szabadidejében mellesleg salsát oktatott. Neki is nagyon hálás vagyok.
Ebben az időszakban a salsán kívül még egy ugyancsak jelentős tánccal kapcsolatos esemény történt. Létrejött a Táncreakció c. táncos tehetségkutató műsor a Viva Tv-n, melynek ötletgazdája, műsorvezetője és koreográfusa voltam és amelynek egy évvel később a második szériáját is leforgattuk.
Miután beleszerettem a salsába, azt kellett látnom, hogy míg Budapesten kifejezetten sok lehetőség van hódolni ennek a látványos, egyszerű ugyanakkor nagyon hangulatos és közösség-építő táncnak, addig vidéken ennek nem nagyon hódolhat az ember. Ekkor született meg a Salsa Fuerte alapötlete - noha akkor még más néven, hiszen az általam látogatott tánciskolák egyikét is igyekeztük bevonni a dologba testvérbarátommal :) Zsuzsival, akire ahogy mindig, itt is számíthattam. Ő már a kezdetektől támogatta az elképzelést és később teljes mértékben el is kötelezte magát a tánciskola mellett. Elsőként 5 városban indultunk Szombathely, Miskolc, Szeged, Szolnok, Székesfehérvár. Még minden egészen máshogy működött, mint ahogy ezt most öt évvel később csináljuk. Más volt a tanártoborzásunk lényege és kialakítása. Elkerülhetetlen volt, hogy olyan emberek is bekerüljenek, akik mint később kiderült nem igazán alkalmasak a feladatra, sőt olyanok is, akiket emberi minőségük tett alkalmatlanná a minőségi munkára. Más volt a tanárképzés módja, az iskola felépítése, a tematika, az iskola házi- és működési rendje.
Fél évvel az indulást követően született meg a Salsa Fuerte, miután megszakadt az együttműködésünk a tánciskolával, akivel kezdetben együtt kezdtünk dolgozni. Mindenki ment a maga útján.
Képzett táncosként persze egyre nőtt az igényem, hogy táncos fejlődésem a legjobb úton haladjon és mélységében is megismerjem a salsát, sőt, konkrétan a kubai salsát. Időt, pénzt, energiát nem kímélve képeztük magunkat a legkülönbözőbb fórumokon, képezzük egyébként mind a mai napig. Havannától Párizsig számos külföldi nagyvárosban dolgoztunk együtt világhírű és nem is olyan világhírű, de kiváló kubai és nemcsak kubai táncosokkal.
Rövid időn belül Magyarország legnagyobb iskolája lettünk, amelyet bízom benne, annak a szemléletnek köszönhetünk, amely a tanítványok iránti szeretetben, a fejlődésre való képességükbe vetett szilárd hitben és a módszeres, gondosan felépített képzésben gyökerezik. És persze sokat nevetünk. :)

A tánc

2009-10-10T02:18:00.000-07:00

Előző bejegyzésemben említettem, hogy a salsa központi eleme életemnek, mindennapjaimnak. A tánc egyébként kis szünettel 9 éves korom óta az. Tehát már 21 éve. Ezt leírni is súlyos.
Amikor arról mesélek, hogyan is kezdtem táncolni, mindig a rock'n'rollal kezdem. Tény, hogy ez volt az első komolyabb próbálkozásom a tánccal, de méltánytalanul bánok azzal az ajkai tánctanfolyammal, ami az ottani Úttörőházban (mai nevén Gyermekek Házában) zajlott és, ami a tánccal való első tényleges találkozásom volt. A tanár nevére nem emlékszem sajnos, legyen mondjuk Béla bácsi. Béla bácsi egy idősebb úr volt - persze 9 évesen ki nem tűnik idősebb úrnak :) ), aki egy nála jóval idősebb úrral (legyen mondjuk Géza bácsi) együtt tanított bennünket, nagyjából az egyet balra-egyet jobbra elvét követve. Géza bácsi egyébként egészen konkrétan a zenét szolgáltatta. Egy elektromos orgonával. Nem, nem szintetizátorral. Ez még konkrtétan egy elektromos orgona volt, talán ma már csak a néprajzi múzeumban látnál ilyet. :) A legnépszerűbb táncokat persze nagyjából sikerült is elsajátítanunk (ld. bécsi keringő, angol keringő stb. ) ugyanakkor egyes táncok esetében számomra a mai napig ismeretlen eredetű lépéseket is magunkévá tettünk. :) Ettől persze még nagyon élveztük Gelencsér István általános iskolai osztálytársammal, aki eredetileg figyelmembe ajánlotta a tanfolyamot.
Béla bácsinál elvégeztem egy kezdő tanfolyamot, majd egy haladót is végigcsináltam, noha közben a húgom, Petra elrángatott rock'n'rollra, mivel nem volt korban hozzá illő partner, a tanára pedig javasolta, hogy nézzen körül a környezetében, hátha talál egy hasonló korú fiút. Ő hét éves volt és hát nem kellett messzire mennie. A húgom elrángatott engem, én meg kis idővel később Gelencsér Istvánt :)
Nagyon sokat köszönhetek a húgomnak, hiszen nagyban az ő érdeme, hogy elindultam az úton. A rock'n'roll egyébként teljesen új élmény volt, hiszen rendszeres edzésekről volt szó. A húgom persze nem tudta mire vállalkozik velem. Rendkívüli lelkesedésem mellé szorgalom és kitartás is párosult, amit nem volt nehéz megélni, hiszen nagyon élveztem a táncot, a gyakorlást. Az ajkai rock'n'roll élet kialakulásában - talán mondhatom - komoly szerepünk volt. És Ajkát ma már mindenki ismeri a rock'n'roll világában. Mind a mai napig büszkeséggel tölt el, ha az ajkai rockisok kiváló eredményeiről hallok.
Aztán a családunk elköltözött Szombathelyre, ahol akkoriban még komolyabb hagyománya volt a rock'n'rollnak, mint Ajkán, de az edző pont akkor döntött úgy, hogy abbahagyja az oktatást és javasolta, hogy nézzünk be társastáncra egy kollégájához a Savaria Táncsport Klubhoz (akkor még nem Egyesület volt) Olyan szerencsém volt, hogy egy már versenyző társastáncos lány kiszemelt magának (a korábbi partnerét épp a Csellengők c. adásban mutogatták, ami aztán időről időre újra elő is fordult, szóval nem volt kifejezetten megbízható a srác :) ) A hölgyet Mohos Mártának hívják és azt hiszem, az ő életét is gyökeresen változtatta meg a választása :) A csapat, ahová bekerültem, persze jóval előrébb tartott, mint én. Viszont imádtam táncolni és iszonyatos lelkesedéssel vetettem bele magam, amely lelkesedés azután sem lankadt, miután beértem azokat, akik nálam évekkel korábban kezdtek táncolni. Még egészen fiatalon bekerültem a Savaria Felnőtt formációs csapatába, akikkel komoly világversenyeken is részt vettünk. Egyéni táncban is számos sikert értünk el, melynek csúcspontja az 1997-es évi Ifjúsági Magyar Bajnokságon latin táncok kategóriájában elért első helyezésünk. Ennek köszönhetően Magyarországot képviselhettük a Latin Táncok Világbajnokságán is.
Ebben az időszakban teljesen a tánc lázában égtem. Elképesztően sokat edzettünk Mártival, aki ebben kiváló partner volt és egészen a legutolsó időkig nagyon jól, mindenféle vita nélkül tudtunk együtt dolgozni. Neki is nagyon sokat köszönhetek.
folyt. köv.

Mégis kit érdekel?!

2009-10-09T03:20:00.000-07:00

Kezdő blogíróként azt feltételezem, hogy azok, akik blogírásra adják a fejüket, egyben azzal a feltételezéssel is élnek, hogy valakit érdekel az, amit közzétesznek. Persze így vagyok ezzel én is, különben valószínűleg egy word dokumentumot szerkesztgetnék éppen nagy hévvel a Balázs dokumentumai mappa számára.
Vajon kit is érdekelnek majd az írásaim? (Mármint Zsuzsin és Ákoson kívül, akik máris beléptek rendszeres olvasóim táborába - gyanítom, még nem tudják mire vállalkoztak :) )
Rendkívül sok ismerősöm van. Elég kiterjedt a baráti köröm is, noha igazi barátnak csak egy elképesztően szűk kört neveznék, de jobb szó híján a barát terminust sokszor egyfajta kiterjesztett értelemben használom (a haver szó számomra nem kompatibilis)
Az ismerőseim egy részét és a barátaim jelentősebb hányadát is érdekli talán az a néhány esemény, történés, gondolat, vélemény, amelyet itt fogok megosztani az olvasókkal.
Ahogy már említettem, nagyon sok ismerősöm van és sokan ismernek olyanok is, akiket én személy szerint sajnos nem. Ez részben a "munkámnak" köszönhető, részben egy korábbi médiában való szerepvállalásomnak.
A "munkám", vagyis a salsa oktatás kapcsán rengeteg emberrel kerülök kapcsolatba. Tanítványaink nagy része sokkal többet lát belőlem, mint amire nekem egy nagy létszámú órán lehetőségem van. Persze ők is csak egy réteget látnak és arra számítok, hogy a blogom által egy kicsit nagyobb rálátást kapnak személyiségemre, gondolataimra.
"Sajnos" jóelőre le kell szögeznem, hogy a salsa valószínűleg időről időre elő fog kerülni, hiszen olyannyira meghatározó eleme életemnek, mindennapjaimnak. Azt gondolom sokakat ez egyáltalán nem fog zavarni :) .

Üdv, avagy az első bejegyzés!

2009-10-08T18:18:00.000-07:00

Hurrá! Sikerült! Nemcsak, hogy létrejött a blog, de bejegyzést is tudok írni. Egy fárasztó nap után, hajnali 3 óra 22 perckor az ember képes értékelni az élet - ehhez hasonló - apró örömeit is. (Az előbb - egy másik szolgáltatónál - is létrejött a "blogom", csak nem voltam képes bejegyzést létrehozni, úgyhogy töröltem. Nyilván béna voltam.)
Most persze azt kérdezed, hogy mi késztet valakit arra, hogy ebben a valószínűtlen időpontban indítson blogot. Az igazat megvallva, elegem lett a halogatásból. Az "Ej, ráérünk arra még" megközelítés egyáltalán nem áll távol tőlem. Inkább le sem írom, hogy mióta tervezem egy blog létrehozását. Mostanra elegem lett magamból, úgyhogy nekigyürkőztem.
Egyébként ez az első blogom. Fogalmam sincs, hogy mit illik, mit nem illik. Vannak-e szabályok? Szóval nézd el nekem azokat a hibákat, amelyeket járatlanságom okán bizonyára elkövetek majd, illetve talán már el is követtem. És nézd el azt is, kérlek, hogy eme első bejegyzésnél kreatívabb köszöntővel nem szolgálhatok ezen a hajnali órán!
Végül hadd zárjam első bejegyzésemet azzal, hogy miért is született ez a blog, vagyis ahogy sokan fordítják internetes napló. Bár a napló nekem kicsit mást jelent, mint a blog. Valami bensőségesebbet. Amit az ember saját magának ír. Amit többnyire titokban tart, nem osztja meg mással, pláne nem teszi közszemlére. Szerintem egészen más dolog naplót írni és blogot szerkeszteni. A blogot nem pusztán magamnak írom, meg is akarom osztani másokkal mindazt, amit méltónak tartok arra, hogy itt leírjam. Ez tehát az ok, ami életre hívta ezt a blogot. Az már csakis rajtad múlik, kedves olvasó, hogy Te olvasásra méltónak tartod-e ezeket a bejegyzéseket.